A lábadozásnak vége

És eljött az a reggel is amikor azon kapta magát, hogy a sziget orrában ül, hátát a lassan melegedő hídpillérnek veti. Valami poharas kávét szopogat és nézi ahogy a sirályok összegyűlnek a kormorán kitárt szárnyával szemben  mint valami kórus, és ő nem szomorú. Nem érez emésztő bűntudatot. Nem egy kivert kutya valami idegen nagyvárosban, ami nyüszítve keresi elvesztett gazdáját az utcákon kóborolva és szagokat analizálva.
Korán reggel volt. Már túl volt a reggeli sétáján ami napkelte előtt kezdődött a Kopaszi-gáton és eltartott a szigetig. Kicsit fáradtan, de mindenképpen kilazult, tiszta fejjel. Nem keresgetett a sok emlék között valami igazán szívbemarkolót. Meg tudta tenni, hogy ne bántsa magát. Hosszú ideje az első ilyen reggele volt.
Kellett hozzá egy idegen, aki befogadta az életébe és hagyta hogy teljenek a napok egymás mellett. Kellett egy teljesen idegen város egy csomó idegen szinte csak fehér emberrel, akik közé magas, fáradttá barázdált fekete alakja sehogy sem tudott besimulni. Végül úgy vonult közöttük, mint egy búzamezőben. Kedvelte a morcosságukat is, rövidlátó haragjukat a világgal szemben. Ő hálás volt nekik.
Délelőtt megtanulta a kirótt szómennyiséget furcsa, költői nyelvükből. Ebédre összeütött valamit és Gergővel ette meg, nem sokat beszélve. Inkább csak hümmögve a dolgokon amik bekúsztak a világukba a küszöb alatt.
Gergő szinte meghipnotizálva élt vele. Nem mondott ellent sosem. Nem akart vagy nem mert, végül sem derült ki Neil számára. Minden esetre azt a félelmet hogy ő egy adresszív hajléktalan pár óra alatt sikerült eloszlassa. Sajnos a mások emlékeinek tárolása nem egy aktív tudás a gazdaelmének. Így Gergő pár nap alatt látszólag elfelejtette Neil történetének részleteit. Annyira emlékezett amennyit hirtelen meg tudott érteni. De többre nem is volt szükség. a többi ott lapul a mélyben, hogy egy értő kimelhesse mint valami jól konzervált hajóroncsot.
Délután vadászni ment. Kifigyelte a város áramlásának jellegzetességeit, majd tovább mélyedve a különböző szintekben feltérképezte a millió kaput is ami ementálivá lyuggatta a város szövedékét. Többnyire hamar ráesteledett. Többnyire lassan ballagott haza. Szinte minden nap egyedül. Volt ugyan két kalandja. az egyik egy  elkeseredett lánnyal, akinek fel kellett aznap mutatnia még vagy öt faszit. Neil először nem értette mit akar. Aztán elnevette magát. a lány apró volt, puha, hasas típus. Tompa fényű szemei cseppet sem voltak hívogatóak. annál inkább a barátnője aki ki akarta segíteni egy kis pénzzel. Az a lány telt volt és színes. Neil rádöbbent hogy mennyire régen volt nővel. Bármilyennel. Állt csak és nézte őket. azok meg lassan rájöttek, hogy esélyes valamiféle bolt.
Neil nem volt sosem szívbajos, ismerte a dörgést. Meg is mondta nekik, hogy ha a szebbik ügyesen szopik, akkor befizet vele egy estére, aztán úgy segítik egymást ahogy akarják. A kicsi persze rögtön nyomulni kezdett, de a másik leállította és kézen fogva Neilt behúzta egy kapualjba. Ott azonnal térdre ereszkedett.
-Nézz fel. - mondta halkan Neil és a lány nyugodtan felnézett rá, míg ő kibontotta a nadrágját. A farka éhesen ugrott elő a nadrág szorításából. Az orrcimpái megtágultak. Úgy nyomta a lány szájába a makkját, hogy nem szakadt meg a szemkontaktus. Belemarkolt a lány hajába de nem mozgatta a fejét, csak fogta. Nem erőszakoskodott, nem volt durva. Így is elég kihívást jelentett a lánynak és magának is, hogy ne fröccsenjen a szájába a harmadik szívásnál.
Amikor kiadta magából csak állt a lány felett aki csak nézte.
