Tobias leszállt a gyorsvonatról és lassan indult a hosszú peronon a vasútállomás épülete felé. A tömeg elrobogott mellette, mint kő mellett a patak. Nem sietett. Elgondolkodó arcot vágott és elnézett a vonatok felett az épület belső homlokzatára. Az indulásokat és érkezéseket jelző tábla alatt elszórtan várakoztak emberek. Tobias megtorpant egy kicsit, nézte a táblát. Mélyeket lélegezve igyekezett megnyugodni .
-Eddig minden oké. Eddig minden rendben,. - mondogatta magának, szeme ugyan nézett de látni nem látta a kijelző fényeit.- Oké. huh. Jobbra, ki. Parkolóház.
Állt és próbálta csillapítani a félelmét. Mögötte egymás karjába omlott egy párocska. A kutyájuk elkezdte csaholni Tobiast.
-Basszus. - kapta hátra a fejét Tobias. - Gyerünk.
Megindult lendületes léptekkel a jobb hátsó kijárat felé. Az újságos standnál megtorpant. A napilapok mellett egy jól öltözött japán úr állt. Kezében a Telegraph aznapi számával. Tobiasban meghűlt a vér. A férfi felnézett az árusra, aztán a karórájára nézett és gyorsan megvette a lapot. Úgy sietett el Tobias mellett, hogy rá sem nézett. Az arca nem hasonlított cseppet sem Hatake úréra.
-Gyáva pöcs. - korholta magát Tobias és folytatta a mérföldesnek tetsző utat a parkolóház felé.
Kettesével szedte a lépcsőket. A lépcsőfordulókban lélegzetvisszafojtva állt meg és fülelt, majd fuldokolva lihegett a szokatlan testmozgás miatt. A negyedik emeletnél megállt. Hátát a falnak vetette és fülelt. Lassan előhúzta a mobilját és várt. Úgy negyed óra múlva eltette a mobilt és kióvakodott a parkoló nyitott térségébe. A betonpárkányon túl egyik oldalon a pályaudvar karakteres tömbje a másik oldalon a város teljes látképe terült a szeme elé.
-Mindjárt. - suttogta és a csupasz fal felé fordult. Odalépett és bekopogott a fal közepén.
-Hallo!
A hang valahonnan a lépcsőház mellől jött. Tobias hátraugrott meglepetésében. Lassan lépett egyet jobbra a hang irányába de hallotta is a felé közeledő lépteket. Előrántotta a telefonját és mint valami nagyon hatásos fegyvert fogta két kézzel maga előtt.
A sarok mögül Neil lépett elő.
-Hello Tobias. - mosolygott szélesen.
Tobias leengedte a kezét és vallai is megrogytak.
-Gyere, ülj le hozzánk sörözni. - mutatott jó házigazdaként maga mögé a az óriás. a sarok mögött két kempingszék nézett a város felé, egy kábelorsón üres szendvicsdobozok és egy viharlámpa tanúskodott az éjszakai piknikről.
-Kösz...
-Mesélj, mi újság Oklahomába? - ült fel Neil a betonmellvédre.
-Rozsin úr!
-Üdv... - Rozsin szája sarkában mosoly bujkált.
Tobias leült a kempingszékre.
-Minden oké.
-Gondolom. - Neil komolyan nézte. Bal szeme lassú ritmusban szűkült és tágult.
-Hát. Igazából elhoztam amit kellett. Itt van az egész anyag. - A táskájáért nyúlt, de látta ahogy a két öreg pillantása egymásra villan. A keze megállt a táskában. Rozsin szólalt meg.
-Honnan tudod, hogy mi vagyunk? - arca kemény volt. szigorú, számonkérően kemény.
-Már hogy?...- Tobias teljesen megrémült. - Ismerlek titeket. Connor úrral sokszor találkoztam... Rozsin Úr, önnel is.
Neil ellökte magát a mellvédtől és odaguggolt Tobias elé. A fejük egy magasságban volt.
-Gyere be. Klónok mászkálnak. Nem hihetsz a szemednek.
-Mi?
-Nah, pikniknek vége. Munkára. - Rozsin hangja szomorú volt. Tobiast meglepte ennyi érzelem. Felálltak mindketten és automatikusan összecsukták a kempingszékeket. Neil a falhoz lépett, amin addigra megjelent a kopott vasajtó, rajta a jellegzetes graffitivel.
-Gyere be. Ide nem tud bejönni más, csak mi.
-Rozsin betolta Tobiast maga előtt és úgy húzta be az ajtót mintha üldöznék.
Tobias reszketett.
-De mi ez a klón dolog?
-El fogom mondani. Ráérsz? - Neil laza volt. Rozsin merev.
Tobias fújt egyet. Hova sietne ha nem ide?
-Bármeddig tudok maradni.
-Nagyszerű. - morgott Rozsin. - Van itt valami baszk húsos kaja. Edd meg. Aludd ki magad és aztán leülünk és átbeszéljükl az egészet.
-Oké. - Tobias bizonytalan volt. - nem vagyok fáradt.
Neil elnevette magát.
-Szergej, csak mi éjszakáztunk, Tobi nem.
-Akkor mi alszunk. - Tette a pontot a végére Rozsin és ledőlt az első ágyra.
2010. október 30., szombat
Nyugi
-Jah. Kösz.
Rozsin beballagott a bunkerba. Alakja fekete sziluett volt a parkolóház mögött tobzódó hajnali fényorgiában. Narancstól a pinken át a mély lilákig minden szín ott sorakozott az égen. A város épp csak kezdett ébredezni.
-Szeretem a kora reggelt. - motyogta Neil. - olyan ígéretes egy ilyen reggel. A lassan derengő fényekkel. a tintalila égen a rózsaszín kondenzcsíkokkal.
Szergej letette a két sört közéjük és ő is visszaült.
-Mennyit ültetek itt, basszus. Sosem értettem.
-Még most sem? - Neil mosolygott.
-Itt van a városban.
-Találkoztunk...
-Mi? - Szergej Neil felé fordult. A söre kilöttyent.
-Jah. - Elküldött a picsába.
-Miért van itt?
-Nemtom.
Szergej homlokát sűrű szövésben borították el a ráncok.
-Szép.
-Még mindig olyan szép és olyan esendő a harcias amazon álarca mögött.
-Mennyit beszéltetek?
-Kb két mondatot. Nem nézett a szemembe. Mindenre emlékszik szerintem amit tanítottál neki.
-Ha nem tart velünk el kell menjen innen.
-És hol van nagyobb biztonságban?
Szergej bólintott és nagyot húzott a sörből.
-Szerettem ahogy voltatok. Mi Miával sosem bírtunk így lenni.
-Nem vagytok olyanok.
-Mit kezdenél vele, ha visszajönne?
-Nem tudom. .. -Neil mosolygott. - Így, ahogy elküldött első szóra, mintha minden nap zaklatnám, így azt hiszem semmi esélye, hogy visszajön.
-De ha mégis?
-Elküldeném.
Szergej bólintott. -Mindig is tudtad mi a helyes.
-Emlékszel, mikor itt piknikeztünk? - Mosolygott tovább Neil.
-Jah. Akkor már az a német srác is itt volt.
-Tobias, jah, meg Farewell is.
-Uram isten de utáltam.
-Jah! - Neil elnevette magát. - Szegény.
-Tobias meg van még.
-Meg. Ügyes fordító.
-Lehet hogy jobban vigyázhatnánk a kincsvadászokra.
-Meglehet.
-Elküldhetnénk a fiatalokat barátkozni.
-Igen, az jó lenne. - Van bejárásod a kincseskamrába.
-Jah. Gondold végig ezt a Zei dolgot. Előbb utobb fog annyira félni, hogy idejön.
-Ha itt van, nekem lőttek.
-Na ez az. De ha idejön, nem tudsz nemet mondani neki.
-Jah, mert nekem lőttek. - Neil vigyorgott.
-Most minek örülsz?
-Ide fog jönni, előbb vagy utóbb. Te mondtad.
-Jaj bazmeg. - Szegej vigyorogva legyintett Neil felé. Hosszan hallgattak, majd újra Rozsin szólalt meg.
-Van egy létszám amit már nem lehet irányítani.
-Sosem akartam főnök lenni.Te vagy a katona.
-Általában hamar meghalnak az embereim.
-Mi még élünk.
-De nem is én vagyok a főnök.-veregette vállon a feketét Szergej.
-Hülye vagy.
-Jah.
-Akkor az a parancsom, ha Zei felbukkan, szigetelj el. Vidd tovább a melót. Tobias segíteni fog, az újak jók. A lányok szépek. - elvigyorodott - És ha nem halok meg hamar és valahogy rendeződnek a dolgaim Zeivel akkor visszavehetsz. De ez a te hatásköröd onnantól.
-Kamikaze kommandóvá kell derogálnod ezt az egészet? - Szergej őszinte felháborodása átsejlett a fapofán.
-Katona vagy. Sokat láttál már azelőtt is, hogy találkoztunk. Azóta meg nem akarom tudni mi mindent csináltál végig. Látom a lényeden, hogy nem kertészkedtél. Szóval ez a parancs.
-Értettem. - bólintott Szergej és kiitta a maradék sört a dobozból. - Kell? - nyúlt Neilnek szánt másikért.
-Nem. Kösz.
2010. október 29., péntek
Szomorú nők virággal 2.
Keisha a teraszajtóban állt és a bérház tövében működő kocsma fényeit figyelte. Megvárta míg a lift felér és a beléptetőkód pittyenése felhangzik, csak ekkor fordult a bejárat felé. Bertold a szokott fojtott idegességgel mosolygott rá. A férfi akit bekísért magas volt és jókötésű. Szemén a kötés nem moccant el, de a karjait könyökben is megkötözték. Bertold pórázon vezette és pisztolyt fogott rá. A fickón feltűrt szárú fekete farmerben volt és atlétában. A felkarján és az arcán zúzódásnyomok voltak.
-Bertold?
-Keisha.
-Sérült áruval nem üzletelek.
-Tudom, de azt reméltem ezúttal kivételt teszel.
A nő ellépett az üvegajtótól és közelebb ment hozzájuk.
-Beszélj.
Bertold nyelt egyet.
-Lady Straskiev testőre. Erős, akaratos és hűséges. A Lady kedvence. Nem jött könnyen.
-Hadd lásson!
Bertold levette a testőr szeméről a maszkot. Keisha felsőajka kicsit megremegett a férfi állatiasan indulatos tekintetétől. Közelebblépett és megszagolta körülötte a levegőt. Nem volt benne félelem, csak düh és bosszúvágy.
-Talán megfelel. - mondta halkan Bertoldnak, rá sem nézve az ideges üzletemberre. - A felét megkapod most a másik felét ha jó az áru.
-Igenis. - Bertold idegesen matatott a nyakkendőjével. A testőr a nőt figyelte és kicsit fintorgott.
-Hagyd ott. - Keisha belépett a dolgozóasztal mögé és leült a hatalmas fotelba. - Mi kell?
-Kő. Másodosztályú.
keisha benyúlt a fiókba és kivett egy kártyadoboz nagyságú páncéldobozt. Odanyújtotta Bertold orra alá és kinyitotta, mint egy szivardobozt. Bertold előkapott a zsebéből egy nagyitót, aztán marokrafogta és visszacsúsztatta a zsebébe. arcán fintor suhant át.
-Megfelel. - nyögte végül.
Keisha csak bólintott. Becsukta a dobozt és becsúsztatta az asztal alatti számos rekesz egyikébe.
-Reggelre kiderül.
-Igenis. - Bertold meghajolt és az ajtóhoz lépett.
-Ha megengedi, ez egy kis apróság. Ma két éve vagyunk üzleti viszonyban, azért is igyekeztem valami inyencfalatot szerezni Önnek.
Keisha rámeredt az üzletemberre. Szemében a szemtelenséget csak nehezen tűrő zsarnok felháborodottsága keveredett a vadász tekintetével aki célba veszi éppen a vadat. Bertold nyelt egyet.
-A rózsákat említette a múltkor. A A portlandi rózsákat. khm. Engedelmével hozattam Önnek ma egy csokrot a legtöbb díjat nyert tőről.
Keisha felhúzta az egyik szemöldökét és állát előreszegve bámult a férfira.
-Parancsoljon. - nyújtotta át a gyönyörű csokrot Bertold Hauser műkincskereskedő.
Keisha elvette a férfitól és három hosszú nyugodt lépéssel a teraszajtónál volt, kinyitotta és úgy engedte el a Morondieri's közönsége felett, mint egy terrorista a bombát. aztán visszatért a szobába és apró kézmozdulattal adta tudtára a kereskedőnek, hogy távozhat.
-A nevem Keisha. Most feloldom a mérget amit kaptál, de ez nem jelenti azt, hogy elmehetsz. A méreg meg fog ölni, ha nem kapod meg az ellenszert 10 órán belül. Amit most adok, csak lassítja a paralízist. feloldja a görcsöket. Bólints ha megértetted. - fordult Keisha a zsákmány felé.
A férfi bólintott egy pillanatnyi gondolkodás után. Keisha közel lépett és a körmével felnyitotta a férfi karját egy alig egycentis sebbel. A férfi elhúzódott és nyöszörgött. Keisha elmsolyodott édes, kislányos mosolyával. Előhúzta a fiolát az egyik zsebéből és egy apró golyócskát dugott a sebbe. Alig egy perc múlva a férfi ordítozni kezdett vele. Fél óra múlva már az ágyon hevert, kiterítve és leste Keisha parancsait. Hajnalfelé megkérte Keishát, hogy ne adjon a golyókból neki többet. A nő értette miért és a férfi reggelre halott volt.
Keisha ott ült még hosszan a teraszon és próbálta enyhíteni a szorongását. Nem itt és nem így kellene élnie. Mégsem tudta elhagyni ezt a helyet és ezt a szerepet. Túl kényelmes volt ki sem mozdulni hónapokig, ijesztgetni a módosabbját, irdatlan hatalmat, befolyást és vagyont felhalmozni, szinte tökéletes férfiakat és nőket használni testi szükségleteinek kielégítésére, és valóban vért inni, ha ez látszik szükségesnek.
-Bertold?
-Keisha.
-Sérült áruval nem üzletelek.
-Tudom, de azt reméltem ezúttal kivételt teszel.
A nő ellépett az üvegajtótól és közelebb ment hozzájuk.
-Beszélj.
Bertold nyelt egyet.
