2012. június 23., szombat

A lábadozásnak vége

És eljött az a reggel is amikor azon kapta magát, hogy a sziget orrában ül, hátát a lassan melegedő hídpillérnek veti. Valami poharas kávét szopogat és nézi ahogy a sirályok összegyűlnek a kormorán kitárt szárnyával szemben  mint valami kórus, és ő nem szomorú. Nem érez emésztő bűntudatot. Nem egy kivert kutya valami idegen nagyvárosban, ami nyüszítve keresi elvesztett gazdáját az utcákon kóborolva és szagokat analizálva.
Korán reggel volt. Már túl volt a reggeli sétáján ami napkelte előtt kezdődött a Kopaszi-gáton és eltartott a szigetig. Kicsit fáradtan, de mindenképpen kilazult, tiszta fejjel. Nem keresgetett a sok emlék között valami igazán szívbemarkolót. Meg tudta tenni, hogy ne bántsa magát. Hosszú ideje az első ilyen reggele volt.
Kellett hozzá egy idegen, aki befogadta az életébe és hagyta hogy teljenek a napok egymás mellett. Kellett egy teljesen idegen város egy csomó idegen szinte csak fehér emberrel, akik közé magas, fáradttá barázdált fekete alakja sehogy sem tudott besimulni. Végül úgy vonult közöttük, mint egy búzamezőben. Kedvelte a morcosságukat is, rövidlátó haragjukat a világgal szemben. Ő hálás volt nekik.
Délelőtt megtanulta a kirótt szómennyiséget furcsa, költői nyelvükből. Ebédre összeütött valamit és Gergővel ette meg, nem sokat beszélve. Inkább csak hümmögve a dolgokon amik bekúsztak a világukba a küszöb alatt.
Gergő szinte meghipnotizálva élt vele. Nem mondott ellent sosem. Nem akart vagy nem mert, végül sem derült ki Neil számára. Minden esetre azt a félelmet hogy ő egy adresszív hajléktalan pár óra alatt sikerült eloszlassa. Sajnos a mások emlékeinek tárolása nem egy aktív tudás a gazdaelmének. Így Gergő pár nap alatt látszólag elfelejtette Neil történetének részleteit. Annyira emlékezett amennyit hirtelen meg tudott érteni. De többre nem is volt szükség. a többi ott lapul a mélyben, hogy egy értő kimelhesse mint valami jól konzervált hajóroncsot.
Délután vadászni ment. Kifigyelte a város áramlásának jellegzetességeit, majd tovább mélyedve a különböző szintekben feltérképezte a millió kaput is ami ementálivá lyuggatta a város szövedékét. Többnyire hamar ráesteledett. Többnyire lassan ballagott haza. Szinte minden nap egyedül. Volt ugyan két kalandja. az egyik egy  elkeseredett lánnyal, akinek fel kellett aznap mutatnia még vagy öt faszit. Neil először nem értette mit akar. Aztán elnevette magát. a lány apró volt, puha, hasas típus. Tompa fényű szemei cseppet sem voltak hívogatóak. annál inkább a barátnője aki ki akarta segíteni egy kis pénzzel. Az a lány telt volt és színes. Neil rádöbbent hogy mennyire régen volt nővel. Bármilyennel. Állt csak és nézte őket. azok meg lassan rájöttek, hogy esélyes valamiféle bolt.
Neil nem volt sosem szívbajos, ismerte a dörgést. Meg is mondta nekik, hogy ha a szebbik ügyesen szopik, akkor befizet vele egy estére, aztán úgy segítik egymást ahogy akarják. A kicsi persze rögtön nyomulni kezdett, de a másik leállította és kézen fogva Neilt behúzta egy kapualjba. Ott azonnal térdre ereszkedett.
-Nézz fel. - mondta halkan Neil és a lány nyugodtan felnézett rá, míg ő kibontotta a nadrágját. A farka éhesen ugrott elő a nadrág szorításából. Az orrcimpái megtágultak. Úgy nyomta a lány szájába a makkját, hogy nem szakadt meg a szemkontaktus. Belemarkolt a lány hajába de nem mozgatta a fejét, csak fogta. Nem erőszakoskodott, nem volt durva. Így is elég kihívást jelentett a lánynak és magának is, hogy ne fröccsenjen a szájába a harmadik szívásnál.
Amikor kiadta magából csak állt a lány felett aki csak nézte.
-Elég leszel te is. - mondta tárgyilagosan. A lány pedig elmosolyodott és intett a lépcsőház felé. A lánynál persze széles méretválasztékban volt gumi. És még meg is lovagolta Neilt mielőtt az hátulról megmártózott benne. Nem szóltak többet a szükségesnél és nem maradtak a szükségesnél tovább sem. Bőkezűen kifizette és elsietett.
semmi nem volt ebben abból a meghittségből ami miatt nőkkel foglalkozott, csak a nyers energiakitörés volt, mint valami kötelező ürítés. Megkönnyebbüléssel teli fizikai nyomás.
-Nked van valakid? - kérdezte otthon Gergőt.
-Ja. - elgondolkozott - aszem nincs.
-Azt hiszed? - elmosolyodott.
-Ja. - elvigyorodott - csetelni szoktuk esténként.
-Oh. Értem.
Bólogatott és behevert a fotelbe amiben aludni is szokott.
-Értem.
Mondta mint egy magának, pedig nem értette. Sok mindent nem értett, de végre kicsit megkönnyebbült. Nem látta a nőben Zeit, nem is jutott eszébe. Nem látott démonokat és nem érzett mást csak az egyszerű, megállíthatatlan testi örömöt amihez nem társult agyeldobós extázis. Végre.