-Elég leszel te is. - mondta tárgyilagosan. A lány pedig elmosolyodott és intett a lépcsőház felé. A lánynál persze széles méretválasztékban volt gumi. És még meg is lovagolta Neilt mielőtt az hátulról megmártózott benne. Nem szóltak többet a szükségesnél és nem maradtak a szükségesnél tovább sem. Bőkezűen kifizette és elsietett.
semmi nem volt ebben abból a meghittségből ami miatt nőkkel foglalkozott, csak a nyers energiakitörés volt, mint valami kötelező ürítés. Megkönnyebbüléssel teli fizikai nyomás.
-Nked van valakid? - kérdezte otthon Gergőt.
-Ja. - elgondolkozott - aszem nincs.
-Azt hiszed? - elmosolyodott.
-Ja. - elvigyorodott - csetelni szoktuk esténként.
-Oh. Értem.
Bólogatott és behevert a fotelbe amiben aludni is szokott.
-Értem.
Mondta mint egy magának, pedig nem értette. Sok mindent nem értett, de végre kicsit megkönnyebbült. Nem látta a nőben Zeit, nem is jutott eszébe. Nem látott démonokat és nem érzett mást csak az egyszerű, megállíthatatlan testi örömöt amihez nem társult agyeldobós extázis. Végre.

vonalak pontok

Anders a dolgozószobában állt és italt töltött magának. Zei jelenléte apró tárgyakban volt vele bárhova is ment. A nyakkendőit ő választotta, az óráját tőle kapta. A nő úgy simult az életébe ahogy mindig is vágyott rá. Szinte észrevétlenül sokszor, de ha szüksége volt rá ott volt, izgalmasan, kívánatosan, vagy stabilan és csendesen, mikor mire volt szüksége. Nem kérdezett tőle butaságokat és nem követelt semmi képtelenséget. Nagyobb szabadságot várt el mint amit a kollégái feleségei, de cserében diszkrétebb volt bárkinél és szinte olvasott a gondolataiban, olyan jól ismerte a vágyait. Tökéletes választás volt. Annyira tökéletes hogy Anders néha magándetektívet állított rá, hogy felfedjen valami titkot, szeretőt, mocskot, bármit. A magándetektív - ezeddig kettő - azonban semmit nem talált, csak egy lakást ahova elhúzódott Zei, és a világon semmi titkot nem, pedig bepoloskáztatta mindkét lakást és véletlenszerűen lenyomoztatta egy egy hetének minden percét. Eredménytelenül.
Zei múltját nagy homályok övezték. Voltak évek amikről egy szót sem mondott. Volt egy hoszabb kapcsolata valami gengszterrel ami megviselte, de hogy a fickó verte e vagy meghalt, hiány emészti vagy a rettegés, sosem derült ki. Anders hálás volt Zeinek, hogy nem kell vele lelkizzen. Képtelen lett volna bármely nő lelkébe lebukni. A saját érzelmei jólbehatárolhatóak voltak és kezelhetőek. A nőké, kivéve Zeit mind kaotikusak, túlhabzóak mint a pezsgő, amit mind úgy szeretett. Zei bort ivott, száraz fehéret, keveset és csak kiváló minőségűt. Zei más volt. Sosem lett az övé, még ha hozzá is ment, de mindig vele volt, ha szüksége volt rá.
Eszébe jutott, hogy mikor aznap hazaért Zei sálja az előszobában a huzattól a lába elé kunkorodott. Olyan volt mint egy jel. Felvette és beleszagolt, bár nem szokta szagolgatni a felesége ruháit. Visszatette a fogasra és kibújt a cipőjéből. Órák múlva, túl az italon amit rendszeresen a dolgozószobában kortyolt el, egyedül feküdt le. Zei a másik lakásban maradt. Röpke sms tudatta vele tízóra tájban hogy felesége házon kívül kíván éjszakázni. A nyomozók óta tudta, hogy ezeken az estéken egyedül kuporog egy fotelban és ülve alszik tizennégy vagy tizenhat órát. Drogokra utaló jeleket nem találtak a nyomozók, így Aners megnyugodott. Azon az éjjelen is gy alhatott tőle pár utcányira, mikor Anders heves csengetésre riadt fel.
-Jó estét, uram. Elnézést a zavarásért. Dreier hadnagy vagyok. Az ön felesége Zai Anders?