-Lady Straskiev testőre. Erős, akaratos és hűséges. A Lady kedvence. Nem jött könnyen.
-Hadd lásson!
Bertold levette a testőr szeméről a maszkot. Keisha felsőajka kicsit megremegett a férfi állatiasan indulatos tekintetétől. Közelebblépett és megszagolta körülötte a levegőt. Nem volt benne félelem, csak düh és bosszúvágy.
-Talán megfelel. - mondta halkan Bertoldnak, rá sem nézve az ideges üzletemberre. - A felét megkapod most a másik felét ha jó az áru.
-Igenis. - Bertold idegesen matatott a nyakkendőjével. A testőr a nőt figyelte és kicsit fintorgott.
-Hagyd ott. - Keisha belépett a dolgozóasztal mögé és leült a hatalmas fotelba. - Mi kell?
-Kő. Másodosztályú.
keisha benyúlt a fiókba és kivett egy kártyadoboz nagyságú páncéldobozt. Odanyújtotta Bertold orra alá és kinyitotta, mint egy szivardobozt. Bertold előkapott a zsebéből egy nagyitót, aztán marokrafogta és visszacsúsztatta a zsebébe. arcán fintor suhant át.
-Megfelel. - nyögte végül.
Keisha csak bólintott. Becsukta a dobozt és becsúsztatta az asztal alatti számos rekesz egyikébe.
-Reggelre kiderül.
-Igenis. - Bertold meghajolt és az ajtóhoz lépett.
-Ha megengedi, ez egy kis apróság. Ma két éve vagyunk üzleti viszonyban, azért is igyekeztem valami inyencfalatot szerezni Önnek.
Keisha rámeredt az üzletemberre. Szemében a szemtelenséget csak nehezen tűrő zsarnok felháborodottsága keveredett a vadász tekintetével aki célba veszi éppen a vadat. Bertold nyelt egyet.
-A rózsákat említette a múltkor. A A portlandi rózsákat. khm. Engedelmével hozattam Önnek ma egy csokrot a legtöbb díjat nyert tőről.
Keisha felhúzta az egyik szemöldökét és állát előreszegve bámult a férfira.
-Parancsoljon. - nyújtotta át a gyönyörű csokrot Bertold Hauser műkincskereskedő.
Keisha elvette a férfitól és három hosszú nyugodt lépéssel a teraszajtónál volt, kinyitotta és úgy engedte el a Morondieri's közönsége felett, mint egy terrorista a bombát. aztán visszatért a szobába és apró kézmozdulattal adta tudtára a kereskedőnek, hogy távozhat.
-A nevem Keisha. Most feloldom a mérget amit kaptál, de ez nem jelenti azt, hogy elmehetsz. A méreg meg fog ölni, ha nem kapod meg az ellenszert 10 órán belül. Amit most adok, csak lassítja a paralízist. feloldja a görcsöket. Bólints ha megértetted. - fordult Keisha a zsákmány felé.
A férfi bólintott egy pillanatnyi gondolkodás után. Keisha közel lépett és a körmével felnyitotta a férfi karját egy alig egycentis sebbel. A férfi elhúzódott és nyöszörgött. Keisha elmsolyodott édes, kislányos mosolyával. Előhúzta a fiolát az egyik zsebéből és egy apró golyócskát dugott a sebbe. Alig egy perc múlva a férfi ordítozni kezdett vele. Fél óra múlva már az ágyon hevert, kiterítve és leste Keisha parancsait. Hajnalfelé megkérte Keishát, hogy ne adjon a golyókból neki többet. A nő értette miért és a férfi reggelre halott volt.
Keisha ott ült még hosszan a teraszon és próbálta enyhíteni a szorongását. Nem itt és nem így kellene élnie. Mégsem tudta elhagyni ezt a helyet és ezt a szerepet. Túl kényelmes volt ki sem mozdulni hónapokig, ijesztgetni a módosabbját, irdatlan hatalmat, befolyást és vagyont felhalmozni, szinte tökéletes férfiakat és nőket használni testi szükségleteinek kielégítésére, és valóban vért inni, ha ez látszik szükségesnek.
Szomorú nők virággal 1.
Zei elsétált a Morondieri's-be. Leült a kedvenc asztalukhoz. A négy felöl átjáróház sajátos keverék érzéseket keltett benne ezúttal is. Csomópont volt ez a hely, nagy átmenőforgalommal, rengeteg kényelmes székkel és nyugággyal, a magas házak keltette szűk, sikátorérzéssel és a sarokzugok adta biztonságérzettel. Minden lakás iroda volt már az ő idejükben is, így esténként senkit nem zavart a kürtőben felverődő hangzavar. Zei leült a kedvenc asztalukhoz a hosszú pohárral amit a mentás csokoládélikőrhöz kapott. Képtelen volt leszokni a koktélokról. az asztal olyan volt, mint mindig. Enyhén kopott de jó állapotú strandasztal. Nehéz fa bútor amit tengeri szelek sem borítanak fel. Zei nézte a tömeget és teljesen belelazult abba a fura szöveg nélküli zenébe ami itt mindig szólt. Mintha egyetlen hosszú szám lenne az összes alkalom amikor itt ült. Mintha ugyanaz a szám szólna. Behunyta a szemét és hagyta hogy elsodorják az érzések, intuíciók, gondolatok és emlékek. Az első randijuk is itt volt és később Szergej is itt találta Miát. Emlékezett a frissen festett fal szagéra. Azóta persze le is kopott és újra is vakolták a helyet többször. A bukszusok kicsik voltak, a pult csinos és fényes deszkájú. A bokrok felmásztak a falakra, és az ablakpárkányokról lekúszó növényekkel keveredtek. Ahogy sűrűsödött az este úgy növekedett a zaj. Beindult a dj és az emberek igyekeztek a zene állandó pumpálását túlharsogva szólni egymáshoz. Zei szem lehúnyva ült a csokilikőrjével. Háta a saroknak, mellette egy kúszónövény indult, másik oldalán egy szórólaptartó állvány volt. Biztos fedett zug ahonnan kilátni, de be nem nagyon. Annyira ellazult a langyos kora őszi estében, hogy egyszer csak úgy találta magát, kiáradva a tulajdon elméjéből, ahogy Mia magyarázta neki. A személyek verte gondolati hullámok magával ragadták, és dobálták mint valami rongybabát. Szergejt vette észre először, ahogy megállt az egyik melegítőoszlopnál és a rácshoz nyomva meggyújtotta a cigarettáját. Aztán a negyediken egy nyitott ablakban kuporgó alakot vett észre, aki fentről tartotta várakozva szemmel a Morodien's közönségét. Róla a szemközti átjáróra pattant ahol egy párocska közeledett. A férfinek sakálszeme volt, a nőnek őz lépte. Zei belegyönyörödött a kecsességébe. A srác a szomszéd asztalnál felpattant és a pulthoz lépett. Úgy csinált mintha ismerné a lányokat akik ott áltak, de a mozdulat álca volt csupán. A lányoknak tetszett a srác, de nem ismerték. Zei szive kihagyott egy ütést. A szeme felpattant, keze ráfogott a koktélospohárra.
Bármiből lehet fegyver.
A sakálszemü benézett a baloldali átjáróba és megállt. A nőt szembefordított a sikátorral és vigyorogva üdvözölt egy férfit aki addig az újságos üzlet előtt válogatott a lapok közül. A sikátor egyik oldalon teljes hosszában kihasználó újságos üzlet előtti állványon sorakozó ingyenes kiadványok szintén jó álcának tűntek. Zei felnézett a kuporgó alak irányába. A srác levetett magát és zuhant a sakálszemü és őzléptű felé. Szergej pisztolyt rántott és az újságos előtt ácsorgóra fogta. A sakálszemü megperdült, a srác ráesett.
Zei pislogott egyet.
A srác már nem volt ott. Az őzléptü nő sem. Szergej az újságosnál döbbenten álló öltönyöst nézte. Az meg a sakálszemüt. A srác a pultnál letette a sört amit az egyik lánynak vett és elindult a sakál felé. Az mély levegőt vett és elindult a jobboldali kijárat felé. Zei becsukta a szemét és mélyeket lélegzett.
Szergej.
A morajlás olyan volt mint máskor. A felébredettek nem estek egymásnak, csak a zuhanó fickó rántotta valahova el a nőt.
Csak.
Felnézett újra. Sokkal magasabban a tetőtérben kinyílt egy ablak és egy hatalmas csokor vörös rózsa hullott Zei mellé a sarokba.
Felvette és az ölébe fogta. Reszketett a rémülettől. A sréác a pulttól futva távozott a sakálszemű után, Szergej is eltünt az ellenkező kijáraton, és nem állt már az öltönyös sem az újságosnál.
-Jézusom. - suttogta Zei a rózsáknak. - Mi a fenét keresek én itt?
Bármiből lehet fegyver.
A sakálszemü benézett a baloldali átjáróba és megállt. A nőt szembefordított a sikátorral és vigyorogva üdvözölt egy férfit aki addig az újságos üzlet előtt válogatott a lapok közül. A sikátor egyik oldalon teljes hosszában kihasználó újságos üzlet előtti állványon sorakozó ingyenes kiadványok szintén jó álcának tűntek. Zei felnézett a kuporgó alak irányába. A srác levetett magát és zuhant a sakálszemü és őzléptű felé. Szergej pisztolyt rántott és az újságos előtt ácsorgóra fogta. A sakálszemü megperdült, a srác ráesett.
Zei pislogott egyet.
A srác már nem volt ott. Az őzléptü nő sem. Szergej az újságosnál döbbenten álló öltönyöst nézte. Az meg a sakálszemüt. A srác a pultnál letette a sört amit az egyik lánynak vett és elindult a sakál felé. Az mély levegőt vett és elindult a jobboldali kijárat felé. Zei becsukta a szemét és mélyeket lélegzett.
Szergej.
A morajlás olyan volt mint máskor. A felébredettek nem estek egymásnak, csak a zuhanó fickó rántotta valahova el a nőt.
Csak.
Felnézett újra. Sokkal magasabban a tetőtérben kinyílt egy ablak és egy hatalmas csokor vörös rózsa hullott Zei mellé a sarokba.
Felvette és az ölébe fogta. Reszketett a rémülettől. A sréác a pulttól futva távozott a sakálszemű után, Szergej is eltünt az ellenkező kijáraton, és nem állt már az öltönyös sem az újságosnál.
-Jézusom. - suttogta Zei a rózsáknak. - Mi a fenét keresek én itt?
Hatake úr
Folyton úton volt. Igyekezett nem túl sok időt egyhelyben tölteni, mióta Keisha lelépett.
A nő sokkal többet tudott róla, mint azt remélte és távozása sokkal nagyobb fenyegetés volt, mint Connor működése vagy Szraszkij felbukkanása. A Téglák elindultak és a krak is ébren volt. Hatake úr homlokráncolva ült a parkban a napi sajtó egy egy példányával. Mélyen belefeletkezett a lapokba. Finom ujjaival végigsimította a címoldalakat. Szeme összeszűkült és mélyeket lélegzett. Néha a padon mellette árválkodó műanyag kávés pohárért nyúlt és aprót kortyolt a forró italból. Miután kiolvasta a maga hatékony módján a lapokat elindult a belváros felé. Egyik kezében a lapok vastag kupacát tartotta a másikban a kávét. A notebooktáska húzta a vállát, ezzel együtt elegáns volt, mint mindíg és elég határozott fellépésű ahhoz, hogy simán besétáljon bárhova. Most a városházára készült bemenni, a testületi ülésre, amiben a szemétttelep sorsáról kellett döntenie a városatyáknak. Hatake úr úgy döntött tanácstag lesz, de miután belépett a klasszicista stílusban épült impozáns épületbe meggondolta magát. Az alpolgármester új testőre aggasztotta. Hatake úrnak jó szeme volt az ilyesmire. Most is úgy kiszúrta az új testőrt, hogy annak esélye sem volt észrevenni hatake úrat. Gyorsan elfordult a keleti lépcső felé és felment a harmadikra. Az épület főfalai elég vastagok voltak ahhoz, hogy elrejtőzzön bennük. Hatake úr utált ilyen primér eszközökkel információhoz jutni, de az új testőr annyira áthúzta a terveit, hogy nem sok ideje maradt finomkodni. A tanácstagok is elindultak már a nyugati lépcsősoron felfelé. A két titkár ismét a teakonyha előtt beszélgettek lehalkított hangon. Hatake úr a lépcső tetején állt és a telefonját nyomkodta, miközben a két titkárt figyelte a szeme sarkából. A megfelelő pillanatban , mikor biztosan nem látták a folyosó szemközti oldalához a kis beugróhoz lépett és elmerült a falban. Fizikai testét úgy szívta fel a vakolat, mint vizet a szivacs. Mire a tanácsteremben megindult a tárgyalás Hatake úr eloszlott a terem teljes belső felületén. Mindent látott és hallott. A szomszédos szobában csend volt. Sercegve vibrált egy poloska a falban, miközben halk, folyamatos sóhajtás tartott ütemet az állóórával. Hatake figyelmét elvonta a sóhajtozás. Lassan össze sűrösödött a fal másik oldalán. A kis tárgyaló üres volt. Az asztalon papírok hevertek takaros rendben, csak a szőnyegen maradt nedves folt keltette fel Hatake érdeklődését. Testet öltött és a folthoz lépett. Tisztítószer szaga, víz és valami mélyen letapadt szerves anyag. Vér. Hatake újra a falhoz lépett.
-Állj elő! - szólt az anyanyelvén.
A szobában kirajzolódó jelenet a fiatalember halála előtti utolsó pillanatot játszotta újra és újra a szoba. Az utolsó kilégzést lassította sóhajtássá. Hatake úr megtekintette a jelenetet. Megjegyezte az összes apró részletet, a nyakkendők színét, a pisztoly tipusát, a jelenlevők arcszeszét is.
-Eloldozlak. - Mondta határozottan és finom ujjaival végigcirógatta a szőnyegen a nedves foltot, mintha az valami nagytestű állat lenne.
2010. október 27., szerda
Home, sweet home
A busz már önmagában egy hatalmas ajándék volt. Treton küldte, mikor igazán nagy volt a szükség, évekkel ezelőtt, de a hagyatéki eljárásba hiba csúszott és lekéste Neilt. Egy napot volt úton aztán egy garázsban pihent négy és fél évet, mint bűnügyi nyom. Neil semmit nem tehetett. Rá álított egy ügyvédet, hogy időnként kérvényezzen meg ugráljon a nevében, de nem sok haszna volt. Ám ahogy ez lenni szokott, ami nem jön időben, az késik. Neilt úgy érte az az sms mint valami mentőöv.