2012. június 3., vasárnap

vonalak pontok

Anders a dolgozószobában állt és italt töltött magának. Zei jelenléte apró tárgyakban volt vele bárhova is ment. A nyakkendőit ő választotta, az óráját tőle kapta. A nő úgy simult az életébe ahogy mindig is vágyott rá. Szinte észrevétlenül sokszor, de ha szüksége volt rá ott volt, izgalmasan, kívánatosan, vagy stabilan és csendesen, mikor mire volt szüksége. Nem kérdezett tőle butaságokat és nem követelt semmi képtelenséget. Nagyobb szabadságot várt el mint amit a kollégái feleségei, de cserében diszkrétebb volt bárkinél és szinte olvasott a gondolataiban, olyan jól ismerte a vágyait. Tökéletes választás volt. Annyira tökéletes hogy Anders néha magándetektívet állított rá, hogy felfedjen valami titkot, szeretőt, mocskot, bármit. A magándetektív - ezeddig kettő - azonban semmit nem talált, csak egy lakást ahova elhúzódott Zei, és a világon semmi titkot nem, pedig bepoloskáztatta mindkét lakást és véletlenszerűen lenyomoztatta egy egy hetének minden percét. Eredménytelenül.
Zei múltját nagy homályok övezték. Voltak évek amikről egy szót sem mondott. Volt egy hoszabb kapcsolata valami gengszterrel ami megviselte, de hogy a fickó verte e vagy meghalt, hiány emészti vagy a rettegés, sosem derült ki. Anders hálás volt Zeinek, hogy nem kell vele lelkizzen. Képtelen lett volna bármely nő lelkébe lebukni. A saját érzelmei jólbehatárolhatóak voltak és kezelhetőek. A nőké, kivéve Zeit mind kaotikusak, túlhabzóak mint a pezsgő, amit mind úgy szeretett. Zei bort ivott, száraz fehéret, keveset és csak kiváló minőségűt. Zei más volt. Sosem lett az övé, még ha hozzá is ment, de mindig vele volt, ha szüksége volt rá.
Eszébe jutott, hogy mikor aznap hazaért Zei sálja az előszobában a huzattól a lába elé kunkorodott. Olyan volt mint egy jel. Felvette és beleszagolt, bár nem szokta szagolgatni a felesége ruháit. Visszatette a fogasra és kibújt a cipőjéből. Órák múlva, túl az italon amit rendszeresen a dolgozószobában kortyolt el, egyedül feküdt le. Zei a másik lakásban maradt. Röpke sms tudatta vele tízóra tájban hogy felesége házon kívül kíván éjszakázni. A nyomozók óta tudta, hogy ezeken az estéken egyedül kuporog egy fotelban és ülve alszik tizennégy vagy tizenhat órát. Drogokra utaló jeleket nem találtak a nyomozók, így Aners megnyugodott. Azon az éjjelen is gy alhatott tőle pár utcányira, mikor Anders heves csengetésre riadt fel.
-Jó estét, uram. Elnézést a zavarásért. Dreier hadnagy vagyok. Az ön felesége Zai Anders?
-Zei Nabatu Anders, igen.
-Szólna neki?
-Nincs itthon.
-Hol van?
-Nem tudom. - maga sem tudta miért hazudik. Persze hivatalosan nem tudta hol van Zei lakása, oda ő soem tette be a lábát, hiszen Zei sosem hívta. De természetesen többszáz fényképet őrzött a trezorjában róla és pontos alaprajza is volt, nem hogy a címe.
-Mikor jön haza?
-Gondolom a holnapi nap folyamán. Mire a munkából hazaérek itthon szokott lenni.
-Megvárnám. - mondta a rendőr és hívatlanul is belépett, nyomában két egyenruhás. A kommandósok a ház előtt vártak. Majd a rendőr előkapott egy papírt. - Házkutatási parancsom van, legyen kérem türelemmel.
Anders nyelt egyet és hátralépett. Sosem jártak rendőrök a házában, nem hogy kommandósok. Elképzelése sem volt mit akarhatnak a feleségétől, de Zei múltja lehetőséget adott bármire. Hirtelen bármit el tudott képzelni róla. Bármit.
A rendőrök körbefutották a házat pár perc alatt, minden heélységbe benéztek, minden szekrénybe benyitottak és minden ágyneműtartót felnyitottak. Majd a nyomozó leült a nappaliban és várt. Anders megkínálta gyümölccsel és dadógósan zavarba jött. Nem mert üzenni Zeinek, nem is akart. Inkább megpróbált visszaaludni. Hajnalban felébredt valami menekülős rémálomból. Ült az ágya szélén lábai a papucs mellett. Nézte az egyszinű papucsot és Zeire gondolt, a testére ahogy mozog rajta és a csendre ahogy hallgattott mellette mindig. Jelenléte volt, még alva is. A múltja egy ködös erdő volt, amiben nem volt kronológia, vagy legalábbis Anders nem tudta a töredékeket linerásian felfűzni. Felnőtt éveiről pedig alig mesélt pár szót csupán a kapcsolatuk elején. Valami titkos jelrendszer egyetlen elemét mesélte nevetve egy összetört leveses tál felett egy alpesi panzióban Ott mesélte el Andersnek, hogy, a barátjuk felkapcsolta a kapu feletti lámpát és a nyitott ablakba tett egy sor könyvet, mintha azzal támasztaná ki az ablakszrányakat, ha ellenséges banda vagy rendőrök közelítettek a házukhoz.
Anders sóhajtott egyet. Egész életében statisztikai elemzésekből dolgozott. Vagy kapta vagy készítette őket. A statisztikai valószínűség sarkallta mikor nyomoztatni kezdett a felesége után. A statisztikai valószínűség indokolta hogy súlyos titkokat sejtsen a felesége múltjának szakadékaiban. És most már azt is tudta, hogy miért pont ezt az egyetlen epizódot mesélte el neki Zei. Ezt az egyetlen egyet a gengszterfőnökről akivel élt. Sóhajtva kelt fel és nyúlt a köntöséért. Leslattyogott a földszinte és kinyitotta a bejárati ajtót. Megállt a hajnali derengésben és nézte a kihalt utcát. Felkapcsolta a kinti villanyt és sóhajtozott. A rendőr mellé lépett.
-Gondolom tudja hogy figyeljük mindketejük telefonját.
-Ó? Nem gondoltam.
-Az övé ki van kapcsolva. Ön pedig nagyon helyesen nem használta.
-Igen. Nem. -Anders szomorúan bólogatott. - Attól tartok többé nem látom őt, tudja. Kommandósok, telefonlehallgatás és még csak meg sem indokolja. - sóhajtott és a csóvált.
-Sajnálom uram, interpool.
-Megkínálhatom esetleg még valamivel? - intett Anders a konyha felé. - Nem éhes esetleg. Van szendvics és talán még egy kis sült is maradt ebédről. - A konyha felé terelgette a férfit úgy, hogy az ne vegye észre az égve maradt kapuvilágítást. Le is ültette és takarosan eltett sültet tett elé némi rízzsel.
-Köszönöm, nagyon kedves. Igazán nem kellene, de tudja, ha már ilyen kedvesen kínálja. Nagyon örülök, hogy nem olyan ideges.
-Tudja nem vagyok egy hisztis ember. - mkosolygott szomorúan Anders. - Ha nem bánja most lefekszem. - Fent sarkig tárta az ablakot és saroktól sarokig könyvekkel támasztotta ki. Aztán lefeküdt és az éjjeli szekrényen kötelezően kitett esküvői képüket nézte. Nem érzett semmit csak azt a fajta jóleső fáradtságot, amit jutalom utak végén hazafele a repülőn szokott. Kellemes volt, jó volt, de vége.