-Zei Nabatu Anders, igen.
-Szólna neki?
-Nincs itthon.
-Hol van?
-Nem tudom. - maga sem tudta miért hazudik. Persze hivatalosan nem tudta hol van Zei lakása, oda ő soem tette be a lábát, hiszen Zei sosem hívta. De természetesen többszáz fényképet őrzött a trezorjában róla és pontos alaprajza is volt, nem hogy a címe.
-Mikor jön haza?
-Gondolom a holnapi nap folyamán. Mire a munkából hazaérek itthon szokott lenni.
-Megvárnám. - mondta a rendőr és hívatlanul is belépett, nyomában két egyenruhás. A kommandósok a ház előtt vártak. Majd a rendőr előkapott egy papírt. - Házkutatási parancsom van, legyen kérem türelemmel.
Anders nyelt egyet és hátralépett. Sosem jártak rendőrök a házában, nem hogy kommandósok. Elképzelése sem volt mit akarhatnak a feleségétől, de Zei múltja lehetőséget adott bármire. Hirtelen bármit el tudott képzelni róla. Bármit.
A rendőrök körbefutották a házat pár perc alatt, minden heélységbe benéztek, minden szekrénybe benyitottak és minden ágyneműtartót felnyitottak. Majd a nyomozó leült a nappaliban és várt. Anders megkínálta gyümölccsel és dadógósan zavarba jött. Nem mert üzenni Zeinek, nem is akart. Inkább megpróbált visszaaludni. Hajnalban felébredt valami menekülős rémálomból. Ült az ágya szélén lábai a papucs mellett. Nézte az egyszinű papucsot és Zeire gondolt, a testére ahogy mozog rajta és a csendre ahogy hallgattott mellette mindig. Jelenléte volt, még alva is. A múltja egy ködös erdő volt, amiben nem volt kronológia, vagy legalábbis Anders nem tudta a töredékeket linerásian felfűzni. Felnőtt éveiről pedig alig mesélt pár szót csupán a kapcsolatuk elején. Valami titkos jelrendszer egyetlen elemét mesélte nevetve egy összetört leveses tál felett egy alpesi panzióban Ott mesélte el Andersnek, hogy, a barátjuk felkapcsolta a kapu feletti lámpát és a nyitott ablakba tett egy sor könyvet, mintha azzal támasztaná ki az ablakszrányakat, ha ellenséges banda vagy rendőrök közelítettek a házukhoz.
Anders sóhajtott egyet. Egész életében statisztikai elemzésekből dolgozott. Vagy kapta vagy készítette őket. A statisztikai valószínűség sarkallta mikor nyomoztatni kezdett a felesége után. A statisztikai valószínűség indokolta hogy súlyos titkokat sejtsen a felesége múltjának szakadékaiban. És most már azt is tudta, hogy miért pont ezt az egyetlen epizódot mesélte el neki Zei. Ezt az egyetlen egyet a gengszterfőnökről akivel élt. Sóhajtva kelt fel és nyúlt a köntöséért. Leslattyogott a földszinte és kinyitotta a bejárati ajtót. Megállt a hajnali derengésben és nézte a kihalt utcát. Felkapcsolta a kinti villanyt és sóhajtozott. A rendőr mellé lépett.
-Gondolom tudja hogy figyeljük mindketejük telefonját.
-Ó? Nem gondoltam.
-Az övé ki van kapcsolva. Ön pedig nagyon helyesen nem használta.
-Igen. Nem. -Anders szomorúan bólogatott. - Attól tartok többé nem látom őt, tudja. Kommandósok, telefonlehallgatás és még csak meg sem indokolja. - sóhajtott és a csóvált.
-Sajnálom uram, interpool.
-Megkínálhatom esetleg még valamivel? - intett Anders a konyha felé. - Nem éhes esetleg. Van szendvics és talán még egy kis sült is maradt ebédről. - A konyha felé terelgette a férfit úgy, hogy az ne vegye észre az égve maradt kapuvilágítást. Le is ültette és takarosan eltett sültet tett elé némi rízzsel.
-Köszönöm, nagyon kedves. Igazán nem kellene, de tudja, ha már ilyen kedvesen kínálja. Nagyon örülök, hogy nem olyan ideges.