Ez a kis csapat, Farewell kis hirtelen nőtt csapatocskája úgy összeállt, mint annak idején ők maguk. Farewell halála, az azt bizonyító csomag, benne a kivégzésről készült felvétel bontatlanul lapult a zsákjában, térben és időben is nagyon nagyon messze.
A jelenben volt egy csapata. Már nem is emlékezett milyen várni a találkozási ponton azzal a kicsit aggódós de alapvetően mélyen bizakodó lelkiállapotban a Társakat. A futár, Leeto tünt a leg nehezebb figurának. A lányok édesek voltak, nevetgéltek, szépek voltak, üdék és rettenthetetlenek. Hogy Gemet mi hajtotta Neilnek nem volt világos, de aznap reggel, az első reggelen a buszban eldöntötte, hogy nem keresi az okokat.
Tretonnak bordélya volt. Csinos kevés lánnyal operáló, exklúzív, folyton úton lévő mobil kuplerája. Az egész egy emeletes buszban működött, ami körbe-körbe furikázott Las Vegasban. Aztán valahogy Treton elkezdett tartozni Neilnek. Akkoriban még tartoztak neki súlyos arcok. Mostanában nem termel ilyen kapcsolatok, de ha akad még tartozás valahol, elfekvőben, azt szívesen behajtja. Treton rég meghalt már. Tulajdonképpen ebben a buszban, valahol. Neil sosem kérdezte merre is, és hogyan is pontosan. Elég volt neki, hogy a busz hivatalosan is az övé lett.
Alul bársony kanapé húzódott végig az ablakok alatt. Három rúd középen, a végén bárpulttal és egy kis létrával a felső részre jutáshoz. Fent szekrények voltak, és egy kis íroda, amit Treton később átalakított egy hatalmas, négyszemélyes ággyá, a busz orrészében a vezető felett. Olyan volt az egész mint egy mobil luxusapartman. Neil bejárta és nehezen hitte el, hogy visszatérhetnek azok az idők, amikor alszik éjjel és főtt kaját eszik délben. A csapatocska Szergej edzőtáborából ugrott ki egy hosszú 48 órára amikor megérkezett a busz. Neil pedig természetesnek vette, hogy velük fog benne lakni. A hullák amiket a padló alá rejtett hűtőcellákba gyömöszölt múló rosszullét volt csak a szemében. Apró kellemetlenség.
Az utóbbi két évben ott aludt ahol sikerült, és csak fél szemmel, érzékeit élesítve csak a biológiai szükségletnyit, 2-3 órát, gyakorlatilag félálomba. Gondosan szétválasztotta a szellemét a testétől ilyenkor. Igaz az idő furcsa hurkokat vetett, lelassult vagy eszelősen felgyorsult közben, a végén az eredmény ugyanaz a kicsit fáradt, napvégi állapot, amiben még le lehet húzni 5-6 órát. Ugyan volt egy lakás, amit lakásként is használt, de a tárgyak benne már funkciolnáltak rendesen és igazán csak azt a célt szolgálta az ottléte, hogy valami valóságos, valami normális látszatot vigyen paranormális életébe. Amíg ott töltött naponta több órát ahol azelőtt a Zeivel és a fiúkkal élt, azt gondolhatta, hogy visszatérnek még azok az idők.
A buszt át kellett festetni, ahogy Gemnek einstandolt autót is. Újabb szivességnek vertek a seggére és használták fel az utolsó kupont Mauritio Gonzalez hatalmas műhelyéhez. Neil nem akart a Raven üggyel foglalkozni, sem Liz rockbandájával. Egyik sem tünt reálisan kivitelezhetőnek. Zedet féltette Raventől, Lizt pedig a kameráktól. Nem lenne jó, ha sokan megjegyeznék az arcát. így is elég feltünő. A buszban aludtak. Ő végigvágódott fent a hatalmas ágyon és miután Gem rádobott két takarót is és jóéjszakát kívánva lement azon kapta magát, hogy elernyed. Az izmai kilazultak, hangosan sóhajtozik és remeg minden tagja. Mire Gem beállt a zuhany alá mindenki aludt a buszon rajta kívül. Neil is. Mélyen és öntudatlanul, hangosan nyitott szájjal lélegezve álomtalan muzdulatlanságban.
Reggel magától ébredt. Az első amit meglátott a busz menyezete volt. Aztán oldalt fordulva a Kashan étterem ami éjjel nappal kínálta éttermi szolgáltatásait ebben az igen népszerű autópályaparkolóban. A busz állt, pont ott állt ahol előző éjjel megálltak. Neil tudott örülni az ilyen apróságoknak is. Aztán a szervezete jelzett.
Kávé illat kanyargott fel hozzá a konyhává alakított bárpultról. Leóvatoskodott, de a szavak, mint valami gyerekből törtek fel.
-Kávé? Kávé és... és.. nahát. Rántotta?
Leült a konyhához közelebb eső kanapévégre. Hosszú karjait végigfektette a háttámlán. Lábait szinte összehajtogatta, ahogy próbálta nem útba tenni. Nézte Gemet és ahogy a rántottát készíti. nem nyúlt a kávéhoz amit odatett neki a lány. Élvezte a pillanatatot. Alvó vagy ébredező többiek, kávé és rántotta illet, zuhanyozás hangok, nyújtózkodás.
-A szíved a leggyengébb pontod, Neil.- végta pofon abban a pincében Szergej. - Ígérd meg, hogy soha, de soha többé nem dolgozol csapatban.
-Üss nagyobbat. Nem túl hihető, hogy ettől kidőltem.
-Ígérd meg.
-Dehogy ígérem. - válaszolta, majd elájult szergej utolsó ütésétől.
-De rég reggeliztem így. - mondta ki hangosan.
Gem csak rámosolygott és kiosztotta a többiek részét is. Neil nem tudott enni, csak ült ott és igyekezett annyira feloldani a torkát szorongató érzelmeket, hogy legalább a kávét megihassa.
-Költözz már el, Neil. Ez egy szellemtanya. - Szergej levett egy könyvet a nappali polcáról.
-Szellemeket idézek.
-Remek. Olyan vagy mint azok a látnokok akiket kutatsz.
-Meglehet. - bólogatott szomorúan.- De mondd meg te, nem teljesen mindegy?
-Ne golyózz be, oké.
-Majd hívlak.
Felmászott az emeletre és megkereste a mobilját. Nagy mosolyogva küldött egy sms-t Szergejnek.
Elköltöztem. Jó a kecó. Suli után nézz be.
Ez a kis csapat, Farewell kis hirtelen nőtt csapatocskája úgy összeállt, mint annak idején ők maguk. Farewell halála, az azt bizonyító csomag, benne a kivégzésről készült felvétel bontatlanul lapult a zsákjában, térben és időben is nagyon nagyon messze.
A jelenben volt egy csapata. Már nem is emlékezett milyen várni a találkozási ponton azzal a kicsit aggódós de alapvetően mélyen bizakodó lelkiállapotban a Társakat. A futár, Leeto tünt a leg nehezebb figurának. A lányok édesek voltak, nevetgéltek, szépek voltak, üdék és rettenthetetlenek. Hogy Gemet mi hajtotta Neilnek nem volt világos, de aznap reggel, az első reggelen a buszban eldöntötte, hogy nem keresi az okokat.
Tretonnak bordélya volt. Csinos kevés lánnyal operáló, exklúzív, folyton úton lévő mobil kuplerája. Az egész egy emeletes buszban működött, ami körbe-körbe furikázott Las Vegasban. Aztán valahogy Treton elkezdett tartozni Neilnek. Akkoriban még tartoztak neki súlyos arcok. Mostanában nem termel ilyen kapcsolatok, de ha akad még tartozás valahol, elfekvőben, azt szívesen behajtja. Treton rég meghalt már. Tulajdonképpen ebben a buszban, valahol. Neil sosem kérdezte merre is, és hogyan is pontosan. Elég volt neki, hogy a busz hivatalosan is az övé lett.
Alul bársony kanapé húzódott végig az ablakok alatt. Három rúd középen, a végén bárpulttal és egy kis létrával a felső részre jutáshoz. Fent szekrények voltak, és egy kis íroda, amit Treton később átalakított egy hatalmas, négyszemélyes ággyá, a busz orrészében a vezető felett. Olyan volt az egész mint egy mobil luxusapartman. Neil bejárta és nehezen hitte el, hogy visszatérhetnek azok az idők, amikor alszik éjjel és főtt kaját eszik délben. A csapatocska Szergej edzőtáborából ugrott ki egy hosszú 48 órára amikor megérkezett a busz. Neil pedig természetesnek vette, hogy velük fog benne lakni. A hullák amiket a padló alá rejtett hűtőcellákba gyömöszölt múló rosszullét volt csak a szemében. Apró kellemetlenség.
Az utóbbi két évben ott aludt ahol sikerült, és csak fél szemmel, érzékeit élesítve csak a biológiai szükségletnyit, 2-3 órát, gyakorlatilag félálomba. Gondosan szétválasztotta a szellemét a testétől ilyenkor. Igaz az idő furcsa hurkokat vetett, lelassult vagy eszelősen felgyorsult közben, a végén az eredmény ugyanaz a kicsit fáradt, napvégi állapot, amiben még le lehet húzni 5-6 órát. Ugyan volt egy lakás, amit lakásként is használt, de a tárgyak benne már funkciolnáltak rendesen és igazán csak azt a célt szolgálta az ottléte, hogy valami valóságos, valami normális látszatot vigyen paranormális életébe. Amíg ott töltött naponta több órát ahol azelőtt a Zeivel és a fiúkkal élt, azt gondolhatta, hogy visszatérnek még azok az idők.
A buszt át kellett festetni, ahogy Gemnek einstandolt autót is. Újabb szivességnek vertek a seggére és használták fel az utolsó kupont Mauritio Gonzalez hatalmas műhelyéhez. Neil nem akart a Raven üggyel foglalkozni, sem Liz rockbandájával. Egyik sem tünt reálisan kivitelezhetőnek. Zedet féltette Raventől, Lizt pedig a kameráktól. Nem lenne jó, ha sokan megjegyeznék az arcát. így is elég feltünő. A buszban aludtak. Ő végigvágódott fent a hatalmas ágyon és miután Gem rádobott két takarót is és jóéjszakát kívánva lement azon kapta magát, hogy elernyed. Az izmai kilazultak, hangosan sóhajtozik és remeg minden tagja. Mire Gem beállt a zuhany alá mindenki aludt a buszon rajta kívül. Neil is. Mélyen és öntudatlanul, hangosan nyitott szájjal lélegezve álomtalan muzdulatlanságban.
Reggel magától ébredt. Az első amit meglátott a busz menyezete volt. Aztán oldalt fordulva a Kashan étterem ami éjjel nappal kínálta éttermi szolgáltatásait ebben az igen népszerű autópályaparkolóban. A busz állt, pont ott állt ahol előző éjjel megálltak. Neil tudott örülni az ilyen apróságoknak is. Aztán a szervezete jelzett.
Kávé illat kanyargott fel hozzá a konyhává alakított bárpultról. Leóvatoskodott, de a szavak, mint valami gyerekből törtek fel.
-Kávé? Kávé és... és.. nahát. Rántotta?
Leült a konyhához közelebb eső kanapévégre. Hosszú karjait végigfektette a háttámlán. Lábait szinte összehajtogatta, ahogy próbálta nem útba tenni. Nézte Gemet és ahogy a rántottát készíti. nem nyúlt a kávéhoz amit odatett neki a lány. Élvezte a pillanatatot. Alvó vagy ébredező többiek, kávé és rántotta illet, zuhanyozás hangok, nyújtózkodás.
-A szíved a leggyengébb pontod, Neil.- végta pofon abban a pincében Szergej. - Ígérd meg, hogy soha, de soha többé nem dolgozol csapatban.
-Üss nagyobbat. Nem túl hihető, hogy ettől kidőltem.
-Ígérd meg.
-Dehogy ígérem. - válaszolta, majd elájult szergej utolsó ütésétől.
-De rég reggeliztem így. - mondta ki hangosan.
Gem csak rámosolygott és kiosztotta a többiek részét is. Neil nem tudott enni, csak ült ott és igyekezett annyira feloldani a torkát szorongató érzelmeket, hogy legalább a kávét megihassa.
-Költözz már el, Neil. Ez egy szellemtanya. - Szergej levett egy könyvet a nappali polcáról.
-Szellemeket idézek.
-Remek. Olyan vagy mint azok a látnokok akiket kutatsz.
-Meglehet. - bólogatott szomorúan.- De mondd meg te, nem teljesen mindegy?
-Ne golyózz be, oké.
-Majd hívlak.
Felmászott az emeletre és megkereste a mobilját. Nagy mosolyogva küldött egy sms-t Szergejnek.
Elköltöztem. Jó a kecó. Suli után nézz be.
2010. október 26., kedd
Vendégbejegyzés - Gem
Lap: Marie Claire
Rovat: Boltajánló
Szerző: Jamie Zainu
Státus: elsőbbségi
Remény reloaded - avagy csoda ami már négy napja tart
"Mit nevezek csodának? Ha a természetfölötti a természetet felülről és belülről áttöri. Ha a transzcendens a szükségszerűség világába betör. Nem tudom, hogy a határon túl mi történik.” B. Hamvas
Csak az látszik, ami a mi érzékelésünk falán átsugárzik: egy tüneményt szemlélünk, amit a jól edzett elme felváltva hol érzékcsalódásnak, hol csodának fordít - és aminek a logikája egyelőre számunkra nem felfogható. De valószínűleg megvan az ésszerűsége a csodának is.
A tudomány - mint mindíg - ráérősen ballag az események után: a fehérruhás kutatók szeméttelep/liget határán felállított sátraiból szinte árad a hitetlenség okozta kétségbeesés. Meg persze a talajvesztés okozta pánik: “még nem nyilatkozhatunk”.