Zei reggel korán felébredt, régi szokása szerint. Nyolcra otthon akart lenni, hogy rendben elkezdhesse a napi rutinját. Főzni akart Andersnek estére valamit. Metróval ment, bár telt volna taxira, vagy akár sofőrre is. A metrotól felgyalogolt a lugasos, fasoros utcákon a házukig. A sarkon azonban megtorpant. A házuk feljebb állt és bár már fent volt a nap a kaujuk felett égett a világítás. Anders autója nem állt a ház előtt, de az emeleti ablak, a hálószobaá nyitva volt. Benne kitámasztásnak egy méter lexikon feszült. Zei torka összeszorult. Jól kondicionálta a férfit. A jel bevésődött és most Anders elég veszélyesnek vélt valamit hogy jelezzen. Az ilyesmivel nem lehet kockáztatni. A telefonja lemerült, a töltő a házban. Zei már vette is elő és bedobta az első kukába. Nem sietett, csak lendületesen haladt Alina kávézójáig. Becsengetett. Bent aztán felhívta azt az egy számot amit bár bemagoltatta vele Neil még sosem hívott fel. Ahogy azt Neil mondta a hang az első csöngés előtt beleszólt.
-Hello itt az ördög beszél.
Zei nyelt egyet.
-Zei Nabatu vagyok.
-Tudom.
-Segítségre van szükségem és nem tudom jó számot hívtam e.
-Add meg a bankszámlaszámod és a pinkódod, Zei.
Zei várt egy pár pillanatot, mérlegelte a lehetőségeit aztán begépelte a kagylóba a számokat.
-A nyugati autópálya mellet a nagy parkolóban áll egy kamion. DDY-934 a rendszáma. A sofőr Szekeres Zita, egy magyar nő. Vár téged. Elvisz Budapestre, ha odaértek ott ad egy mobilt, arról hívj fel újra. Később átveszed az új bankkártyád.
-Minden pénzem elviszed?
-Nem. Csak annyit amibe ez a három dolog kerül. A többit szivességből csinálom.
-Nem szeretek tartozni.
-Nem tartozol. Ha elbújsz ott ahol mondom nekem is szivességet teszel és te is megmenekülsz. Kvittek vagyunk. Most pedig bontom a vonalat. Jó utat Zei.
-Kösz.
Zei letette a telefont. Emlékezett a sztorira. A dot pont com poénra, amin Szergej és Neil annyit nevetett. Minden virtuális szál ehhez a fickóhoz vezetett, aki magát Tasmán ördögnek hívta, de csak Dotként emlegették. Minden címben, minden url-ben ott lapult. dot a pont, a kiindulás és a vég. Neil sokat köszönhet neki mégsem került soha egy fillérjébe sem. Cserébe oyasmiket cselejkedett amiknek sem látszott rögtön az értelme. Szergej rajongott a maga módján ezért a dotért, Zei mulatségosnak tartott a gépben lakó szellemet aki matat a fizikai világban szolgálatok által. Álmában sem gondolta, hogy valaha rá fog szorulni.
Zita tényleg várta a parkolóban. Tényleg nem kérdezett semmit és valóban örült, hogy nem kell egyedül átszelje a kontinenst. Az első útja volt, mint kamionsofőr. Előtte taxis volt Budapesten. Zei felhúzott térdekkel kuporgott az ülésen és nem mert belegondolni, hogy hogyan tovább.

