Olyan otthonos volt odaát, amilyen elveszett volt a fizikai világban. Neil pedig nem tehetett mást, mint, hogy megbízik benne. Átadta magát Ravennek, és mint egy magatehetetlen kolonc engedte hogy a Spanyol Angyal, ahogy Trop hívta elröpítse a túlvilágok fölé.
Persze eshetett volna bajuk már az átkelésnél. Már a révületből ébredő tudatukat ellephették volna a hivogató csodák. Paradicsomi tájak és élvezetek fogták őket körbe minden alakalommal, de Raven előre szólt, hogy mindez csak látszat, ügyes kosztüm a Hatakéhoz hasonló entitásokon. Raven egyszerűen átnézett rajtuk. Látta az őket megszövő létezést, így nem hatottak rá. Neil pedig ott csüngött Raven erős madárlábai szorításában. Esélye sem volt elcsábulni.
Repültek.
Kansas látványa cseppet sem hasonlított a fizikai látképére. Lepedékes, kásás síkság volt, ami felett egymást marcangolták egykori célok visszamaradt dzsinjei, vágyak és álmok, akaratok és indulatok zabálták fel egymást őrjöngő tobzódással. A város három pontján nyüzsögtek csak a létezés minden szintjén élők. Valaha volt emberek és végre fizikai testet kapó démonok hempergőztek a fizikai létben, ki gyönyört lelve, ki kínt. De mind elég erős érzelmeket táplálva etetgették a túlvilági lények város fölé csoportosult tömegét.
-Éheznek, a'szem. - mondta Raven a telefonba. - Valahogy feltekerték abban a maradék kevés emberben is az érzelmeket, csak hogy több jusson nekik.
-Akkor miért irtottak ki annyit, ha jobb nekik belőlünk legelni? - kérdezte társalgási lazasággal Bean.
-Ki fogjuk deríteni. - zárta le a beszélgetést Neil. - Repülj a lyukhoz.
A lyuk a valaha sportcsarnokként működő aréna helyén tátongott. Örvénylő erejét már messziről megérezték, mintha sebes folyású folyóban lennének. Az emberek minden erejüket az életben maradásra összpontosították és álmodtak. Ravent lenyűgözte az ezernyi előtekeredő álom visszataszító ocsmánysága. A félelmek és őrületek különböző árnyalatai voltak ezek. Az emberek pedig vergődve álmodták őket, étkéül mindannak ami az örvény körül zabált.
-Menj közelebb.
-Nehezen tartom magam vissza a sodrástól. Félek hogy beszippant. - Raven érzett másféle hívást is, de nem akarta ezt megosztani senkivel. Érezte azt a csípős fűszeres ízt, amit akkor érzett amikor Hatake repülni küldte. Az ízt ami sokáig egyet jelentett a szabadsággal. Érezte hogy az áradatban ott van egykori csodálatos fizikai szárnyainak ígérete is.
-Nem megyek közelebb. - mondta ki határozottan.
-Rendben. - nyugodott bele Neil - és igyekezett a saját erejéből jobban odafigyelni a sportcsarnokban zajló folyamatokra. Ahogy figyelt, mintha megérezték volna a jelenlétüket a túlvilági lények és lassú keringésüket az örvény körül megakasztották, csak hogy figyelmüket rá irányítsák a két utazóra.
-Attól tartok észrevettek. - suttogta Raven.
-Nézd a mintázatot, Raven. Nézd ahogy utat adnak. Haladj tovább, nem fognak hozzánk érni.
-Minek mennénk oda? - kockáztatta meg a srác.
-Ott vannak a lányok, látod? Amott meg Leeto és Szergej. El kell vonjuk a figyelmét annyi dögnek, amennyinek csak lehetséges. - ahogy Neil beszélt, valamiféle sugár vetült a barátaikra. Raven érezte a szárnyait perszelő hőséget eddig is, de meggyőződése volt, hogy a pokolfajzatok felől jön. Lenézett Neilre. a férfi alakja ideát még hosszabb volt és még feketébb. Három vakon nyitva meredő szeme most mintha világított volna. Neil tovább beszélt a fülében. hatalmas kezei ernyedten lógtak petyhüdt teste mellett, ahogy Raven magasan Kansas felett lebegve tartotta őt.
-Szerintem ez valamiféle átjáró. Ott, arra kell lennie annak a köldökpontnak amiről a doki beszélt. Látod, ott van valamiféle áradat kifele. Míg itt, ez az örvény elviszi az érzelmeket és gondolatokat. Látod?