És kizöldell a szeméttelep közepe, a fácskák gyarapodnak - miután a lomok és a mocsok közepén a használhatatlan háztartási gépek úgy tűnik "meggyógyultak" (és perceken belül új gazdára találtak) Megvalósulni látszik az igazi recycling - a keleti oldalon egyre dől a város szokásos napi szemétje, az északin pedig már hordják is el boldogan a becsületes megtalálók. (A kevésbé becsületesek egyéb útvonalakat használnak - ezeket etikai okokból nem ismertetjük.) A törvényesen bekerülő mennyiség a területfenntartók szerint napi 150-200 teherautónyi szemét, lerakása természetesen a cég oldalán közzétett árszabás szerint megy, köbméterenként 10 dollárért. Nem hivatalos becslés szerint a lakosság aktív közreműködésével az elmúlt napokban ennek csaknem a fele tűnt el: elvinni tárgyakat a fenti összeg duplájáért lehet, fizetés a lerakó szélén hirtelenjében felállított kordon kapuinál történik. A szeméttelepre egyáltalán nem illő, éles tekintetű becsüs pillant a megtalálóra, majd a szatyorba és már rója is ki a díjat. Gyors fejszámolással az elmúlt néhány nap máris figyelemreméltó nyereséget hozott a városnak.
Nem is beszélve a most fellendülő kegyhely-, és gyógyturizmusról, hiszen az óváros nevezetességeit, vagy vendéglőit nemsokára elfelejthetjük: a csodás gyógyulást remélők hada már elkezdte birtokba venni a ligetet. A helyette valószínűleg a külső kerületekben fognak gombamód panziók és kifőzdék nyílni, nem kis változást okozva a kissé bekövült ingatlanpiacon. A plázák szomszédsága és a keleti lakókocsipark tulajdonosai alighanem igen jól járnak. A tulajdonosi körről bővebben kollégánk cikkéből értesülhetnek ***itt***.
Az itt történtek aligha nevezhetők tömegpszichózisnak és nem tűnnek (elsőre) csalásnak - valami alaposan megváltozott. Ellenkező véleményt a Szkeptikus Klubtól ***itt*** olvashatnak. Ha a hívők tarka serege engedélyezne egy perc nyugodt szemlélődést, alighanem érezhetnénk a hely hangulatát. Ahogy a friss növények tavaszillata keveredik a bomló hulladék bűzével, a legenyhébben fogalmazva is hátborzongató. A buckák között növő facsemeték között járva, a selymes fűből itt-ott kilóg egy mosógép hófehér sarka, egy vadonatújnak tűnő lökhárító, kitalálhatatlan rendeltetésű tükrös krómacél gépdarab. Örömünnep a pusztulásra terített vékonyka zöld szőnyegen, tánc a kongó és beszakadni kész korhadt sírokon tetején.
A számtalan felmerülő kérdés közül a legizgalmasabb talán, meddig tart a "csoda", és annak hatásai? Milyen ára lesz az egyelőre megmagyarázhatatlan változásoknak? Csak az idő mutatja majd meg, a látványos javulások, a liget sarjadása abbamarad-e, esetleg visszaáll a négy nappal ezelőtti állapot?
Doktor Faust mutatványait láthatjuk-e, aki azokért lelkét az ördögnek adta, - vagy isteni csodákat?
Aki még nem rohant a varázsdombra gyógyulni, annak pár nap türelmet javasolnánk míg ezek kiderülnek - a most induló szomszéd sürgetésére feleljenek bátran Stephen Remenyik soraival:
“Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.”
...és persze női olvasóink továbbra is hordják magukkal Nostradamus kötetét, aminek ezúttal a 49-es versét írnánk fel receptre. Online olvasható ***itt***.
Rovat: Boltajánló
Szerző: Jamie Zainu
Státus: elsőbbségi
Remény reloaded - avagy csoda ami már négy napja tart
"Mit nevezek csodának? Ha a természetfölötti a természetet felülről és belülről áttöri. Ha a transzcendens a szükségszerűség világába betör. Nem tudom, hogy a határon túl mi történik.” B. Hamvas
Csak az látszik, ami a mi érzékelésünk falán átsugárzik: egy tüneményt szemlélünk, amit a jól edzett elme felváltva hol érzékcsalódásnak, hol csodának fordít - és aminek a logikája egyelőre számunkra nem felfogható. De valószínűleg megvan az ésszerűsége a csodának is.
A tudomány - mint mindíg - ráérősen ballag az események után: a fehérruhás kutatók szeméttelep/liget határán felállított sátraiból szinte árad a hitetlenség okozta kétségbeesés. Meg persze a talajvesztés okozta pánik: “még nem nyilatkozhatunk”.
És kizöldell a szeméttelep közepe, a fácskák gyarapodnak - miután a lomok és a mocsok közepén a használhatatlan háztartási gépek úgy tűnik "meggyógyultak" (és perceken belül új gazdára találtak) Megvalósulni látszik az igazi recycling - a keleti oldalon egyre dől a város szokásos napi szemétje, az északin pedig már hordják is el boldogan a becsületes megtalálók. (A kevésbé becsületesek egyéb útvonalakat használnak - ezeket etikai okokból nem ismertetjük.) A törvényesen bekerülő mennyiség a területfenntartók szerint napi 150-200 teherautónyi szemét, lerakása természetesen a cég oldalán közzétett árszabás szerint megy, köbméterenként 10 dollárért. Nem hivatalos becslés szerint a lakosság aktív közreműködésével az elmúlt napokban ennek csaknem a fele tűnt el: elvinni tárgyakat a fenti összeg duplájáért lehet, fizetés a lerakó szélén hirtelenjében felállított kordon kapuinál történik. A szeméttelepre egyáltalán nem illő, éles tekintetű becsüs pillant a megtalálóra, majd a szatyorba és már rója is ki a díjat. Gyors fejszámolással az elmúlt néhány nap máris figyelemreméltó nyereséget hozott a városnak.
Nem is beszélve a most fellendülő kegyhely-, és gyógyturizmusról, hiszen az óváros nevezetességeit, vagy vendéglőit nemsokára elfelejthetjük: a csodás gyógyulást remélők hada már elkezdte birtokba venni a ligetet. A helyette valószínűleg a külső kerületekben fognak gombamód panziók és kifőzdék nyílni, nem kis változást okozva a kissé bekövült ingatlanpiacon. A plázák szomszédsága és a keleti lakókocsipark tulajdonosai alighanem igen jól járnak. A tulajdonosi körről bővebben kollégánk cikkéből értesülhetnek ***itt***.
Az itt történtek aligha nevezhetők tömegpszichózisnak és nem tűnnek (elsőre) csalásnak - valami alaposan megváltozott. Ellenkező véleményt a Szkeptikus Klubtól ***itt*** olvashatnak. Ha a hívők tarka serege engedélyezne egy perc nyugodt szemlélődést, alighanem érezhetnénk a hely hangulatát. Ahogy a friss növények tavaszillata keveredik a bomló hulladék bűzével, a legenyhébben fogalmazva is hátborzongató. A buckák között növő facsemeték között járva, a selymes fűből itt-ott kilóg egy mosógép hófehér sarka, egy vadonatújnak tűnő lökhárító, kitalálhatatlan rendeltetésű tükrös krómacél gépdarab. Örömünnep a pusztulásra terített vékonyka zöld szőnyegen, tánc a kongó és beszakadni kész korhadt sírokon tetején.
A számtalan felmerülő kérdés közül a legizgalmasabb talán, meddig tart a "csoda", és annak hatásai? Milyen ára lesz az egyelőre megmagyarázhatatlan változásoknak? Csak az idő mutatja majd meg, a látványos javulások, a liget sarjadása abbamarad-e, esetleg visszaáll a négy nappal ezelőtti állapot?
Doktor Faust mutatványait láthatjuk-e, aki azokért lelkét az ördögnek adta, - vagy isteni csodákat?
Aki még nem rohant a varázsdombra gyógyulni, annak pár nap türelmet javasolnánk míg ezek kiderülnek - a most induló szomszéd sürgetésére feleljenek bátran Stephen Remenyik soraival:
“Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.”
...és persze női olvasóink továbbra is hordják magukkal Nostradamus kötetét, aminek ezúttal a 49-es versét írnánk fel receptre. Online olvasható ***itt***.
2010. október 25., hétfő
Raven
Raven végigrepült a főút felett. Az a nyugodt erő amit repülés közben érzett soha máskor nem jött elő.
Drogos vagy bazmeg.
Alatta a város mint egy kaleidoszkóp úgy váltogatta színeit annak függvényében hogy esett rá a napfény, az autók színei reflektáltak a napernyőkre és a csajok ruháira.. A tetők fakó vöröse és a lapostetők medencéi és zöldjei visszacsillantak a parkok vizein és füves ligetein. Raven imádott repülni. A feladat szerint minden nap tennie kellett három kört úgy, hogy pontosan tudja merre mozognak a megjelöltek. Néha Hatake úr olyasmit is kért tőle, hogy vigyen el valakit valahova. De ilyenkor az illető ájult volt és úgy is maradt míg ő átadta. A pályaudvari jelenet csődje félelmet ültetett a szívébe. A Vadászok nem szurhatják ki amikor repül. Olyan nincs. Hatake úr biztosította róla, hogy ilyenkor láthatatlan. Mégis, amikor azt a fickót kellett volna felemelje és átemelnie a teherszállítón kialakított kapszulába meglátták. Farewell, vagy hogy hívták megrémült tőle, majd a magas, akit talán Connornak hívtak megragadta és földhöz vágta. Ravenen eluralkodott a kis lények eszetlen pánikja. Elfutott. Egyszerűen elfutott. Hatake úrra gondolni sem mert és igyekezett elfelejteni, hogy milyen állapotban gyűrték be Farewellt abba az autóba keménykötésű feketefényű alakok. Inkább visszament és a hórihorgas feka után vetődött. Aztán észrevette, hogy Zed is ott ült a korláton. Zed. Zed a gyerekkori barát. Az egyetlen ember aki még annak látja ami egykor volt. Az egyetlen arc az életéből aki nem csapná be soha.Hatake úr sem csapja be de hatake úr más szabályok szerint játszik. Olyanok szerint amit ő nem igazán ért. Zed világa ismerős volt és érthető, kiszámítható és nagyon otthonos.
A Fő út lomha forgalma nem tört meg az ívben amivel az út kikerülte a temetőt és nekikezdett a keletre vivő mérföldeknek, amik elsője a szeméttelep mellett futott. A szeméttelepen nagy volt az élet. Szektások és kincsvadászok, nepperek és uzsorások, sok éhes szegényember és nyerészkedő kamasz próbált hasznot húzni a parajelenségből. Raven képtelen volt felfogni, hogyan képesek elkendőzni saját maguk elől is a valóságot. Ezeknek az embereknek nem volt furcsa jelenség, ahogy a szeméttelep roncsaiból új, vadonat új holmik nőnek. Nem volt gyanús, hogy az egykori mocsok és bűz közepén most harsogó fű és életerős fácskák nőnek. Isten szeretetét látták benne. Vagy egyszerűen a gyors meggazdagodást és nem firtatták a miérteket és a hogyanokat. Raven látta a lényt ami ezt szőtte és látta benne az éhséget a többre.
Magasan szállt és Zedre gondolt. Arra ahogy a fekete után nézett a parkolóházban. Ahogy nem válaszolt azonnal a kérdésre. Raven szája megkeseredett.
Visszarepült a parkolóházhoz. Leszállt a tetőn és beleremegett a fájdalomba ami a teste átalakulásával járt. Megütögette a combjait és megropogtatta az izületeit mielőtt elindult felefele. Az ajtó persze nem volt sehol. Zed a túloldalon ült az orvosi rendelő kijáratának korlátján. Arccal a parkolóháznak, háttal a kapunak. Raven nagy ívben került, nehogy Zed észrevegye, aztán leült a hot-dogosnál és lassan elkezdte csócsálni az agyonsózott sültkrumplit.
Zed valahogy mindig vidám volt. Dacára az egész elcseszett életüknek, a magányuknak amit sosem oldottak egymásnak sem, a sokk csajnak az edzőteremből, akik hatalmas tátongó lyukakat ütöttek Zed szívén és dacára annak, hogy még mindig nem tudja mit akar kezdeni magával. Zed töretlen jókedve tartotta fent Ravent is a felszinen, egészen Hatake úr felbukkanásáig.
Nézte a sötétzöld dzsekis srácot és legszívesebben odament volna hozzá és elmondott volna mindet.
Repülj inkább! Faszfej.
A sürgetés, a viszketés a hátában egyre erősödött. Amíg reült a világ a lehető legtávolabb volt.
Megcsörrent a mobilja.
-Igen.
-Indulj el. Hozd el a kis táskát a nőtől és mutasd meg a formád a könyvelőnek.
-Itt vagyok a parkolónál.
-Minek?Hagyd a neszeket, hátha meglát valaki. Délre legyél a könyvelőnél.
-Igen.
Raven kinyomta a telefont és Zedre bámult. Aztán kidobta a maradék krumplit és elsétált a másik irányba.
Hatake úr jobban tudja.
Repülj!
Drogos vagy bazmeg.
Alatta a város mint egy kaleidoszkóp úgy váltogatta színeit annak függvényében hogy esett rá a napfény, az autók színei reflektáltak a napernyőkre és a csajok ruháira.. A tetők fakó vöröse és a lapostetők medencéi és zöldjei visszacsillantak a parkok vizein és füves ligetein. Raven imádott repülni. A feladat szerint minden nap tennie kellett három kört úgy, hogy pontosan tudja merre mozognak a megjelöltek. Néha Hatake úr olyasmit is kért tőle, hogy vigyen el valakit valahova. De ilyenkor az illető ájult volt és úgy is maradt míg ő átadta. A pályaudvari jelenet csődje félelmet ültetett a szívébe. A Vadászok nem szurhatják ki amikor repül. Olyan nincs. Hatake úr biztosította róla, hogy ilyenkor láthatatlan. Mégis, amikor azt a fickót kellett volna felemelje és átemelnie a teherszállítón kialakított kapszulába meglátták. Farewell, vagy hogy hívták megrémült tőle, majd a magas, akit talán Connornak hívtak megragadta és földhöz vágta. Ravenen eluralkodott a kis lények eszetlen pánikja. Elfutott. Egyszerűen elfutott. Hatake úrra gondolni sem mert és igyekezett elfelejteni, hogy milyen állapotban gyűrték be Farewellt abba az autóba keménykötésű feketefényű alakok. Inkább visszament és a hórihorgas feka után vetődött. Aztán észrevette, hogy Zed is ott ült a korláton. Zed. Zed a gyerekkori barát. Az egyetlen ember aki még annak látja ami egykor volt. Az egyetlen arc az életéből aki nem csapná be soha.Hatake úr sem csapja be de hatake úr más szabályok szerint játszik. Olyanok szerint amit ő nem igazán ért. Zed világa ismerős volt és érthető, kiszámítható és nagyon otthonos.