-Tudja nem vagyok egy hisztis ember. - mkosolygott szomorúan Anders. - Ha nem bánja most lefekszem. - Fent sarkig tárta az ablakot és saroktól sarokig könyvekkel támasztotta ki. Aztán lefeküdt és az éjjeli szekrényen kötelezően kitett esküvői képüket nézte. Nem érzett semmit csak azt a fajta jóleső fáradtságot, amit jutalom utak végén hazafele a repülőn szokott. Kellemes volt, jó volt, de vége.

Zei reggel korán felébredt, régi szokása szerint. Nyolcra otthon akart lenni, hogy rendben elkezdhesse a napi rutinját. Főzni akart Andersnek estére valamit. Metróval ment, bár telt volna taxira, vagy akár sofőrre is. A metrotól felgyalogolt a lugasos, fasoros utcákon a házukig. A sarkon azonban megtorpant. A házuk feljebb állt és bár már fent volt a nap a kaujuk felett égett a világítás. Anders autója nem állt a ház előtt, de az emeleti ablak, a hálószobaá nyitva volt. Benne kitámasztásnak egy méter lexikon feszült. Zei torka összeszorult. Jól kondicionálta a férfit. A jel bevésődött és most Anders elég veszélyesnek vélt valamit hogy jelezzen. Az ilyesmivel nem lehet kockáztatni. A telefonja lemerült, a töltő a házban. Zei már vette is elő és bedobta az első kukába. Nem sietett, csak lendületesen haladt Alina kávézójáig. Becsengetett. Bent aztán felhívta azt az egy számot amit bár bemagoltatta vele Neil még sosem hívott fel. Ahogy azt Neil mondta a hang az első csöngés előtt beleszólt.
-Hello itt az ördög beszél.
Zei nyelt egyet.
-Zei Nabatu vagyok.
-Tudom.
-Segítségre van szükségem és nem tudom jó számot hívtam e.
-Add meg a bankszámlaszámod és a pinkódod, Zei.
Zei várt egy pár pillanatot, mérlegelte a lehetőségeit aztán begépelte a kagylóba a számokat.
-A nyugati autópálya mellet a nagy parkolóban áll egy kamion. DDY-934 a rendszáma. A sofőr Szekeres Zita, egy magyar nő. Vár téged. Elvisz Budapestre, ha odaértek ott ad egy mobilt, arról hívj fel újra. Később átveszed az új bankkártyád.
-Minden pénzem elviszed?
-Nem. Csak annyit amibe ez a három dolog kerül. A többit szivességből csinálom.
-Nem szeretek tartozni.
-Nem tartozol. Ha elbújsz ott ahol mondom nekem is szivességet teszel és te is megmenekülsz. Kvittek vagyunk. Most pedig bontom a vonalat. Jó utat Zei.
-Kösz.
Zei letette a telefont. Emlékezett a sztorira. A dot pont com poénra, amin Szergej és Neil annyit nevetett. Minden virtuális szál ehhez a fickóhoz vezetett, aki magát Tasmán ördögnek hívta, de csak Dotként emlegették. Minden címben, minden url-ben ott lapult. dot a pont, a kiindulás és a vég. Neil sokat köszönhet neki mégsem került soha egy fillérjébe sem. Cserébe oyasmiket cselejkedett amiknek sem látszott rögtön az értelme. Szergej rajongott a maga módján ezért a dotért, Zei mulatségosnak tartott a gépben lakó szellemet aki matat a fizikai világban szolgálatok által. Álmában sem gondolta, hogy valaha rá fog szorulni.
Zita tényleg várta a parkolóban. Tényleg nem kérdezett semmit és valóban örült, hogy nem kell egyedül átszelje a kontinenst. Az első útja volt, mint kamionsofőr. Előtte taxis volt Budapesten. Zei felhúzott térdekkel kuporgott az ülésen és nem mert belegondolni, hogy hogyan tovább.

vallomás

Alina feltette a lábát a székre. A kávézó fehérre mázolt székeit színes párnák, az asztalokat egy-egy színes kaspó  tette még vidámabbá. Alina fehér lennadrágban fűzöld kendőbe tekert hajjal ült mellette. Lába a széken. Zei a fűzöld balettcipőket nézte és szippantott egy kortyoz a citruskoktéljából. Hosszú szürke szoknyájába időnként belekapott a szél.