2012. június 2., szombat

vallomás

Alina feltette a lábát a székre. A kávézó fehérre mázolt székeit színes párnák, az asztalokat egy-egy színes kaspó  tette még vidámabbá. Alina fehér lennadrágban fűzöld kendőbe tekert hajjal ült mellette. Lába a széken. Zei a fűzöld balettcipőket nézte és szippantott egy kortyoz a citruskoktéljából. Hosszú szürke szoknyájába időnként belekapott a szél.
-Gus le fog fényképezni ma. Azért öltöztem így. - mosolygott a cipőire Alina. - Itt maradhatnál. Neked is nagyon jó szemed van a részletekre. Segíthetnél neki.
-Á. A romantikához nem értek.Andersbe annyi eredetiség szorult amennyi egy bankártól elvárható. amiben nem szerepelnek számok, az nem is létezik.
-Anders romantikus, láttam. Miért nem hagyod kibontakozni? Emlékszem mikor Julianak udvarolt mennyi virágot küldetett neki, vacsora, hajóút, minden volt.
-Akkor azt hiszem más fogalmaim vannak a romantikáról, mint neki.
-Vagy nem dicsekszel el a virágokkal, szőrmékkel és hajóutakkal? - Alina kajánul vigyorgott a bögréje mögül. Arab vonásait meglágyította a smink. Macskaszemeit kiemelte és csak pár kunkorodó tincset hagyott szabadon a kendő. A nőiesség volt maga. a férfiak ajándékokat hagytak a küszöbén és folyton a kedvét keresték, mint valami királynőnek. Idén töltötte be a harmincat, de nem látszott többnek húsznál. Zei nagyon kedvelte a lazaságba csomagolt eleganciáját. Alina sokat nevetett, Zei néha úgy érezte helyette is nevet.
-Nem nagyon vesz nekem semmit. De nem is örülök, ha vesz. Sosem azt vesz ami jól áll, vagy amit magamnak vennék. - napszemüvegét feltolta a feje tetejére, hogy kicsi levegőt nyerjen a hajától.
-Mi akkor a romantika neked? Szerenád? Tengerparti andalgás kézen fogva? Masszázs és közös fürdés?
Zei mosolyogva rajzolt a bögre aljába köröket a kiskanállal. Neilre gondolt és a találkozásaikra. Olyan messzinek tűnt, mintha már meg is halt volna. Néha úgy gondolt rá, mint egy halottra. Végül is jó eséllyel halott is már. Évek teltek el azóta, hogy utoljára látta. És akkor is azért jött el, mert nem tudta kitölteni a dobozból az almalevet a srácoknak, annyira remegett a keze a félelemtől. Neil a nappaliban ült és Szergejjel építettek valami véletlen-manipulátort. Gyűlölte az életet amit ott éltek.
A kiskanál megállt a kezében, Zei riadtan pillantott fel Alinára, mint akit rajta kaptak. Neil szinte biztosan halott már.
-Volt egy férjem Anders előtt... Amerikában.
Alina csak felvonta a szemöldökét.
-Ő romantikus volt. Mondhatni álmodozó idealista hős lovag. - elmosolyodott - Hoznál még egy kávét nekem?
-Persze. - Alina felpattant és besietett a pult mögé.
Zei égy éve járt ide, Alinához, szinte minden délután. Végig asszisztálta Alina minden pasiját, a húga viharos megérkezését, majd az apjáét is, majd ezek viharos távozását, a kávézó részleges kiégését és Alina végignézte ahogy Zei végül hozzámegy Andrshez, a komoly gazdasági szakértőhöz. Nem bírta tovább. Érezte hogy átszakadtak a védművek és falak, amivel elbarikádozta a múltját. A reptértől indult az itteni élete. De most el fogja mondani Alinának Neilt.
-Szóval miféle romantikát nyújtott ez a hős lovag odaát? - Alina letette Zei elé a kávét és kíváncsian várta a folytatást.
-Sokszor összevesztünk. Mindig ugyanazon. Egyszer azt találtam mondani neki, hogy minden kapcsolatban az első pár óra a legizgalmasabb. A találkozás, az összecsillanás, az a pillanat amikor eldől, hogy kap e esélyt, hogy bizonyítson. - Zei belekortyolt a kávéba. - Sokszor úgy találkoztunk, mintha akkor először látnánk egymást.
-Randiztatok és eljátszottátok, hogy első találkozás?
-Igen. De bizonyos értelemben az is volt. Módot adott, hogy változtassunk az egymáshoz állásunkon. Lehetett az domináns aki addig nem, vagy lehetett ellágyulni és olyan bolondságokat csinálni, mint amit addig nem engedtünk meg magunknak.
-De gondolom voltak rendes randijaitok is. - Alinát elbűvölték a hallottak.
-Persze. - Zei elnevette magát. - Együtt éltünk, de akkor is sokat találkoztunk így utcán vagy kiállításokon, szórakozóhelyeken. Azt hiszem ez hiányzik. az újradefiniálás lehetősége.
-A micsoda? - Alina fürkészte Zeit.
-Anderssel bejáratott életünk van. Nem tud semmi változni, megújulni, csak kemény, direkt módon. Neillel ez olyan simán ment így, játékosan. - egy pillanatra elhallgatott, nehogy megérződjön a hangján, hogy elszorult a torka. - Néha azzal ráztam le, hogy foglalt vagyok és ha nagyon nyomult meséltem neki, mint valami idegennek, saját magáról. Ilyenkor elmondhattam büntetlenül milyennek látom. Máskor pont hogy nem hajtottam el és úgy meséltem neki saját magáról, hogy megértette, miért csalnám meg, ha megcsalnám.
Alina komolyan nézte Zeit és intett a pincér srácnak, hogy ne zavarják a beszélgetést.
-Mi lett?
-Elhagytam.
-Miért?
-Bűnöző volt.
-Meghalt vagy börtönbe került?
-Azt hiszem már nem él.
-Oh. - Alina szemérmetlenül figyelte Zeit. - Rá akarsz gyújtani esetleg?
Zei elmosolyodott. - Nem, kösz. Jól vagyok.
Nem volt jól.
-Egyszer egy cipőbolt kirakata előtt vártam, nem messze a megbeszélt helytől. Odaállt mellém és nézte a cipőket. Aztán én bementem a boltba ő pedig követett és éhes szemekkel figyelte ahogy cipőket próbálok. - belekortyolt a kávéba - Emlékszem látszott az arcán melyik tetszik neki és melyik nem. Aztán odajött, óvatosan, kéz tördelve, ahogy az ember egy idegenhez menne oda és javaslatokat tett, hogy melyik áll a legjobban. Egészen meghatotta az eladónőket. Aztán vett ő is egy másik csinos párból, úgymond a feleségének, aki nagyon hasonló nő, mint én. Ezt mondta az eladóknak. - Zei mély levegőt vett. - Volt egy alkalom, amikor kiborultam egy közös barátunkon. nagyon. Kiültem a partra egy padra és zokogtam. Ő meg mint egy hajléktalan egy nagy zsák sörös dobozt húzva nem messze a korlát tövébe ült. Kapucniba, kesztyűkbe burkolva. Nem ismertem meg. Énekelt. Nem sok hangja volt, de érzelem volt benne bőven. Mindenféle pop meg blues slágert összeénekelt nekem, mintha beszélne hozzám. Egészen megnyugodtam. Aztán amikor elindultam haza az ölébe ejtettem egy százast. Nem is akartam az arcát látni annak a hajléktalannak. Szégyelltem magam. Neil pár perccel utánam ért haza. Adott egy puszit a fejem búbjára és letette elém a százast. - itt eleredtek a könnyei. - Ne haragudj. - forgatta a bögrét és hagyta hogy a könnyei bepettyezzék a fehérre festett asztallapot. - Alina csak hallgatta mozdulatlanul. - Ritkán mentünk koncertre, de azon a pár alkalmon is mindig felszedett. Lassan, a koncert végére, kedvesen, szórakoztatóan, magabiztosan. - Sóhajtott egyet és megtörölte a szemét egy zsebkendővel.
-Gondolom jól nézett ki.
-Nem tudom. Azt hiszem nem. Nagyon magas volt, olyan aránytalanul magas, hosszú kezekkel és lábakkal, akkora tenyere volt mint egy szemétlapát. Barázdált arca volt, és olyan furán pislogott, lassan mint egy hüllő. - mosolyogva nézett az üres bögrébe.
-Miért hagytad el?
Zei felnézett alinára és elmúlt az arcáról minden lágyság. - Gondolod, hogy nem kellett volna? - a hangja kemény volt.
-Láthatóan nagyon hiányzik.
-Helyesen tettem. - sziszegte Zei és felállt az asztaltól. Gyorsan kikotort valami pénzt a táskájából. Alina csak figyelte tovább.
-Köszi a kávét.
-Szívesen. - Alina is felállt. Egymásba tette a két bögrét. - Nem lesz pletyka a titkodból, Zei. - Mondta és visszament a pult mögé.


 