Raven figyelte Neilt. Ahogy Neil magyarázott a test Raven karmai között meg-megrándult. A szemek mit sem törődve a teten elhelyezkedésükkel úgy fordultak, ahogy a Fizikai világban Neil nézne. Arra irányultak amiről Neil beszélt, bele a ködszerű fejbe, abba a tiszta mély sötétbe ami Neilt odaát alkotta. A szemeknek ereje volt. Ahogy végig söpörtek az örvényből rájuk figyelő szörnyeken azokat mintha felmarta volna valami. Fortyogva szakadtak ki belőlük darabok, és ők felbőszülve fordítottak hátat Ravenéknek, hogy erőt merítsenek az örvényből. Neil magyarázott, Raven pedig lenyűgözve figyelte a szemek által okozott pusztítást.
-Mint egy kisgyerek egy lézerkarddal. - nevette el magát. - Uram ön egy halálos fegyver, csak nem tud róla.
Neil félbehagyta a mondatot. Várt egy pillanatig. Emésztette a hallottakat.
-Persze, hogy halálos vagyok. - mondta színpadias nagyképűséggel. Mire gondolsz számtalan képességem közül?
-A lézer tekintetre.
-Jah. - mélázott el Neil. - Jedi trükk. - Mit látsz?
-Fókuszáljon valami ellenségesre.
Neil megtette. A tekintetek a feléjük csorgó lényre vetültek és meg is állapodtak rajta. A feléjük lobbanó förtelemből elérte őket egy nagy adag sóvárgás. Raven megrázkódott. A szemek hatalma azonban nagyobb volt és a lény forrongva oszlott el, mint akit savval öntöttek le. Anyagtalan homályos teste beleolvadt a kavargó áradatba.
-Jó lesz ez. - konstatálta a sikert Neil. - Kár, hogy nem tudom mi történik.
-Nem baj. Ha megy megy. Rám ne nézzen, ha megkérhetem, meg szeretett barátainkra sem. - Ravenen elömlött a remény.
-Tégy egy látványos kört. Ha már jedi trükkök, akkor játszunk el valami vadászgépes trükköt. Az a terv, hogy minél több figyelmét felkeltsük és úgy manőverezzünk, hogy végül vele zuhanjanak az örvénybe.
-Tudnak ilyet?
-Ha rajtam múlik...
-Úgy értem rossz nekik ha beszippantja őket, vagy pont, hogy jó?
-Nem úsznak át rajta, látod? Gondosan ügyelnek, hogy együtt forogjanak vele, de ne szívja be őket. Minden képes félni, Raven. Minden teremtett lény képes félni.
-Néha azt hiszem, hogy maguk nem...
-Hm. - Neil nevetése jókedvűen csengett a telefonban. - Néha én is azt hiszem. Ha úgy érzem nincs veszteni valóm, akkor valóban nem félek. Próbáljuk meg. Ne félj te sem.
Raven összehúzta magában mindazt amiből erőt szokott meríteni. Szorosabban vonta magához Neilt és tett egy látványos ívet felfelé. Az örvény felett magasan aztán visszafordult és meredeken zuhanni kezdett a sűrűjébe. Ahogy számították a lények felfigyeltek rájuk újra és hömpölygésüket feléjük irányították. Raven sosem repült így. Elképzelte, hogy nincs lent és nincs fent, hogy nincsenek áramlatok, csak az örvény szívása van, és ő csak azt nem használhatja. Minden mást megtehet.
Neilből kitört egy artikulálatlan csata kiáltás. Erő volt abban, magabiztosság és rettenthetetlenség. Raven elmosolyodott és behúzta a nyakát. A madártest tette a dolgát és őrült manőverezésbe kezdett. Aztán gondolt egy merészet és Neilt fegyverként maga elé emelve belerepült a lények kavargó tömegébe. Ekkor pukkadtak ki egymás után a hangadó tornyok a stadion körül. Elhallgatott a zene, ami olyan ellenállhatatlanul lezárta az emberek elméjét, immár három hónapja. A pukkanásokra páran az ocsmányságok közül felkapták a fejüket. A mályben megmoccant valami és az örvény lassulni kezdett.
Raven felsuhant ismét a lehető legmagasabbra. És úgy pillantott be az örvény aljába. Szárnyai megremegtek és karmos lábai majdnem elengedték Neilt. Végigfolyt az elméjén a fáradtság.
-Menjünk a köldökponthoz. - adta ki az utasítást Neil.
-Haza kell mennünk, uram. - vallotta be szégyenkezve Raven. - Nagyon kimerültem...
A három szem megvillant egy pillanatra aztán felhangzott a telefonban Neil nyugodt hangja.
-Mi most kilépünk egy időre. Bean marad veletek, és tartja a kapcsolatot. Pihenünk kell. De hamarosan visszatérünk.
Raven visszaröppent a hegyek felé. Már kitapasztalták, hogy a távolodás sokkal lassabb mint a közeledés. Aléig egy lélegzetvétel elteltével újra a bányában voltak.