A Fő út lomha forgalma nem tört meg az ívben amivel az út kikerülte a temetőt és nekikezdett a keletre vivő mérföldeknek, amik elsője a szeméttelep mellett futott. A szeméttelepen nagy volt az élet. Szektások és kincsvadászok, nepperek és uzsorások, sok éhes szegényember és nyerészkedő kamasz próbált hasznot húzni a parajelenségből. Raven képtelen volt felfogni, hogyan képesek elkendőzni saját maguk elől is a valóságot. Ezeknek az embereknek nem volt furcsa jelenség, ahogy a szeméttelep roncsaiból új, vadonat új holmik nőnek. Nem volt gyanús, hogy az egykori mocsok és bűz közepén most harsogó fű és életerős fácskák nőnek. Isten szeretetét látták benne. Vagy egyszerűen a gyors meggazdagodást és nem firtatták a miérteket és a hogyanokat. Raven látta a lényt ami ezt szőtte és látta benne az éhséget a többre.
Magasan szállt és Zedre gondolt. Arra ahogy a fekete után nézett a parkolóházban. Ahogy nem válaszolt azonnal a kérdésre. Raven szája megkeseredett.
Visszarepült a parkolóházhoz. Leszállt a tetőn és beleremegett a fájdalomba ami a teste átalakulásával járt. Megütögette a combjait és megropogtatta az izületeit mielőtt elindult felefele. Az ajtó persze nem volt sehol. Zed a túloldalon ült az orvosi rendelő kijáratának korlátján. Arccal a parkolóháznak, háttal a kapunak. Raven nagy ívben került, nehogy Zed észrevegye, aztán leült a hot-dogosnál és lassan elkezdte csócsálni az agyonsózott sültkrumplit.
Zed valahogy mindig vidám volt. Dacára az egész elcseszett életüknek, a magányuknak amit sosem oldottak egymásnak sem, a sokk csajnak az edzőteremből, akik hatalmas tátongó lyukakat ütöttek Zed szívén és dacára annak, hogy még mindig nem tudja mit akar kezdeni magával. Zed töretlen jókedve tartotta fent Ravent is a felszinen, egészen Hatake úr felbukkanásáig.
Nézte a sötétzöld dzsekis srácot és legszívesebben odament volna hozzá és elmondott volna mindet.
Repülj inkább! Faszfej.
A sürgetés, a viszketés a hátában egyre erősödött. Amíg reült a világ a lehető legtávolabb volt.
Megcsörrent a mobilja.
-Igen.
-Indulj el. Hozd el a kis táskát a nőtől és mutasd meg a formád a könyvelőnek.
-Itt vagyok a parkolónál.
-Minek?Hagyd a neszeket, hátha meglát valaki. Délre legyél a könyvelőnél.
-Igen.
Raven kinyomta a telefont és Zedre bámult. Aztán kidobta a maradék krumplit és elsétált a másik irányba.
Hatake úr jobban tudja.
Repülj!
2010. október 24., vasárnap
Vendégbejegyzés - Leeto (Patak)
Felkelt, és amilyen halkan csak bírt, lekecmergett az ágyról. A hajnal hidege végigkarcolta a mellkasát. A szeme gyorsan alkalmazkodott a sötéthez, és néhány pillanatnyi gondolkodás után azt is fel tudta idézni, hova dobta le a ruháit tegnap éjjel. Nesztelenül felrántotta magára a pólót, nadrágot, és mezítláb kifelé indult. Liza halkan felnyögött az ágyon. Leeto megtorpant, és visszanézett. A függöny résein beszivárgó alig-fényben csak a lányok körvonalait látta; Liza szőke loboncát, gömbölyű vállát, Gem törékeny állát, kecses karjait. Egy talpat, amiről hirtelen nem tudta eldönteni, melyik lányhoz tartozik, egy félredobott párnát és egy melltartót. Rajtakapottan fordult el, mint aki tiltott dolgot művel, és a cipőit felmarkolva a konyhába ment. Ivott egy pohár vizet, és tett néhány kört az asztal körül. Négy pizzásdoboz, egy rekesz sör, két szétrágott végű toll, kézírásos kották, Gem laptopja. Háromszor négyes szoba, dél-délnyugati fekvés; a központ huszonnégy percre, a Cloudy úgy tizenhárom-tizennégy, a kórház nyolc. Ivott még egy kis vizet, aztán a poharat a pultra állította és felvette a cipőjét meg a kesztyűit. A bringa az előszobában várta. A vállára kapva vitte le a lépcsőkön, és a zöldre festett vasajtót kitárva az utcára lépett. A feje felett kattanva kialudtak az utcalámpák. A pakisztáni boltjában nem volt senki, csak maga a tulaj. Sötét hegyként komorlott a patika tisztaságú pult mögött, és Leeto-nak úgy tűnt, amióta csak ismeri, ugyanazt a megfoghatatlan írásjelekkel telerótt újságot tartja maga előtt, és a kezében ugyanúgy füstölög a cseresznyés dohánnyal töltött pipa. Levette a bonbonos-dobozokat a polcról, fizetett, a pakisztáni pedig rá se nézve tette a kasszába a pénzt. Leeto visszaült a nyeregbe, és miközben észak felé kanyarodott, mélyen beszívta a levegőt. Összesen tizenkét autót látott, meg a negyvenes éjszakait, garázsmenetben. Intettek egymásnak a sofőrrel, és a busz megvárta, míg elhúz az orra előtt és felkanyarodik a Highland Avenue-ra. Itt még annyira sem volt mozgás az utcákon, mint odalenn, de az otthon földszinti ablakai a korai óra ellenére is világítottak, és egy ételszállító furgon éppen kikanyarodott a gazdasági bejáraton. Leeto megvárta, míg elhajt, aztán besuhant az összecsukódó kapuszárnyak között. Nem lett volna szabad behoznia a bringát, de ha csak tehette, nem hagyta kint az utcán. Tett egy kört a lebetonozott udvaron, aztán a keleti bejárathoz gurult, és leszállt. A portásfülkében olvasólámpa égett és televízió fényei vibráltak, amitől olyan lett, mint egy akvárium. Leeto megkocogtatta az üveget, mire egy negyvenes, kifejezéstelen tekintető fickó dugta ki a fejét a beszélő nyíláson.
- – Mi van? Hogy jutott be?
- – Ajándékot hoztam – Leeto felemelte az egyik dobozt. – Mitchell bent van?
- – Délutános.
Leeto elgondolkodott.
- – Oké. Akkor itt hagyom.
- – Én nem vehetem át. Várjon – a fickó visszahúzódott, és felvett egy ósdi bakelit telefont. Vakkantott bele néhány szót, aztán intett Leeto-nak.
- – Mindjárt itt az ügyeletes. A járművet vigye innen!
Leeto bólintott, és odébb gurult a bringával. A bejárathoz vezető tejüvegezett verandán fény gyúlt, és nemsokára kinyílt az ajtó. Fiatal, vörösesszőke lány állt a lépcsősor tetején fehér köpenyben; a haja szigorú copfba fogva, a karjait fázósan összefonta maga előtt. Leeto-t meglátva hátrahőkölt és körbepillantott az udvaron.
- – Helló – Leeto próbált bizalomgerjesztőnek tűnni – Ajándékot hoztam.
A lány habozva méregette; a szemei vörösek voltak az éjszakázástól.
- – Csoki – mutatta a dobozt Leeto, és fellépett a lépcsőn. – Itt hagyom, rendben?
- – Ki maga?
- – Az miért fontos?
A lány kihúzta magát, és a zsebéből szamárfüles jegyzettömböt, meg egy kupak nélküli tollat vett elő.
- – Nem vehetem át csak úgy. Előírás. Fel kell vennem az adatait.
Leeto sóhajtott, és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszajön délután, mikor itt lesz Mitchell. De ki tudja, mi lesz délután. Ki tudja, mi lesz akár egy óra múlva is.
- – Neve?
- – Parker. Leeto.
- – A csomag?
- – Csokoládébonbon. Mogyorós.
- – A címzett?
- – Khm…nincs címzettje. Csak adja be az öregeknek, oké?
A lány értetlenül nézett rá.
- – Nincs címzett?
Leeto elnyomott egy újabb sóhajt.
- – Nézd…ne haragudj, ugye tegezhetlek…szóval apám volt itt nálatok kétezer-hattól most májusig, és én minden hónapban hoztam neki egy ilyet, ő meg annyira hálás volt, és annyira jól érezte magát itt, hogy rutinból néha még mindig erre jövök és hozok egy csokit. Charles Parker. Ennyi.
A lány nézte, és látszott, hogy nem érti. Leeto még feljebb lépett, és a kezébe nyomta a dobozt.
- – Mindegy. Vedd el. Csinálj vele, amit akarsz, oké? Bocs, ha feltartottalak. Viszlát.
Azzal visszament a bringához és nyeregbe szállt; intett a portásnak, aki nem intett vissza, csak mozdulatlan tekintettel követte, amíg a kijárathoz gurult, és hosszan váratta, míg végre kinyitotta a kaput.
A bent töltött tizenegy perc elég volt hozzá, hogy az égbolt világosodni kezdjen, és a város utcái mormolva felébredjenek. Leeto megkerülte az épülettömböt, és a kettőnegyven magas kőfal mentén a déli oldalhoz hajtott. Az itteni kapu kovácsoltvas volt és rozsdás, csipkefinom cirádákkal és széles, lelakatolt vaslánccal. A rudak között látni lehetett a parkot; a kanyargó sétautakat, a diszkréten nyírt sövényeket, a padokat, és távolabb az ősfák oszlopait. A bringát nekitámasztotta a falnak, és hátát a kapu egyik oszlopának vetve leült a földre. Ölébe vette a második bonbonos dobozt, forgatta a kezében, aztán kinyitotta, és kivett belőle egy csokit. Szevasz, apa, gondolta, és szinte látta az öreg féloldalas mosolyát, ráncoktól barázdált arcát, niktontól sárga ujjait. És a következő kép nem a piros tégla volt, vagy Saul bizarr holtteste, vagy a madárember, hanem az, amit Liza lakásában ma hajnalban látott. Liza és Gem a takarók alatt, a ruháik szanaszét a szobában, ő az imént kelt ki közülük, és a bőre olyannyira emlékszik még az érintésükre, hogy már a gondolattól is megfeszülnek az izmai. Mondd meg, most mi a fenét csináljak?
Kincsvadászok
Tobias: Hella.
Mouseman: szeva, Tob.
Tobias: Mi van Slowhanddel?
LG: A listára érkezett üzenet szerint a nővére már erősen keresi..
Mouseman: ha valóban ő volt.
Tobias: jah. ha. és?
LG: Kifejtenéd a kérdést bővebben?
Mauseman: ?
Spin: hello Tobias
Tobias: Spin Lady
Tobias: Gondolom utána kéne néznünk a srácnak, nemde?
LG: Feletteseink azért a feletteseink fiatal barátom, hogy megtegyék az ilyenkor megtehetőt.
Tobia: Nagyon bízol a rendszerben.
LG: Miért ne bíznék?
Spin: A csávómnak fáj a feje.
Tobias: Viszlát?
Spin: Soha nem mondhatsz többé Viszlát.
Mouseman: Ó bazd meg!
Spin: Szreszkij lefilmezte és elküldte keletre.
Mouseman: és bazd meg. most mit? most zárkózzak be? járt nálam vagy négyszer! akurva életbe!
Tobias: Ki volt vele?
Spin: Újak.
LG: Nos, ha valóban ez a helyzet akkor én is arrébb költözöm hamarosan.
Spin: A csávóm azt mondja Szergejé lett az új csapat.
Tobia: De basszus miféle új csapat?
Spin: A csávóm nem tudja. Azt látta, hogy kiadta Nagyfőnök Szergejnek a kódokat, hogy lehessen jönni-menni.
Tobias: Varázslatos. Szeretnék új lenni és bemenni a Kastélyba.
Mauseman: és soha többé ki sem jönni onnan...
LG: Honnan oly ismerős nekem ez a Szergej név?
Tobias: LG - Meseországból. Csak már olyan rég volt, hogy nem ugrik be.
LG: Ne szemtelenkedjen fiatalember. Hátországok messze vannak. Figyelje inkább a műszereket és ne hagyja fedetlenül a hátát.
Spin: Ha rám hallgat.
Mauseman: ha rám hallgat
LG: Ha rám hallgat.
LG. :)
Tobias: :)
Tobias: Akkor? Slowhand veszteséglistás?
Spin: Nincs nyoma erőszaknak.
Tobias: A csávód szerint?
Spin. Nem. Viszlát volt ott és valami furgon állt az ablak alatt.
Tobias: Lady Spinoff, ha nem tartogatja meg magának az infokat lehet hogy messzebb jutnánk, mint a fény.
LG: Spin?
Mauseman: basszus te nősténydémon köpjed a koordinátákat gyorsan.
Mauseman: mobil lettem.
Mauseman: nyomjátok és már indulok is.
Tobias: Mauseman - kégli?
Mauseman: tudom a kötelességem Tob, fél óra és égni fog.
LG: Uraim, nem kell ennyire mélyen pánikba esniük. Nyugalom.
Tobias: Spin?
Spin: a csávóm azt mondja kaput nyitottak. A csávóm szerint Slowhandet elvitte a Mumus.
Mauseman: nem sikitozom, de apa igazán benézhetne egy jóéjtpuszira
Tobias: :D Felugrom a Kastélyba, hátha estély lesz ma este.
Spin: a csávóm szerint mindenki a falak alá gyűl.
Mauseman: Spinoff a csávód feldughatja magának a pókhálóját.
LG: Uraim. Félre az indulatokkal. Hideg fejjel kell helyt állnunk e nehéz órán.
Tobias: Nehezen veszi be a gyomrom, hogy nem akarjuk megkeresni Slowhandet.
Spin: A csávóm és én szívesen segítünk, ha felbukkan valahol szólok.
Tobias: kösz.
Mauseman: ég a házam, srácok! Uramisten! Ég a házam!
Tobias: valdd be hogy élvezed!
LG: Mauseman, ön éves házégetése ezennel átlépte a megengedhető határát.
Spin: Az mennyi?
LG: Kettő. Attól tartok kettő.
Mauseman: nevessetek csak.