2012. május 31., csütörtök

Zei

Mindent egybevetve szép életet élt. Anders, a férje elég jól keresett és elég sokat dolgozott, hogy ne unjon rá. Ő pedig csodálatosan tudta mindig mire van Adersnek szüksége. Mintha csak a gondolataiban olvasott volna. Mintha csak.
Zei időnként mélységesen szégyellte magát, máskor szilárdan hitte, hogy helyesen cselekedett. Amikor elhagyta a kontinenst, amikor elhagyta a világot amiben démonok és varázslók próbálják a tudásukat valami körvonaltalan, homályos célnak alávetni. És néha maga is elhitte, hogy jó döntés volt Neilt elhagynia. Vannak szerelmek meg vannak szeretők mindenki életében, vannak barátok is, és vannak futó gyönyörű románcok. Ő mindezt egyben akart kipréselni, egyetlen emberből és csodálkozott hogy az a szerencsétlen majdnem belerokkant.
Emlékezett Szergejre aki elkapta a haját, hátulról, alattomosan. Belemarkolt a dús afro sörényébe és annál fogva emelte meg úgy sziszegett a fülébe.
-Lassan fojtod meg mint egy kígyó. Én is ilyen lassan foglak megölni. Most szólok először és utoljára.
Szergej iszonyatos volt. Minden konfrontálódásnál meghozta a döntését a fény felé és ennek mérföldes árnyékai volt az ára. A fagyos lehelet ami körülvette, a nyikkanó félelemé, akkor is ha nevetett. Zei mégis bízott benne. De akkor végre felnyílt a szeme és látta magukat kívülről. Neilt ahogy nyüszítve imádja őt és magát ahogy lassan kortyonként szívja ki a férfi erejét, sokszor a farkán át. az ereje csábította olyan közel, és az elszánt türelme, hogy véghez viszi amit kiagyalt. A lapátnyi kezei és a sötétsége amin átragyogott mégis a jóság. Zei nagyon nehezen értette meg, hogy minden sötét mellett ott kell legyen a fény és minden jóság összeláncolva jár a fájdalommal. Hosszú idő és sok bukás kellett mire megértette. Azóta nem akar jó lenni. Nem is próbálkozik. Fogott egy fickót és kifizettette vele a repülőjegyét, ahogy a másikkal, az öregedő angol ügyvéddel vetette meg a lakást amit most menedéknek használ. Anderst is hamar kiszúrta. Kedvelte mindig az ilyen nem túl maga kidolgozott testű, nem túl bonyolult lelkű fickókat. Neil más volt, minden értelemben, minden dimenzióban más.
Mindent egybevetve szép életet élt. Bár a fiúk marta hiány a szívében folyamatos síráskényszert idézett elő, és ha nem lett volna az elme nagymestere nem is tudta volna kordában tartani az érzelmeit ilyen hosszan.Az egyik lerakta a telefont mondat közben, mikor megpróbálta elmondani miért száll ki az életükből. A másik végighallgatta majd azzal köszönt el, hogy ez gyilkosság, és ezt ő is tudja. azóta is ott csengnek az ikrek benne mint egy harang. az egyik a szó, mikor a harangnyelv a bronzhoz ér, a másik a csend, a harangnyelv repülése két bamm között.
Mondható, hogy mindene megvolt. Andersnek az örökösei az előző házasságából, neki a jól karbantartott teste, az éles esze, a nyugalma és a pénze. Ideje is volt, ha úgy érezte szabadságra vágyik. Csak éppen saját magától nem mehetett szabadságra és mindenhol valami hiányérzet szorította ki belőle az önfeledtséget. Álmában gyakran húzogatott ki fiókokat, tépett fel ajtókat és fordított fel dobozokat keresve valamit. Az pedig nem volt sehol, és morzsáló szorongásként maradt vele egész nap. Álmában sosem tudta mit keres. Ébren pedig nem engedte meg magának hogy szentimentális álmodozással toltsön egy percet is arról, hogy Neil felhagy a démonhajkurászással és kicsit nagyobb távolságot tartva Szergejtől a keresésére indul és megtalálja őt és örök szerelmet fogadva szedi fel őt újra és újra, minden randevújukun. Úgy mint régen.
Mindent egybevetve szép élete volt, mégis ezer apróságról Neil jutott eszébe, és ugyanúgy kiszúrta a démonokat mint ők, és ugyanúgy védekezett a támadásaiktól, mint odaát tették együtt. Annyi volt a különbség, hogy most egyedül volt. Nem volt mellette a szerencse testet öltött bajnoka, Szergej Rozsin és a mindenek kapcsolatában gyönyörködő békés óriás, aki akkor is elkapta amikor még ő maga sem sejtette hogy zuhan.
Kinnt állt a teraszon a szakadó esőben. A haja rátapadt az arcára. Az agya ösztönös állatias kis része lázasan küldte a jeleket Neilnek. Minden ébren töltött percben kiáltozott a férfi után.a tudatos része pedig gondosan elnémított minden kiáltást, elhallgatott minden nyüszítést. amióta nélkülük élt a félelem is messzebb maradt. A magány jött közelebb. Minden nappal egyre közelebb. 

dot.com


feladó: Kerub faraway@dot.com
címzett: Sample <whatewer@dot.com>
tárgy: na nézd 'a


Hella. Van két lelkes srác itt. Ha kellenek szólj. Dot szeret minket úgy látom, küldött 
még fotókat a madárról. Tetszene neked itt. Minden kaotikus, kiszámíthatatlan, 
rendesen pusztuló. Nem úgy mint India, vagy Moszkva. Itt nyugati az álca, de mély 
a szakadék bennük.



feladó:  Sample whatewer@dot.com  
címzett: Kerub <faraway@dot.com>
tárgy: Re: na nézd 'a

Na remek. Néztem, kell, küldd. Dotnak kösz. Itt alacsonyan szállnak, úgyhogy mindet eltalálom. Nincs feszkó, csak a tavasz. Maradhatsz még, ha jó. De megmondhatnád mi volt ez az összeomlás. Befosattál rendesen, koboldkirály.


feladó: Kerub faraway@dot.com
címzett: Sample <whatewer@dot.com>
tárgy: Re: Re: na nézd 'a

Nem tudom mi volt. Komolyan. Mindegy is. Olyan ez a város mint egy karácsonyfa. Innen nézem így ragyog, onnan nézem máshogy. Mintha mindenütt sínek futnának, pártalanul, világít az aszfalt ahova lépek. Az arcok meg semmit nem vesznek ebből. Egy bronxi utcakölyöknek feltűnne a negyede ennek a csodának. Ezek a zombik meg... csukva mindenük, mindegy is.
Találtam itt egy gyereket, aki jó anyag lenne neked. Vannak testi hiányosságai, meg hát idevalósi, így ő is rövidlátó. De olyan a mintázata mint neki. Most jobb. Átvette tőlem a cuccot, úgyhogy ha elpatkolok van egy gyors mentésed mostanról. Fura ennyi fehér között. Érzem a feketeségem, jobban mint valaha. Frankón félnek nekem meg tetszik. Gyarló egy szarházi vagyok.
A srác sámán és kevert vérű is. Meg fogod találni. Vár téged.
A'szem nekifutok újra a dolognak. A'szem ennek frankón semmi köze a mágiához. Ez az én hülye szívem, ez faszakszik feszt, nem a démonok.
Dot küldött még fotókat, majd megyek arra.
Keressek még itt srácokat neked?



feladó:  Sample whatewer@dot.com  
címzett: Kerub <faraway@dot.com>
tárgy: Re: na nézd 'a

Bárhol.
Megnézném azt a helyet.



feladó: Kerub faraway@dot.com
címzett: Sample <whatewer@dot.com>
tárgy: Re: Re: na nézd 'a


Gyere. Kirakom a kutya meg varjúcsapdákat.