-Gus le fog fényképezni ma. Azért öltöztem így. - mosolygott a cipőire Alina. - Itt maradhatnál. Neked is nagyon jó szemed van a részletekre. Segíthetnél neki.
-Á. A romantikához nem értek.Andersbe annyi eredetiség szorult amennyi egy bankártól elvárható. amiben nem szerepelnek számok, az nem is létezik.
-Anders romantikus, láttam. Miért nem hagyod kibontakozni? Emlékszem mikor Julianak udvarolt mennyi virágot küldetett neki, vacsora, hajóút, minden volt.
-Akkor azt hiszem más fogalmaim vannak a romantikáról, mint neki.
-Vagy nem dicsekszel el a virágokkal, szőrmékkel és hajóutakkal? - Alina kajánul vigyorgott a bögréje mögül. Arab vonásait meglágyította a smink. Macskaszemeit kiemelte és csak pár kunkorodó tincset hagyott szabadon a kendő. A nőiesség volt maga. a férfiak ajándékokat hagytak a küszöbén és folyton a kedvét keresték, mint valami királynőnek. Idén töltötte be a harmincat, de nem látszott többnek húsznál. Zei nagyon kedvelte a lazaságba csomagolt eleganciáját. Alina sokat nevetett, Zei néha úgy érezte helyette is nevet.
-Nem nagyon vesz nekem semmit. De nem is örülök, ha vesz. Sosem azt vesz ami jól áll, vagy amit magamnak vennék. - napszemüvegét feltolta a feje tetejére, hogy kicsi levegőt nyerjen a hajától.
-Mi akkor a romantika neked? Szerenád? Tengerparti andalgás kézen fogva? Masszázs és közös fürdés?
Zei mosolyogva rajzolt a bögre aljába köröket a kiskanállal. Neilre gondolt és a találkozásaikra. Olyan messzinek tűnt, mintha már meg is halt volna. Néha úgy gondolt rá, mint egy halottra. Végül is jó eséllyel halott is már. Évek teltek el azóta, hogy utoljára látta. És akkor is azért jött el, mert nem tudta kitölteni a dobozból az almalevet a srácoknak, annyira remegett a keze a félelemtől. Neil a nappaliban ült és Szergejjel építettek valami véletlen-manipulátort. Gyűlölte az életet amit ott éltek.
A kiskanál megállt a kezében, Zei riadtan pillantott fel Alinára, mint akit rajta kaptak. Neil szinte biztosan halott már.
-Volt egy férjem Anders előtt... Amerikában.
Alina csak felvonta a szemöldökét.
-Ő romantikus volt. Mondhatni álmodozó idealista hős lovag. - elmosolyodott - Hoznál még egy kávét nekem?
-Persze. - Alina felpattant és besietett a pult mögé.
Zei égy éve járt ide, Alinához, szinte minden délután. Végig asszisztálta Alina minden pasiját, a húga viharos megérkezését, majd az apjáét is, majd ezek viharos távozását, a kávézó részleges kiégését és Alina végignézte ahogy Zei végül hozzámegy Andrshez, a komoly gazdasági szakértőhöz. Nem bírta tovább. Érezte hogy átszakadtak a védművek és falak, amivel elbarikádozta a múltját. A reptértől indult az itteni élete. De most el fogja mondani Alinának Neilt.
-Szóval miféle romantikát nyújtott ez a hős lovag odaát? - Alina letette Zei elé a kávét és kíváncsian várta a folytatást.
-Sokszor összevesztünk. Mindig ugyanazon. Egyszer azt találtam mondani neki, hogy minden kapcsolatban az első pár óra a legizgalmasabb. A találkozás, az összecsillanás, az a pillanat amikor eldől, hogy kap e esélyt, hogy bizonyítson. - Zei belekortyolt a kávéba. - Sokszor úgy találkoztunk, mintha akkor először látnánk egymást.
-Randiztatok és eljátszottátok, hogy első találkozás?
-Igen. De bizonyos értelemben az is volt. Módot adott, hogy változtassunk az egymáshoz állásunkon. Lehetett az domináns aki addig nem, vagy lehetett ellágyulni és olyan bolondságokat csinálni, mint amit addig nem engedtünk meg magunknak.
-De gondolom voltak rendes randijaitok is. - Alinát elbűvölték a hallottak.