Tobias. jelentkezem vacsora után. Ha nincs itt senki egyesével vadászlak le benneteket.
Spin: a csávóm szerint legyen holdkor.
Mauseman: holdkor már messze leszek. pizza mellől jelentkezem.
Tobias: Legyen holdkor. LG?
LG: Igen, megfelel. Közben elővettem szerény könyvtáram vonatkozó köteteit. Tobias, lenne szíves Szergejnek jelezni, hogy nem kívánunk lemondani Slowhand úrról?
Tobias: Ez a beszéd!
Mouseman: szeva, Tob.
Tobias: Mi van Slowhanddel?
LG: A listára érkezett üzenet szerint a nővére már erősen keresi..
Mouseman: ha valóban ő volt.
Tobias: jah. ha. és?
LG: Kifejtenéd a kérdést bővebben?
Mauseman: ?
Spin: hello Tobias
Tobias: Spin Lady
Tobias: Gondolom utána kéne néznünk a srácnak, nemde?
LG: Feletteseink azért a feletteseink fiatal barátom, hogy megtegyék az ilyenkor megtehetőt.
Tobia: Nagyon bízol a rendszerben.
LG: Miért ne bíznék?
Spin: A csávómnak fáj a feje.
Tobias: Viszlát?
Spin: Soha nem mondhatsz többé Viszlát.
Mouseman: Ó bazd meg!
Spin: Szreszkij lefilmezte és elküldte keletre.
Mouseman: és bazd meg. most mit? most zárkózzak be? járt nálam vagy négyszer! akurva életbe!
Tobias: Ki volt vele?
Spin: Újak.
LG: Nos, ha valóban ez a helyzet akkor én is arrébb költözöm hamarosan.
Spin: A csávóm azt mondja Szergejé lett az új csapat.
Tobia: De basszus miféle új csapat?
Spin: A csávóm nem tudja. Azt látta, hogy kiadta Nagyfőnök Szergejnek a kódokat, hogy lehessen jönni-menni.
Tobias: Varázslatos. Szeretnék új lenni és bemenni a Kastélyba.
Mauseman: és soha többé ki sem jönni onnan...
LG: Honnan oly ismerős nekem ez a Szergej név?
Tobias: LG - Meseországból. Csak már olyan rég volt, hogy nem ugrik be.
LG: Ne szemtelenkedjen fiatalember. Hátországok messze vannak. Figyelje inkább a műszereket és ne hagyja fedetlenül a hátát.
Spin: Ha rám hallgat.
Mauseman: ha rám hallgat
LG: Ha rám hallgat.
LG. :)
Tobias: :)
Tobias: Akkor? Slowhand veszteséglistás?
Spin: Nincs nyoma erőszaknak.
Tobias: A csávód szerint?
Spin. Nem. Viszlát volt ott és valami furgon állt az ablak alatt.
Tobias: Lady Spinoff, ha nem tartogatja meg magának az infokat lehet hogy messzebb jutnánk, mint a fény.
LG: Spin?
Mauseman: basszus te nősténydémon köpjed a koordinátákat gyorsan.
Mauseman: mobil lettem.
Mauseman: nyomjátok és már indulok is.
Tobias: Mauseman - kégli?
Mauseman: tudom a kötelességem Tob, fél óra és égni fog.
LG: Uraim, nem kell ennyire mélyen pánikba esniük. Nyugalom.
Tobias: Spin?
Spin: a csávóm azt mondja kaput nyitottak. A csávóm szerint Slowhandet elvitte a Mumus.
Mauseman: nem sikitozom, de apa igazán benézhetne egy jóéjtpuszira
Tobias: :D Felugrom a Kastélyba, hátha estély lesz ma este.
Spin: a csávóm szerint mindenki a falak alá gyűl.
Mauseman: Spinoff a csávód feldughatja magának a pókhálóját.
LG: Uraim. Félre az indulatokkal. Hideg fejjel kell helyt állnunk e nehéz órán.
Tobias: Nehezen veszi be a gyomrom, hogy nem akarjuk megkeresni Slowhandet.
Spin: A csávóm és én szívesen segítünk, ha felbukkan valahol szólok.
Tobias: kösz.
Mauseman: ég a házam, srácok! Uramisten! Ég a házam!
Tobias: valdd be hogy élvezed!
LG: Mauseman, ön éves házégetése ezennel átlépte a megengedhető határát.
Spin: Az mennyi?
LG: Kettő. Attól tartok kettő.
Mauseman: nevessetek csak.
Tobias. jelentkezem vacsora után. Ha nincs itt senki egyesével vadászlak le benneteket.
Spin: a csávóm szerint legyen holdkor.
Mauseman: holdkor már messze leszek. pizza mellől jelentkezem.
Tobias: Legyen holdkor. LG?
LG: Igen, megfelel. Közben elővettem szerény könyvtáram vonatkozó köteteit. Tobias, lenne szíves Szergejnek jelezni, hogy nem kívánunk lemondani Slowhand úrról?
Tobias: Ez a beszéd!
Zei
Keringőzött a városban. Kényszeresen végigjárta ugyanazokat az utcákat és kereste a régi szagokat. Az ízek megváltoztak, ugyan úgy, mint a zenék. A helyek füstje is megédesedett a marihuánától és az arcok is lárvaszerűbbek lettek az évek alatt. Zei elegáns volt, hiszen munka után volt már, de még nem bírt hazamenni. Az ügynökségi munka unalmas volt. A fiúk kikoptak az életéből, mintha sosem éltek volna vele. Sikerült őket Amsterdamba és Tokyoba küldenie egy-egy egyetemre. Négy hónapja élt újra itt.
Aznap mikor felült a repülőre nem volt magánál a félelelmtől. Alig bírta kimondani a város nevét mikor a jegyet vette. A térdei meg-megrogytak. Aztán csak ült és várta az indulást. A settenkedve becserkészők szaga ott áradt a csupaüveg váróban, ahonnan csak egy kijárat volt: a repülő belseje felé vezető.
Zsákutca.
Az elméjében a pánik tombolva borogatta a racionalitás kordonjait. A teste feszült volt és mozzanatlan. A szemét lehúnyta és a fülhallgatót bennhagyta a fülében, hadd higyje mindenki, hogy zenét hallgat. Pedig ez csak mégjobban kiélesítette a hallásást. Emlékezett Szergejre ahogy vigyorogva segíti őt át a lampionokkal teleaggatott kínai negyeden.Szergej nem félt, ő annál jobban. Motorosok üldözték őket egy lopott könyv miatt és ők alig hallották egymás szavát az ünnepi forgatagban.
-Ki hall a legjobban? - kérdezte Szergej. ( Istenem de fiatalok voltunk )
-A doktorok. - válaszolta minthegy magának, hiszen Szergej aligha hallhatta a ricsajban.
-Mit használnak hozzá?
-Sztetoszkópot. - suttogta Zei.
-Mi hasonlít ahhoz a tárgyink közül legjobban? - állt elé Szergej és Zei látta a szemén, hogy nem hallotta a válaszokat. A motoros befordult az utcába, a kínaiak és a túristák utat engedtek neki. Zei kivette Szergej zsebéből az mp3 lejátszót és a fülhallgatót a saját fülébe illesztette. Szergej komolyan bólintott és bedugta az egyik fülét a rágójával. (Mennyire utáltam az igénytelenségét, és mennyire hasznos volt sokszor ez a rugalmassága a tárgyakkal) Zei elengedte Szergej kezét. A zajok elmúltak, csak a motoros zihálása hallatszott a sisakban és Szergej dünnyögése.
-Ügyes lány vagy. Menni fog. Kersd meg és hívd a kórházhoz, ahogy megbeszéltük.
Zei bólintott és teljes erejéből elrohant a halpiac melleti sikátoron át, ki a széles főútig.
Mennyi éve már!
Zei rótta köreit a városban. Elegáns volt a nadrágkosztümjében. Olyan volt, mint ki most lépett ki az autójából. Semmi nem volt nála csak egy apró kézitáska. Visszért az ügynökség épülete elé. Az aktuális trendnek megfelelően egy kiürített ipartelep mellett, egy kiállítási terület szomszédságában álló, egykori újrapapír présüzemben dolgozott. Trendi friss karton és gipszfalak között. MacBookok és rózsaszíninges fiúk társaságában. Az irodaházban egy szoftwercég és egy brókercsapat dolgozott még az ügynökségen kívül. A söröző direkt miattuk nyílt. Volt rá kereslet. Lábai zsibongtak, le kellett üljön. A kocsmából kiáradó szagok egyvelegében ismerős érintések illata vegyült. Lement és a pulthoz ült. A piáspolc tükrén át vizsgálgatta a tömeget.
Járt itt.
Nem rég járt itt.Uram Isten, mit várok tőle?
Kért egy koktélt.
Akkoriban még nem állt itt ez a kocsma. Akkoriban lazán járta az utcákat, bátran, mint ki semmitől sem fél. Mindig volt nála esernyő, ahogy Szergej tanította és mindig tudta merre jár Neil. Esténként mellette aludt míg a másik szobából Szergej horkolása hallatszott át. Véletlennek tűnő találkozásik a városban mindig játékosak voltak. Neil újra és újra felszedte, metrón, kávézóban vagy simán leszólította menet közben az utcán. Mindig úgy csináltak, mint ha akkor látnák egymást először. Ha összekaptak, a vége felé egyre gyakrabban, béküléseik is az utcán zajlottak. Olyankor Neil úgy lépett mellé, mintha csak telefonálni lépett volna hátra, mintha egy félbemaradt mondatot fejezne be éppen. Zei imádta ezt. Folytonosságot és örök megbocsájtást ígértek ezek a jelenetek.
Aztán Mia meghalt és Szergej szétesett. Ahogy Szergej szétesett, úgy szűnt meg Neil számára a szabadság. Beállt Szergej helyére és kettejük helyett is dolgozott. Aztán megjelentek az első bibliák a polcon, az első látnokok lejegyzett szövegei, az első átvirrasztott éjszaka a diktafon felett. Megkezdődött az őrület.
Zei lassan forgatta a koktélospoharat.
Mit várok tőle?
A tetovált futárforma srác odalépett mögé és merőn nézte. Zei tudta, hogy a teste sok férfit vonz és azt is tudta, hogy pont annyival idősebb ennél a srácnál, hogy a test mindegy legyen. Rávillantotta a szemét. Sokszor elég volt ennyi is, hogy békén hagyják. Az nem moccant. Zei orrába pedig bekúszott a futár izomzatának szaga mellett egy ismerős íz, egy semmivel össze nem keverhető lélek haldokló illata. Megremegett a gyomra. Újra érezni akarta. Magával vinni valahova messze, ahol nem érvényesek többé a próféciák. Ölelni, körülölelni, hogy ne figyeljen többé máshova, csak rá.
Érints meg!
A futár zavartan ácsorgott. Egyértelmű volt, hogy nem csajozni akar.
Küldte volna valaki? Ő küldte?
Aztán eszébe jutott Szergej: Tégy gesztusokat melyek határesetek. Olyanokat tégy amik ha figyelnek kiütközik, ha nem figyelnek belefér. És légy bátor, de ne vakmerő.
Sosem volt bevetésen. Sosem csinált semmi veszélyeset azon az egyetlen kínai negyed beli lopáson kívül.
Túl gyáva voltam hozzád.
-Csókolj kezet. - mondta a futárnak, aki nagyon érzékien és iszonyatosan lassan meg is tette.
Úgy távozott hogy senki nem figyelt fel rá, és úgy szorította az arcához a kézfejét mintha az az illat lenne az utolsó korty levegő amit vehet.
Aznap mikor felült a repülőre nem volt magánál a félelelmtől. Alig bírta kimondani a város nevét mikor a jegyet vette. A térdei meg-megrogytak. Aztán csak ült és várta az indulást. A settenkedve becserkészők szaga ott áradt a csupaüveg váróban, ahonnan csak egy kijárat volt: a repülő belseje felé vezető.
Zsákutca.
Az elméjében a pánik tombolva borogatta a racionalitás kordonjait. A teste feszült volt és mozzanatlan. A szemét lehúnyta és a fülhallgatót bennhagyta a fülében, hadd higyje mindenki, hogy zenét hallgat. Pedig ez csak mégjobban kiélesítette a hallásást. Emlékezett Szergejre ahogy vigyorogva segíti őt át a lampionokkal teleaggatott kínai negyeden.Szergej nem félt, ő annál jobban. Motorosok üldözték őket egy lopott könyv miatt és ők alig hallották egymás szavát az ünnepi forgatagban.
-Ki hall a legjobban? - kérdezte Szergej. ( Istenem de fiatalok voltunk )
-A doktorok. - válaszolta minthegy magának, hiszen Szergej aligha hallhatta a ricsajban.
-Mit használnak hozzá?
-Sztetoszkópot. - suttogta Zei.
-Mi hasonlít ahhoz a tárgyink közül legjobban? - állt elé Szergej és Zei látta a szemén, hogy nem hallotta a válaszokat. A motoros befordult az utcába, a kínaiak és a túristák utat engedtek neki. Zei kivette Szergej zsebéből az mp3 lejátszót és a fülhallgatót a saját fülébe illesztette. Szergej komolyan bólintott és bedugta az egyik fülét a rágójával. (Mennyire utáltam az igénytelenségét, és mennyire hasznos volt sokszor ez a rugalmassága a tárgyakkal) Zei elengedte Szergej kezét. A zajok elmúltak, csak a motoros zihálása hallatszott a sisakban és Szergej dünnyögése.
-Ügyes lány vagy. Menni fog. Kersd meg és hívd a kórházhoz, ahogy megbeszéltük.
Zei bólintott és teljes erejéből elrohant a halpiac melleti sikátoron át, ki a széles főútig.
Mennyi éve már!
Zei rótta köreit a városban. Elegáns volt a nadrágkosztümjében. Olyan volt, mint ki most lépett ki az autójából. Semmi nem volt nála csak egy apró kézitáska. Visszért az ügynökség épülete elé. Az aktuális trendnek megfelelően egy kiürített ipartelep mellett, egy kiállítási terület szomszédságában álló, egykori újrapapír présüzemben dolgozott. Trendi friss karton és gipszfalak között. MacBookok és rózsaszíninges fiúk társaságában. Az irodaházban egy szoftwercég és egy brókercsapat dolgozott még az ügynökségen kívül. A söröző direkt miattuk nyílt. Volt rá kereslet. Lábai zsibongtak, le kellett üljön. A kocsmából kiáradó szagok egyvelegében ismerős érintések illata vegyült. Lement és a pulthoz ült. A piáspolc tükrén át vizsgálgatta a tömeget.