villanó fény

-Halló. - vállal fogtam a fülemhez a telefont. A konyhaablak előtt álltam, emlékszem a fényeket néztem a gangon. Margó néni lassú mozdulatait ahogy mellélocsol a virágoknak. A földszintig csepeg ilyenkor. Melóban kellett volna lennem már órák óta. Ehelyett keményre fagyott talpakkal ácsorogtam a konyhaablak előtt, és egymás után ittam a teákat, csak hogy csináljak valamit aminek nincs súlya és hogy a kezem reszketését blokkolja a forró bögre érintése.
-Beteg vagy még? - kérdezte maníros együttérzéssel Kinga a vonal másik végén. Szinte láttam ahogy a lány megigazítja a recepciós pult belső felére ragasztott sok tucat képeslap egyikét. Papírból kivágott virágok és méhecskék erdejében matat miközben velem beszél. Ha telefonál ezt csinálja.
-Igen. A'szem. Kiírnál szabira mára is?
-Okkké. Jobbulást.
-Kösz.
-Szia. -
-Szia... - mondom a búgó hangnak. Jellemző hogy bontja a vonalat mielőtt kimondhatnám én is hogy szia. Mindegy. apró szarságok, semmi fontos. Emlékszem azon pörögtem, hogy mennyire nem tudtam mit vállalok. A fickó annyira fura volt, de elesett és ismerős is egyúttal, vagy két fejjel magasabb nálam, inas szikáran izmos figura. Megijedtem persze, igen, megijedt tőle. De valahogy abban is biztos voltam az első pillanattól, hogy nem fog megverni vagy kirabolni a csávó. Negyvenes fekete óriás, végtelen öreg szemekkel és lehetetlen szavakkal a szájában amiket úgy forgat mint a savanyú cukorkát a nagyanyám. Beengedtem a lakásba és most mint valami elcseszett Jim Carrey a 23-ban, mindenhol jeleket látok. Basszus. Emlékszem a bögre szilánkjaira ahogy felpattantak elém a pultról, miután kiesett a kezemből..

Amikor a lakásba lépett azonnal letette a sporttáskát és úgy forgatta a fejét, mintha a padló alatt motozó bogarakat akarná kihallgatni. Persze nem voltak bogarak. Aztán a konyhacsaphoz ment és ivott, majd felült a pultra és mosolygott rám, valahogy úgy ahogy az apa sosem tette. Valahogy úgy, ahogy az emberre a bátyja mosolyog mikor valami különösen nagyszabásút sikerül véghezvinni. vagy az apja. Aztán odaintett maga elé és megkérdezte értem e miért van itt. Én megráztam a fejem. Úgy éreztem magam mint egy ötéves.
-Képes vagy gondolatolvasásra, igaz?
Kirázott a hideg. Emlékszem azt gondoltam, hogy kattant mégis. Kicsit meg is könnyebbültem. Aztán már tudtam, hogy tévedek. Volt hogy tudtam mit gondolnak, de csak nagyon ritkán. A fejemben rend volt, hibátlan memóriám és kivételes nyelvérzékem miatt büszke voltam a fejemre. De nem tudatosult bennem addig, hogy mennyivel többet jelent ez jó memóriánál. Azt a brutálisan nagy kezét felemelte és lassan a homlokára rajzolta a kört megint. Ez a mozdulat olyan volt mint valami jel. Amikor ezt csinálta hirtelen eltörpült minden körülöttem. Már a villamoson is. Hirtelen ez a fickó került a fókuszba és nem tudtam másra figyelni. Minden érthető volt és ismerős, őt is beleértve. Vártam a feladatot mint valami boldog kutya a bot eldobását.
-Mit csinál velem? - kérdeztem kiszáradt torokkal. Ő mosolyogva bólogatott.
-Megengeded? - kérdezte és már nyúlt is. Lassan mint egy kígyó, a szeme a szememben tapogatózott és meg megdermedten álltam előtte. aztán megéreztem az ujja száraz melegségét a homlokomon.
Úgy pislogott mint valami hüllő. az alsó szemhéja pont annyit emelkedett amennyit a felső szemhéja süllyedt. Lassan csinálta, a szemgolyója nem fordult el, mint az embereknek általában. Ijesztő volt.
-Szeretnék odaadni neked valamit, de csak úgy lehet ha elveszed tőlem. Gyere és vidd. - az ujja szinte bemélyedt a csontomba. Nem fájt mégis éreztem ahogy lyukat nyit a homlokomon. Meztelennek éreztem magam, pőrének és kiszolgáltatottnak. Mintha megérezte volna ekkor lehunyta a szemét. Néztem az arcát és végtelenül szégyelltem magam előtte. Csupasz senki voltam. Azóta is az vagyok.

Összeszedtem a bögre szilánkjait és visszacsoszogtam a szobába ahol aludt. a fotelemben aludt, ölében a sporttáskával. Feje hátrabicsaklott. Lapátkezei megrezzentek néha ahogy álmodott. Leültem elé a földre és néztem ahogy alszik. Akkor úgy tűnt nem volt semmi fontos előtte. Olyan volt mint egy fekete bőrű világítótorony. Sokára lesz hogy nem hozzá fogok viszonyítani mindent. Újra reszketek basszus, csak mert eszembe jutott. Két nap telt el akkor már alvás nélkül, de ellentétben vele és nem mertem aludni. Kedd reggel volt, melóban kellett volna lennem, és még csak nem is idegesített a tudat, hogy nem tehetem.
Lassan nyitotta ki a szemeit, egyesével. Kirázott a hideg.
-Pihentél? - kérdezte halkan.
Megráztam a fejem.
-Ha nem pihensz nem fog menni.
-Félek.
Bólintott és nyújtózkodott. Aztán letette a táskát az öléből és előrehajolt. A fejünk majdnem összeért.
-A félelem olyan mint az úszógumi. Biciklizni kifejezetten szar benne. Nyugodtan tedd le. Nincs most szükséged rá.
-De amiket mutat, amiket mond.
-Nem értek ehhez sajnos. Nem tudom a dolgokat úgy betenni az alkalmas fejekbe, hogy az ne zavarja meg a fej tulajdonosát. De te képes vagy rá. Te csinálod most is. A kíváncsiságoddal szívod ki belőlem, mint valami szörpöt. - nevetett. Még ennyi idő elteltével is megnyugtat ha a nevetésére gondolok. Nem félt. Tényleg nem félt, se akkor se később. Egyszerűen tette amit helyesnek vélt és kész.
-Csináljuk. -mondtam megadóan és felkászálódtam a földről. Az ágyamhoz mentem és lefeküdtem hanyatt. Ő az ágy végében ült. Fagyott talpaimat a kezébe vette és én önkéntelenül is felnyögtem. A tenyere forró volt és száraz. Olyan tökéletes az érintése, ami bár minden erotikát nélkülözött mégis meghozta a teljes ellazultság állapotát. Aztán kimondtam a szavakat amiket kért, elfogadásról és beengedésről és újra csupasz lettem, újra a szégyenteljes tökéletlen húsba zárt még tökéletlenebb elme. Ő pedig felkúszott ezen az érzésen át az agyamba, a gondolataim legmélyére és elültette a tudást bennem. Az egész életének minden tapasztalatát, minden ismeretét és érzését.
-Honnan fogja tudni hogy nálam van? - kérdeztem később valami hideg pizza felett görnyedve. Szergej honnan fogja tudni?
-Véletlenül fog megtalálni.
-Jó ötlet ez? - elnevettem magam
-Jó. - ő is nevetett. - Még nagyon az elején vagyunk. Szergejről is tudni fogsz sokat.
-Remélem nem öl meg, ha kiolvasott. - mondtam röhögve pedig valójában elkapott újra a rémület.
-Nem fog. Sosem öl feleslegesen.
-Veszélyes leszek hisz mennyire sokat tudok majd. - annyira elkapott a félelem hogy majdnem kipakoltam a pizzát, vissza a papírdobozba. Megérintette a karom és a hányinger eltűnt, a félelem maradt pengeélesen és tisztán a helyén.
-Nem leszel az.