-Persze. - Zei elnevette magát. - Együtt éltünk, de akkor is sokat találkoztunk így utcán vagy kiállításokon, szórakozóhelyeken. Azt hiszem ez hiányzik. az újradefiniálás lehetősége.
-A micsoda? - Alina fürkészte Zeit.
-Anderssel bejáratott életünk van. Nem tud semmi változni, megújulni, csak kemény, direkt módon. Neillel ez olyan simán ment így, játékosan. - egy pillanatra elhallgatott, nehogy megérződjön a hangján, hogy elszorult a torka. - Néha azzal ráztam le, hogy foglalt vagyok és ha nagyon nyomult meséltem neki, mint valami idegennek, saját magáról. Ilyenkor elmondhattam büntetlenül milyennek látom. Máskor pont hogy nem hajtottam el és úgy meséltem neki saját magáról, hogy megértette, miért csalnám meg, ha megcsalnám.
Alina komolyan nézte Zeit és intett a pincér srácnak, hogy ne zavarják a beszélgetést.
-Mi lett?
-Elhagytam.
-Miért?
-Bűnöző volt.
-Meghalt vagy börtönbe került?
-Azt hiszem már nem él.
-Oh. - Alina szemérmetlenül figyelte Zeit. - Rá akarsz gyújtani esetleg?
Zei elmosolyodott. - Nem, kösz. Jól vagyok.
Nem volt jól.
-Egyszer egy cipőbolt kirakata előtt vártam, nem messze a megbeszélt helytől. Odaállt mellém és nézte a cipőket. Aztán én bementem a boltba ő pedig követett és éhes szemekkel figyelte ahogy cipőket próbálok. - belekortyolt a kávéba - Emlékszem látszott az arcán melyik tetszik neki és melyik nem. Aztán odajött, óvatosan, kéz tördelve, ahogy az ember egy idegenhez menne oda és javaslatokat tett, hogy melyik áll a legjobban. Egészen meghatotta az eladónőket. Aztán vett ő is egy másik csinos párból, úgymond a feleségének, aki nagyon hasonló nő, mint én. Ezt mondta az eladóknak. - Zei mély levegőt vett. - Volt egy alkalom, amikor kiborultam egy közös barátunkon. nagyon. Kiültem a partra egy padra és zokogtam. Ő meg mint egy hajléktalan egy nagy zsák sörös dobozt húzva nem messze a korlát tövébe ült. Kapucniba, kesztyűkbe burkolva. Nem ismertem meg. Énekelt. Nem sok hangja volt, de érzelem volt benne bőven. Mindenféle pop meg blues slágert összeénekelt nekem, mintha beszélne hozzám. Egészen megnyugodtam. Aztán amikor elindultam haza az ölébe ejtettem egy százast. Nem is akartam az arcát látni annak a hajléktalannak. Szégyelltem magam. Neil pár perccel utánam ért haza. Adott egy puszit a fejem búbjára és letette elém a százast. - itt eleredtek a könnyei. - Ne haragudj. - forgatta a bögrét és hagyta hogy a könnyei bepettyezzék a fehérre festett asztallapot. - Alina csak hallgatta mozdulatlanul. - Ritkán mentünk koncertre, de azon a pár alkalmon is mindig felszedett. Lassan, a koncert végére, kedvesen, szórakoztatóan, magabiztosan. - Sóhajtott egyet és megtörölte a szemét egy zsebkendővel.
-Gondolom jól nézett ki.
-Nem tudom. Azt hiszem nem. Nagyon magas volt, olyan aránytalanul magas, hosszú kezekkel és lábakkal, akkora tenyere volt mint egy szemétlapát. Barázdált arca volt, és olyan furán pislogott, lassan mint egy hüllő. - mosolyogva nézett az üres bögrébe.
-Miért hagytad el?
Zei felnézett alinára és elmúlt az arcáról minden lágyság. - Gondolod, hogy nem kellett volna? - a hangja kemény volt.
-Láthatóan nagyon hiányzik.
-Helyesen tettem. - sziszegte Zei és felállt az asztaltól. Gyorsan kikotort valami pénzt a táskájából. Alina csak figyelte tovább.
-Köszi a kávét.
-Szívesen. - Alina is felállt. Egymásba tette a két bögrét. - Nem lesz pletyka a titkodból, Zei. - Mondta és visszament a pult mögé.