Járt itt.
Nem rég járt itt.Uram Isten, mit várok tőle?
Kért egy koktélt.
Akkoriban még nem állt itt ez a kocsma. Akkoriban lazán járta az utcákat, bátran, mint ki semmitől sem fél. Mindig volt nála esernyő, ahogy Szergej tanította és mindig tudta merre jár Neil. Esténként mellette aludt míg a másik szobából Szergej horkolása hallatszott át. Véletlennek tűnő találkozásik a városban mindig játékosak voltak. Neil újra és újra felszedte, metrón, kávézóban vagy simán leszólította menet közben az utcán. Mindig úgy csináltak, mint ha akkor látnák egymást először. Ha összekaptak, a vége felé egyre gyakrabban, béküléseik is az utcán zajlottak. Olyankor Neil úgy lépett mellé, mintha csak telefonálni lépett volna hátra, mintha egy félbemaradt mondatot fejezne be éppen. Zei imádta ezt. Folytonosságot és örök megbocsájtást ígértek ezek a jelenetek.
Foto: text.freeblog.hu
Zei lassan forgatta a koktélospoharat.
Mit várok tőle?
A tetovált futárforma srác odalépett mögé és merőn nézte. Zei tudta, hogy a teste sok férfit vonz és azt is tudta, hogy pont annyival idősebb ennél a srácnál, hogy a test mindegy legyen. Rávillantotta a szemét. Sokszor elég volt ennyi is, hogy békén hagyják. Az nem moccant. Zei orrába pedig bekúszott a futár izomzatának szaga mellett egy ismerős íz, egy semmivel össze nem keverhető lélek haldokló illata. Megremegett a gyomra. Újra érezni akarta. Magával vinni valahova messze, ahol nem érvényesek többé a próféciák. Ölelni, körülölelni, hogy ne figyeljen többé máshova, csak rá.
Érints meg!
A futár zavartan ácsorgott. Egyértelmű volt, hogy nem csajozni akar.
Küldte volna valaki? Ő küldte?
Aztán eszébe jutott Szergej: Tégy gesztusokat melyek határesetek. Olyanokat tégy amik ha figyelnek kiütközik, ha nem figyelnek belefér. És légy bátor, de ne vakmerő.
Sosem volt bevetésen. Sosem csinált semmi veszélyeset azon az egyetlen kínai negyed beli lopáson kívül.
Túl gyáva voltam hozzád.
-Csókolj kezet. - mondta a futárnak, aki nagyon érzékien és iszonyatosan lassan meg is tette.
Úgy távozott hogy senki nem figyelt fel rá, és úgy szorította az arcához a kézfejét mintha az az illat lenne az utolsó korty levegő amit vehet.
2010. október 23., szombat
Vendégbejegyzés - Trop (patak)
Nem volt ugyan érzéke a misztikumhoz, de valami kíváncsiság-féle azért felébredt benne a fényoszlopos ember iránt. Rászokott, hogy munkaidőben, a szokásos ellenőrzések után az ócskásnál lőtt színházi gukkerral végigpásztázza a város elé terülő szeletét, hogy lát-e még hasonlót. Látott. Főleg ugyanazt az ázsiai férfit, akit Johnnynak nevezett el, csak hogy magában hívni tudja valahogy. Na lássuk, mit csinál ma reggel Johhny, dünnyögte maga elé, miután letette a helyére az aktuális konténert vagy vasbeton-tömböt. És titkos megelégedésére Johhny általában semmi különöset nem csinált. Taxiba ült, hot-dogot evett, amit mindig ugyanannál az utcai árusnál vett, vagy lassan baktatott a Highland Avenue-n, aktatáskával a kezében. Néha cigarettára gyújtott, vagy újságot olvasott, és soha senkivel nem beszélt. Fénytörés, gondolta némi bűntudattal Trop. Ha nagyon süt a Nap, nem is látszik. Johnny pedig, mintha megsértődött volna, nem is jött egy jó darabig. Trop végezte a dolgát, ebédszünetben elfogyasztotta zsírpapírba csomagolt szalámis szendvicsét, leöblítette az üres kólás-flakonba töltött csapvízzel, aztán hazament és meccset nézett, vagy nem. Hetente egyszer elment Louise-hoz, végighallgatta a gyerekekkel kapcsolatos panaszkodást és igyekezett diszkréten unatkozni. Aztán megdugta, majd elaludt mellette, de csak rövid, felületes álma volt, mert Louise nem szerette Trop izzadtságszagát és horkolását, ezért addig fészkelődött és sóhajtozott mellette, míg Trop fel nem riadt. Ilyenkor bocsánatkérést dörmögött, aztán hazaballagott a fénytelenné fakult utcákon, és másnap reggel kezdődött minden elölről. Egyik nap olyan napsütés fogadta, hogy kénytelen volt kölcsönkérni Leonard napszemüvegét, különben nem tudta volna nyitva tartani a szemét odafent.
- –Ray Ban – mondta neki Leonard jelentőségteljesen. - Ha leejted, kitekerem a nyakadat.
Trop forgatta a szemüveget vastag ujjai között, aztán vállat vonva az orrára biggyesztette. Leonard felröhögött.
- –Mint kecske seggén az Adidas – nyögte és megtörölgette a szemét.
- –Vigyázz a száddal – morrant Trop, de mikor elfordult, elnyomott egy mosolyt ő is.
Ez volt a nap nyugodt része. Aztán kettőkor meglátta az újakat. Egy bringás csávót két normális nővel, akik a pályaudvar betonkerengőjében ácsorogtak, és még három másikat, akik közül a második az elsőre, a harmadik a másodikra ugrott rá. És hogy még csodálatosabb legyen, a háttérben Johhnyt is látni vélte, bár ebben már nem volt biztos, ahogy abban sem, hogy nem bolondult-e meg teljesen. Valahogy eltelt a munka, és Trop idegesen hazasietett haditervet kovácsolni. Nagy komolyan leült a konyhaasztalhoz, és lapátkezeit összefonva gondolkodni próbált. Orvos, vagy pap. Ez volt az első kettő, ami eszébe jutott, de a dokikat rühellte, mert egyszer hosszan szarakodtak a biztosításán, miközben egy megszaladt penge nyomán szép egyenletesen folyt a vér a szemöldökéből. A pap meg, amilyen ideges kis fickó, még kitalálná, hogy Trop az ördöggel cimborál. Felhívta hát Louise-t, és óvatosan megkérdezte, mit tenne, ha furcsa dolgokat látna.
- –Furcsát? Bankrablást, vagy mit?
- –Nem. Olyan…izé…túlvilágit.
- –Szellemet? Joe, ne üvölts már ajóistenáldjonmeg!
- –Nem tudom…valami olyasmit.
- –Joe? Mit csinálsz azzal? Tedd le rögtön! Hívj fel valami jósnőt vagy halottlátót, tudom is én. Mennem kell.
- –Jó. Köszönöm – Trop megfontoltan letette a kagylót.
További két napig ezoterikus újságokat nézegetett, először a biztonságos távolból, majd közelebbről, végül kiválasztotta azt, amelyikben a legtöbb hirdetés volt. Az első címen, ahová elment, egy erősre sminkelt nő fogadta átlátszó blúzban, amitől Trop majdnem félrenyelt. A nő feszt mosolygott, és felajánlotta, hogy cirka háromszáz dollárért elűzi a köré sereglett holt lelkeket. A második helyen is egy nő fogadta, aki lehunyt szemmel megragadta Trop kezeit, és fátyolos hangon suttogott hozzá.
- –Maga halott lelkeket lát, akik nem képesek nyugodni.
- –Ezt mondta a másik is – jegyezte meg nyugtalanul Trop, mire a nő megrezzent és mérgesen nézett rá, mielőtt újra lehunyta a szemét. – Hogy lehet, hogy ne lássam őket?
- – Sehogy. Keresni fogják magát, mert tudják, hogy ki az, aki látja őket. Mondja nekik, hogy Isten szereti őket. Kérdezze meg, hogy mit segíthet!Trop tamáskodva fizette ki a huszonöt dolláros díjat. Hitte is, meg nem is, amit a nő mondott. Aztán egyik este a kocsmából hazafelé jövet szembejött vele egy fényoszlopos. Egy magas, nigga férfi, aki halványan ismerősnek tűnt Trop számára. Na most, gondolta, és kihúzva magát megállt a férfi előtt. Az megtorpant, és értetlenül nézett rá. Trop megköszörülte a torkát.
- –Isten szeret téged – mondta nyomatékosan és lassan.
A fekete férfi szemöldöke megrezzent.
- –Köszönöm – mondta.
Trop nagyot nyelt, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
- –Miben segíthetek?
A magas fickó csak nézte, Trop pedig rettentő kényelmetlenül érezte magát. Nagyon kellett már vizelnie és nagyon zavaró volt, hogy ezt érzi.
- –Te látsz engem – mondta aztán lassan a fekete.
- –Igen.
- –Látsz más hozzám hasonlókat is?
- –Volt már – bólogatott Trop, és magában ámuldozott. Nahát, beszélgetek egy halottal.
A hulla elgondolkodott.
- –Hívj fel, ha legközelebb ilyenekkel akadsz össze – mondta aztán és egy névjegyet nyújtott felé.Trop bénultan elvette.
- –Nekik ne szólj. Csak engem hívj. Rendben?
Trop bólintott, és a névjegykártyát forgatta az ujjai között. Aztán hazament, és végre kiengedte magából, ami a sörből megmaradt.
Szergej kipakolta az asztalra az összes holmit a táskából. A hengeres katonai zsák külső vászonját egy mozdulattal nyitotta fel. Az alóla feltáruló sokrekeszes tárolóból előkerülő megannyi tárgyról külső szemlélő nem mondhatta meg, hogy összetartoznak. A szem nélküli porcelánbaba feje, a csont formájú kutyakekszek, karácsonyi üveggömbök, két pendrive, egy automata fegyver, pingponglabdák, egy keménytáblás lakattal zárható emlékkönyv, egy zacskó lufi, babaolaj, hideg zsíroldó tégelyben, naftalin, fényképezőgép, spárga és egy műanyagpapucs.
Mikor minden szépen rendben kikerült az asztalra leült mellé a székre, a zsákot az ölébe gyűrte és sóhajtott. Hosszan nézte a holmit, aztán a fiókból elővett két nagy kést, egy bilincset és egy pakli kártyát is. Bekapcsolta a ventilátort és felkászálódott a székről. Levetkőzött és megnézte magát a tükörben. A vágások és hegek csúf összképet mutattak. A feje még nagyjából ép volt. Megfordult és a válla felett lesett be a tükörbe. A háta is szörnyen nézett ki. Végül felvette a katonai gyakorlót ami a szekrényből elsőként a kezébe akadt és visszaült a székre. A zsákot a lába közé támasztotta és elkezdett módszeresen bepakolni. Néhány tárgyat kint hagyott az asztalon. Végül a zsákot feltette az asztalra és az ágy mellett polchoz lépett. Az ott sorakozó három tucat könyvet nézegette. Levett egy UFO spotter bestseller első kiadását és egy orosz nyelvű angyalbibliát. Végül meggyőzve magát levett egy vaskos kis bibliát és egy salátává olvasott Halottaskönyvet. Mindből ott maradt pár más kiadású példány.
Az üzenetrögzítő felpittyent.
-Üzent, hogy jelentkezzek be... - Szergej moccanatlanul figyelt. - Ha van valami meló a postaládádban heverő mobilról hívj... - Szergej feltépte az ajtót és pár lépéssel a több négyzetméteres postaládafalnál termett. Távolról hallotta a rögzítőre beszélő hangot. - ...de lényegében bárhonnan hívhatsz csak kis időbe telik mire felveszem.
Szergej kivette a dobozt a postaládából. Lapos volt és kemény. Le volt hegesztve. A rögzítő sípolva jelezte az üzenet végét. Szergej visszatért a lakásba. Kibontotta a csomagot és elmosolyodott a házi készítésű mobil láttán. Két gombja volt egy zöld és egy piros. Nem volt kijelzője csak egy ledsora. Alatta alkoholos filccel egy nyíl a hatodik ledre mutatva és alatta pár szó. Ha ez is világít tedd le. Szergej bólintott és elismerően forgatta a kis telefont a kezében. Aztán sóhajtva vette a vállára a zsákot és fogta maga elé a kabátját. Kint szitált az eső és grafitszürkén csillogott az utca.
Mikor minden szépen rendben kikerült az asztalra leült mellé a székre, a zsákot az ölébe gyűrte és sóhajtott. Hosszan nézte a holmit, aztán a fiókból elővett két nagy kést, egy bilincset és egy pakli kártyát is. Bekapcsolta a ventilátort és felkászálódott a székről. Levetkőzött és megnézte magát a tükörben. A vágások és hegek csúf összképet mutattak. A feje még nagyjából ép volt. Megfordult és a válla felett lesett be a tükörbe. A háta is szörnyen nézett ki. Végül felvette a katonai gyakorlót ami a szekrényből elsőként a kezébe akadt és visszaült a székre. A zsákot a lába közé támasztotta és elkezdett módszeresen bepakolni. Néhány tárgyat kint hagyott az asztalon. Végül a zsákot feltette az asztalra és az ágy mellett polchoz lépett. Az ott sorakozó három tucat könyvet nézegette. Levett egy UFO spotter bestseller első kiadását és egy orosz nyelvű angyalbibliát. Végül meggyőzve magát levett egy vaskos kis bibliát és egy salátává olvasott Halottaskönyvet. Mindből ott maradt pár más kiadású példány.
Az üzenetrögzítő felpittyent.
-Üzent, hogy jelentkezzek be... - Szergej moccanatlanul figyelt. - Ha van valami meló a postaládádban heverő mobilról hívj... - Szergej feltépte az ajtót és pár lépéssel a több négyzetméteres postaládafalnál termett. Távolról hallotta a rögzítőre beszélő hangot. - ...de lényegében bárhonnan hívhatsz csak kis időbe telik mire felveszem.