Kedd reggel volt. Na jó, inkább délután. A következő eszmélésem késő este volt. Közben megismertem Zeit, Szergejt és Hatake urat. Vállamat nyomta ami az övét és minden ízében éreztem mint valami romlott alapanyagot egy összetett ételben, ahogy megront minden sikert vagy nyugalmat, ott rezgett az egész mögött a bűntudat.
-Nem akarom ezt. - mondtam neki éjjel, miközben forró fürdőt csinált nekem. Kilesett a fürdőből. Nézett aztán mégsem mondott semmit. Leült a fürdő ajtajába a hátát az ajtófélfának vetve. Hosszú lábai köré fonta hosszú karjait.
-Semmi közöm ezekhez a dolgokhoz, és értem, hogy miért akarod letétbe helyezni, mégsem tetszik a dolog.
Hallgatott.
-Inkább segítek átfolyatni Szergejbe az egészet, jó?
Újra úgy pislogott, mint egy hüllő. Kirázott a hideg tőle.
-Vagy Zeit is megkereshetnénk. - mondtam bizonytalanul. Abban a pillanatban állt össze bennem az élete egy regénnyé. Hirtelen értettem mi miért történt úgy ahogy. Az összes siker és az összes bukás törvényszerűnek tetszett, kikerülhetetlennek. Ahogy a mi kis ismeretségünk is egy ilyen természeti törvény eredménye volt.
-Zei. - mondtam ki újra a nevet.
-Elbújt előlem. Nem akar többé látni.- megcsóválta lehajtott fejét. - Nem akarja ezt végigcsinálni. Nem hisz benne.
Elkezdtek az emlékei dolgozni bennem. Akkor, azon az éjszakán kicsit meghasadtam, kicsit szétestem. az ismeretei és az emlékei súlya alatt kicsit behorpadtam én. De mégis kigyúlt valami másik fény bennem. El akartam vinni ezt az embert a sorsa beteljesüléséig. Nagy szavak ezek, de ezt érzetem. Én a magam semmi kis életével mégis az egyetlen voltam aki erre képes. Azért jött hozzám, azért találkozott velem, azért vagyok én az akibe elmenti magát mert én tehetem meg azt az egyetlent amit senki más nem tud.
-Miért jöttél pont ide?
-Ráböktem a földgömbre.
-Véletlenek nincsenek. - mondtuk egyszerre Szergej kedvenc mondatát.
-Van még valami?
Lassan csóválta a fejét. Jobb bőrben volt sokkal, mint ahogy érkezett pénteken.
-Még mindig meg akarsz halni?
-Sosem akartam igazán, csak lassan időszerű. - felállt és elzárta a vizet a fürdőben. - Menj ázz egy kicsit aztán alszunk. Reggel megbeszéljük hogyan tovább.
Komoly volt, de erős is. Nem az az elesett, végét járó csonttá aszott óriás, akit beengedtem.
-Miért bízol bennem? A kádban ültem és áztam. Ő a nyitott fürdőajtó előtt ugyanott mint korábban. A fél hátát láttam csak.
-Nagyon nagyon hasonlít a mintázatod az övéhez. Megtévesztően, így aztán ...
-Nem tehetsz mást.
-...nem tehetek mást.

Ma már tudom, általa, hogy akkor a magányba pusztult majdnem bele. És hogy bár sosem leszek vele egyenlő mégis a bizalom, amit megszavaztam neki, a segítség egy sztoriban ami meseszerűen hihetetlen és a kitartó társaságom  az út végig, abban az évben, amit mellette tettem gyógyította meg. Nem a találkozás Zeivel, végül.





.


2012. május 29., kedd

emlékmás


Lassan ment, poroszkált, még csak nem is egyenesen, csak úgy szerte csalinkázva mint egy kóbor kutya.  Hatalmas kezeit betuszkolta a farmer zsebébe. Alakja meggörbedt magas szikár jel volt a poros utcán. A fűcsomók sárgán ragyogtak, a drótkerítések mögött sóhajtozó kutyák várták az enyhülést. Kint felejtett pólók a szárítón, felborult kismotor és gazzal felvert homokozók.
Neil nem törődött velük. Amit követett csillanás volt éjjel és homályos folt a látóterében nappal. Az a fajta elkent körvonal amit optikán hagy gondatlanul tapogató keze egy kisgyereknek. Glóriát ad a tárgyaknak az ilyen érintés. Neil szinte transzban követte akkor már második napja. Az éjszaka szorgos volt, szedte a lábait. A nappal lomhább, botorkálósan meg megálló tipródás.  A külvárosi délelőtt ismerős derengései próbálták elvonni a figyelmét a nyomról.  A benzinkútig tartott. Ott vége szakadt.  Úgy tűnt el ahogy négy hónapja az előző nyom is. Négy hónapig semmi. Merre járhatott? Neil leült a padkára a diesel töltőnek vetette a hátát és megborzolta ragacsosra izzadt haját. Ami lefolyhatott a homlokáról végigszaladt ráncoktól barázdált arcán. Hunyorogva nézett körül, minden remény nélkül. Vagy egy órát ücsörgött ott mire jött egy autós aki elzavarta., hát haza ment. A lakás kopott félhomályában aztán beejtette a testét az egyetlen fotelba és elaludt.
Zei keresése minden erejét elvette. Nem ismert senkit aki képes volt ilyesmire, csak a nőt akit jobban szeretett mint sokáig hitte. Zei elbújt és ő nem találta. A nő lenyomata a világban illanó szellő felkapta íz volt csak. Neil már abban sem volt biztos, hogy jól emlékszik rá. Zeinél biztonságban lenne a tudása, nála megőrződne míg Szergej tanítványokra lel. A saját testét elnyűtt lyukas cipőnek érezte ami már inkább gátolja mint segíti. Szűk, kényelmetlen szkafander volt, kiszolgált kedves darab, amit ideje lecserélni. Belefáradt az egészbe.