Szergej kivette a dobozt a postaládából. Lapos volt és kemény. Le volt hegesztve. A rögzítő sípolva jelezte az üzenet végét. Szergej visszatért a lakásba. Kibontotta a csomagot és elmosolyodott a házi készítésű mobil láttán. Két gombja volt egy zöld és egy piros. Nem volt kijelzője csak egy ledsora. Alatta alkoholos filccel egy nyíl a hatodik ledre mutatva és alatta pár szó. Ha ez is világít tedd le. Szergej bólintott és elismerően forgatta a kis telefont a kezében. Aztán sóhajtva vette a vállára a zsákot és fogta maga elé a kabátját. Kint szitált az eső és grafitszürkén csillogott az utca.
Emlékezett a házra a Greenberry és az 57. között. Az utcának nem volt neve. Egy kapu sem nézett erre, csak a tűzfalak. Lényegében egy szélesebb sikátor volt egyetlen lakásfeljárattal amit Neil gondosan elbarikádozott három kukával. A tűzfalakon sorakozó légkondikból télen-nyáron folyt a víz. Szergej átsurrant a kukák között és benyitott a házba. A földszinti lakás a másik utcáról bolt lett. Az elsőn lakott Neil. A másodikon is egyetlen lakás volt, azt használták labornak. Szergej remélte, hogy már nem használja senki semmire. Megállt a koszhadt lábtörlőn és várt egy percet mielőtt belépett a lakásba. Tudta hogy rátörnek majd az emlékek, de nem gondolta, hogy ennyire erősen él még benne az az időszak. Nem hitte akkor, hogy később úgy fog emlékezni erre, mint az aranykorra. Szinte hallotta Zei hangját a konyhából, ahogy ráköszön és utasítja, hogy ne is lépjen beljebb amíg nem teszi le a zsákját és a bakancsát. Hallani vélte a fiúk hangját a nappaliból ahogy élet-halál meccset játszanak két doboznyi maradék legóból épített csatamezőn. Neil ugyanúgy a konyhában ült, mint rég. Ugyanúgy nagyhalom papír vette körül és ugyanúgy nézett rá.
-Hogy bírsz itt élni?
-Nehezen.
-Menj bunkerbe, Neil. Nem élet ez így.
-Ugyan Szergej, menj már haza a picsába Ukrajnába.
Szergej letette a zsákot, a kredenchez lépett és kinyitotta. A tányérokon és kakaósdobozokon évtizedes por ült. Becsukta. A szárítón két pohár száradt és két tányér.
-Vendéged volt az elmúlt évben?
-A testőröm, Zed jár itt néha.
-Zei még él?
-Persze hogy él. Ott van pia a bal végen. - mutatott a kredenc másik végére.
-Kösz. Na mi legyen? - kérdezte Szergej míg töltött magának.
-Ott vannak a bunkerban még. Vedd át őket. Ügyesek. Az egyiknek az öccse tűnt el. Szerintem tudsz majd kezdeni valamit a dologgal, de mind a három nagyon ígéretes. A futár szerintem már túl van a vonalon.
-Te vagy a főnök. - morrant az ukrán.
-Csak akkor keress ha nem bírtok valamivel. Amúgy a szokott módon érintkezünk.
-Rendben.
Hallgattak. Végül Szergej bedobta a vodkát és hátbaveregette a feketét.
-Csak ügyesen.
Neil felnézett a katonára.
-Kitalálsz.
-Hogy bírsz itt élni?
-Nehezen.
-Menj bunkerbe, Neil. Nem élet ez így.
-Ugyan Szergej, menj már haza a picsába Ukrajnába.
Szergej letette a zsákot, a kredenchez lépett és kinyitotta. A tányérokon és kakaósdobozokon évtizedes por ült. Becsukta. A szárítón két pohár száradt és két tányér.
-Vendéged volt az elmúlt évben?
-A testőröm, Zed jár itt néha.
-Zei még él?
-Persze hogy él. Ott van pia a bal végen. - mutatott a kredenc másik végére.
-Kösz. Na mi legyen? - kérdezte Szergej míg töltött magának.
-Ott vannak a bunkerban még. Vedd át őket. Ügyesek. Az egyiknek az öccse tűnt el. Szerintem tudsz majd kezdeni valamit a dologgal, de mind a három nagyon ígéretes. A futár szerintem már túl van a vonalon.
-Te vagy a főnök. - morrant az ukrán.
-Csak akkor keress ha nem bírtok valamivel. Amúgy a szokott módon érintkezünk.
-Rendben.
Hallgattak. Végül Szergej bedobta a vodkát és hátbaveregette a feketét.
-Csak ügyesen.
Neil felnézett a katonára.
-Kitalálsz.
2010. október 22., péntek
-Ott! -Zed odaugrott Neil mögé és leemelte a hátáról a sáskát. - Már az elemi csapásokat is bevonza uram.
Neil vigyorgott és hatalmas lapátkezét nyújtogatta a kicsi lényért. zed óvón tartotta a kezében a sáskát és felvont szemöldökkel vizslatta a főnököt.
-Nem adom. Elemi csapás. El kell távolítanom. Ugye megérti. A testőre vagyok. - mondta nagy komolyan és bedobta a sáskát a bozótosba. neil elnevette magát. Zed pedig ráeszmélt, hogy sosem látta még jókedvében nevetni.
-Mi a mai menü?
-Csajozni megyünk, zed. - kihúzta magát. Nem volt szép. Sőt. Karfiol füle volt és aránytalanul hosszú karjai és lábai minden kecsességet vagy eleganciát kiűztek a mozdulataiból.
-Csajozni? ahhoz szerintem nem kellek.
-Dehogy nem. - Nekidőlt egy padnak és karbafonta a kezét a mellkasán.
-Lazulunk na. ma vagy hatodik hónapja a testőröm és igen jól végzed a dolgod..
-... áh! Hiszen úton útfélen megsebesül. Múltkor is engem kellett kötözgetni.
-Az nem baj, hiszen én élek.
-Most akkor szabadnapom van de magával kell töltsem?
-Nem. Munkanapod van és csajozni megyünk.
Zed megvonta a vállát.
-Jó. majd incsen ha távozhatok.
-Milyen színűek jönnek be?
-Mi?
-Kismellű, nagy mellű? - elindult a park kijárata felé - sportos vagy puhább? Alacsony vagy magas?
-Nagyszájú. - csúszott ki zed száján.
-Nagyszájú mint hatalmas száj, vagy mint belepofázós?
Zed nem szólt.
-Oké. Akkor induljunk ki belőlem.
-Induljunk. Ott egy kutyás. Morog a kutyája...
-Jó jó. - Neil elkanyarodott az aranyesőbokrok felé, hogy kikerülje a kutyákat. Valamiért sok kutya utálta.
-Jó. A kapu oké.
-Szóval csajok. Párductestűt szeretnék ma. Valami feketét vagy félvért esetleg spanyolt. Szerinted merre lesz? - az állát vakargatva nézett körül a forgalmas utcán. Zed tanácstalanul ácsorgott mellette.
-Azt hittem van barátnője, uram...
-Én is. De két hete megtudtam, hogy nincs. Mostanra emésztővé vált a hiány, úgyhogy találnom kell valakit aki legalább testileg a helyébe lép.
-Jaj ne már. Arra ott vannak a kurvák.
Neil bólogatott.
-akkor legyen kurva. Oké. Velem lehet beszélni.
Zed hülyén nézett a munkaadójára.
-Miért gondolom, hogy munka ez és nem szórakozás.
-Miért?
Vigyorogtak.
-Ott! Zed odaugrott Neil mögé. Neil pedig merőn előre bámult a kirakatok előtt andalgó vagy siető emberek feje felett.
-Igen. - mondta lassan. - Jó lesz. -és azzal a kicsit repülő előreszegett járásával megindult a párductestű nő felé.
-Honnan tudta, hogy itt lesz, uram?
-Láttam mikor jött.
-Ki ez?
-Az ex csajom. Zei.
Odalépett a nő mellé és benézett a kirakatba amit a nő nézett. Szűk pink miniruha volt rajta és fehér öv. Fehér műbőr kézitáska és pink cipő. Hatalmas húsos szája volt és elképesztő hosszú lábai. Nem volt szép. Nagyon hosszú volt és nagyon ruganyos. Valóban párduc szerü. Zed szélesen vigyorogva vette észre a tagadhatatlan hasonlóságot Neil és Zei között. Bár a nő vonzó lehetett sok férfinak, a férfi egyáltalán nem tűnt vonzónak senkinek. Zei úgy méregette Neilt mintha először látná. Kicsit odébb is húzódott.
-Melyiket? - nézett rá Neil, mintha beszélgettek volna valamelyik darabról. - A pirosat vagy a lilát?
Zei elnevette magát.
-Hagyj békén Neil. Hagyj. Békén. Érted?
-Nem tehetem.
-De teheted. Csináld a dolgod. Ments meg minket szegény kis pondrókat a nagy Bajtól. Mi meg majd hálásak leszünk. de addig is hagyj nekem békét, oké? Nagyon foglak szeretni ha kihagysz a hülye paraéletedből.
Neil bólogatott és japánosan meghajolt a nő előtt, aztán továbbment. Zed követte egy darabig. aztán Neil hátrafordult és nagy komolyan megkérdezte vele tart e a lányokhoz. zed nem ment. neil újra elfordult tőle és megnyújtotta a lépteit. Zed lemaradt, aztán elkezdte követni. Nem hitte, hogy sikerrel járhat, de megpróbálta. Jó negyven perce mehetettek már így, neil előtt megnyílt a tömeg, míg Zed úgy vonta magára őket mint valami kabátot. Aztán megállt a kapu előtt, ahol Neil eltünt.
-A lányokhoz, mi? - Zed csóválta a fejét és leült Neil lakása elé a lábtörlőre.
Neil vigyorgott és hatalmas lapátkezét nyújtogatta a kicsi lényért. zed óvón tartotta a kezében a sáskát és felvont szemöldökkel vizslatta a főnököt.
-Nem adom. Elemi csapás. El kell távolítanom. Ugye megérti. A testőre vagyok. - mondta nagy komolyan és bedobta a sáskát a bozótosba. neil elnevette magát. Zed pedig ráeszmélt, hogy sosem látta még jókedvében nevetni.
-Mi a mai menü?
-Csajozni megyünk, zed. - kihúzta magát. Nem volt szép. Sőt. Karfiol füle volt és aránytalanul hosszú karjai és lábai minden kecsességet vagy eleganciát kiűztek a mozdulataiból.
-Csajozni? ahhoz szerintem nem kellek.
-Dehogy nem. - Nekidőlt egy padnak és karbafonta a kezét a mellkasán.
-Lazulunk na. ma vagy hatodik hónapja a testőröm és igen jól végzed a dolgod..
-... áh! Hiszen úton útfélen megsebesül. Múltkor is engem kellett kötözgetni.
-Az nem baj, hiszen én élek.
-Most akkor szabadnapom van de magával kell töltsem?
-Nem. Munkanapod van és csajozni megyünk.
Zed megvonta a vállát.
-Jó. majd incsen ha távozhatok.
-Milyen színűek jönnek be?
-Mi?
-Kismellű, nagy mellű? - elindult a park kijárata felé - sportos vagy puhább? Alacsony vagy magas?
-Nagyszájú. - csúszott ki zed száján.
-Nagyszájú mint hatalmas száj, vagy mint belepofázós?
Zed nem szólt.
-Oké. Akkor induljunk ki belőlem.
-Induljunk. Ott egy kutyás. Morog a kutyája...
-Jó jó. - Neil elkanyarodott az aranyesőbokrok felé, hogy kikerülje a kutyákat. Valamiért sok kutya utálta.
-Jó. A kapu oké.
-Szóval csajok. Párductestűt szeretnék ma. Valami feketét vagy félvért esetleg spanyolt. Szerinted merre lesz? - az állát vakargatva nézett körül a forgalmas utcán. Zed tanácstalanul ácsorgott mellette.
-Azt hittem van barátnője, uram...
-Én is. De két hete megtudtam, hogy nincs. Mostanra emésztővé vált a hiány, úgyhogy találnom kell valakit aki legalább testileg a helyébe lép.
-Jaj ne már. Arra ott vannak a kurvák.
Neil bólogatott.
-akkor legyen kurva. Oké. Velem lehet beszélni.
Zed hülyén nézett a munkaadójára.
-Miért gondolom, hogy munka ez és nem szórakozás.
-Miért?
Vigyorogtak.
-Ott! Zed odaugrott Neil mögé. Neil pedig merőn előre bámult a kirakatok előtt andalgó vagy siető emberek feje felett.
-Igen. - mondta lassan. - Jó lesz. -és azzal a kicsit repülő előreszegett járásával megindult a párductestű nő felé.
-Honnan tudta, hogy itt lesz, uram?
-Láttam mikor jött.
-Ki ez?
-Az ex csajom. Zei.
Odalépett a nő mellé és benézett a kirakatba amit a nő nézett. Szűk pink miniruha volt rajta és fehér öv. Fehér műbőr kézitáska és pink cipő. Hatalmas húsos szája volt és elképesztő hosszú lábai. Nem volt szép. Nagyon hosszú volt és nagyon ruganyos. Valóban párduc szerü. Zed szélesen vigyorogva vette észre a tagadhatatlan hasonlóságot Neil és Zei között. Bár a nő vonzó lehetett sok férfinak, a férfi egyáltalán nem tűnt vonzónak senkinek. Zei úgy méregette Neilt mintha először látná. Kicsit odébb is húzódott.
-Melyiket? - nézett rá Neil, mintha beszélgettek volna valamelyik darabról. - A pirosat vagy a lilát?
Zei elnevette magát.
-Hagyj békén Neil. Hagyj. Békén. Érted?
-Nem tehetem.
-De teheted. Csináld a dolgod. Ments meg minket szegény kis pondrókat a nagy Bajtól. Mi meg majd hálásak leszünk. de addig is hagyj nekem békét, oké? Nagyon foglak szeretni ha kihagysz a hülye paraéletedből.
Neil bólogatott és japánosan meghajolt a nő előtt, aztán továbbment. Zed követte egy darabig. aztán Neil hátrafordult és nagy komolyan megkérdezte vele tart e a lányokhoz. zed nem ment. neil újra elfordult tőle és megnyújtotta a lépteit. Zed lemaradt, aztán elkezdte követni. Nem hitte, hogy sikerrel járhat, de megpróbálta. Jó negyven perce mehetettek már így, neil előtt megnyílt a tömeg, míg Zed úgy vonta magára őket mint valami kabátot. Aztán megállt a kapu előtt, ahol Neil eltünt.
-A lányokhoz, mi? - Zed csóválta a fejét és leült Neil lakása elé a lábtörlőre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)