- Utazz messze ettől, Neil! – szűrte a foga között tartott két szög mögül Szergej. – Ezt megoldom egyedül.
- Ha megoldod miért menjek máshova? – Neil egy langyos sörrel a kezében állt Szergej mögött. A tükörszférán támadt lyukak egyre nőttek, és a világon elharapózó indulatgerjesztő és azt zabáló lényeket okádtak magukból. Őket a nagyobb entitások nézték ki maguknak, erejük okán nagyobb hasznukat tudták venni, mint egy átlagembernek. Szergej és Neil azonban nem paktált le semmilyen hatalommal, se túl, se evilágival. Neil Szergej mögött állt. Onnan figyelte hogy épül szögből és üveggyöngyből, cipőfűzőből és rágógumiból érzékelő szerkezet.
- Mert zavarsz. – Szergej szigorúan hátrasandított a gyűrött arcú Neilre aztán visszatért a munkájához. –Nem mondom el többször. Reggelre ne légy itt.
Neil kihörpintette a sör maradékát és gondosan az asztal sarkára állított a dobozt.
- Hasznát veszed. – mondta és kicsoszogott a konyhába egy másikért.

A repülőtér kicsi volt, a nyelv egzotikus. A város neve még ismerősen csengett, de semmi más nem. A csomagja egy sporttáska volt, a bankkártyája véges. A szürke póló alatt nem látszottak a hegek. Nem ült taxiba, inkább busszal ment beljebb a városba. Az emberek morcosnak tűntek és sokkal kevesebb feketét látott mint remélte.  A lonely planetben számos hostelt ajánlottak. Valójában mindegy volt. Aztán leszállt valahol és metróra ült, aztán villamosra és fogalma sem volt, hogy merre lehet. A villamos csinos volt és mégis büdös. Ült ott a légkondicionált bűzben és elnevette magát. Hosszú lábai alá behúzta a sporttáskát és igyekezte visszatartani a feltörő kacagást. A szemben ülő srácot nézte. Tudta hogy nem valami bizalomgerjesztő a külseje. A szeme fehérje megsárgult, az arca fáradt volt és aszott. Sosem volt jóképű, és lehetetlen hosszú végtagjai miatt az elegancia is messze kerülte. Nézte a fiút és a kacagást ugyan száműzni tudta, de a patakzó könnyeinek nem tudott megálljt parancsolni.
A fiú figyelte őt, a gyerekek félelem nélküli kíváncsiságával. Se a keze nem mozdult se a lába. Csak az az apró fejmozgás amit kelthetett volna a villamos is mutatta hogy a fülébe dugott fülhallgatókból szólhat valami zene. Két kezére összesen hat ujj jutott, huszonöt és harmincöt között lehetett. Kicsit puhuló de eredetileg jókötésű gyerek. A homály mint valami glória kente el a haját. Neil nézte, pislogott és megtörölte a szemét. Aztán megérintette a fiú térdét.
-Hello. Neil vagyok. - Az érintéstől megbizsergett a szeme mögött valami. – Szükségem lenne egy tolmácsra. – hosszú mutatóujjával a homlokára írt egy kört, miközben igyekezett szemkontaktusban maradni a fiúval. A könnyei apadni kezdtek.
- Jól van? – kérdezte a fiú és alaposan végigmérte. – Rosszul van. Mondta végül tárgyilagosan.
-Igen. – hagyta rá Neil és felkapta a táskáját. – Sok nyelvet beszélsz? –Kérdezte mint egy mellékesen.
-Nem. Ismerjük egymást? Emlékeznék ha találkoztunk volna már. – Mondta és leszállt a villamosról. Neil szokásos görnyedt járásával követte.
-Mit akar tőlem? – kérdezte hirtelen visszafordulva Neil felé, egy szökőkutakkal díszített szűk utcában.
-Hogy tolmácsolj.
-Kinek? Milyen nyelvre?
Neil letette a sporttáskát a lába közé és csak nézte a fiút.
-Feláll a szőr a hátamon magától.
-Megértem. Nekem is magamtól néha. – sóhajtott Neil – Ha máshova vagy más korba születsz ezzel a kézzel sámán lettél volna ennyi idős korodra. Vajon itt és most is sámán lettél?
-Mi van? – a srác előre hajolt értetlenkedve, egyre mérgesebben. – Mit akar tőlem?
-Semmit, bocs. –leguggolt a csomag fölé, mintha védené. – Csak olyan volt a színed, a csillanásod… a szagod, mint neki. – lehajtotta a fejét. – Ha olyan vagy mint ő, akkor tolmács lehetsz, vagy fordító, vagy pszichológus vagy coach. – felnézett a srácra, mosolyogva. De a mosolyban több volt a fájdalom, mint az öröm.
-Fordítok.
Neil bólintott.
-Oroszt, németet, néha franciát is.
-Engedd meg, hogy bemutatkozzak. – állt fel elszántan újra és kinyújtotta lapátkezét a fiú felé. Az megfogta és megállt az idő.
-Neil Connor vagyok.  – mondta ki hangosan, de a fiú nem hallotta, csak a ragyogást látta, ami a férfi sötét bőrén átsütött, a sárga szemfehérű szemekben az évtizedek fáradtságát elnyomó szeretetet.
-Darvas Gergő – mondta a srác és csak állt és fogta Neil kezét. - Meghaltam? – kérdezte végül  halkan.
-Én haltam meg, te pedig a sámánom vagy. – mosolygott Neil és Zeire gondolt és az első kézfogásukra, a nő illatára és az elkenődő körvonalára a nyári napsütésben. - Engedd meg kérlek, hogy elmondjam mind amit tudok.
-De… itt vagy, hús vér valóban. Nem lehetsz szellem.
Neil mosolygott és nem engedte el a fiú kezét.
-Hamarosan meghalok és szeretném biztonságba helyezni az értékeimet. Te alkalmas vagy rá.
-Oké. Keresni fogják rosszarcú fegyveresek?- kérdezte bizonytalanul.
-Nem. Egy Szergej nevű rosszarcú fogja keresni, de neki oda is adhatod.
-Oké. – Mondta Gergő és nyúlt a táska felé.
-Nem ott van. – engedte el a kezét Neil majd lassan kört rajzolt a homlokára újra. – Hanem itt.