Mindent egybevetve szép életet élt. Anders, a férje elég jól keresett és elég sokat dolgozott, hogy ne unjon rá. Ő pedig csodálatosan tudta mindig mire van Adersnek szüksége. Mintha csak a gondolataiban olvasott volna. Mintha csak.
Zei időnként mélységesen szégyellte magát, máskor szilárdan hitte, hogy helyesen cselekedett. Amikor elhagyta a kontinenst, amikor elhagyta a világot amiben démonok és varázslók próbálják a tudásukat valami körvonaltalan, homályos célnak alávetni. És néha maga is elhitte, hogy jó döntés volt Neilt elhagynia. Vannak szerelmek meg vannak szeretők mindenki életében, vannak barátok is, és vannak futó gyönyörű románcok. Ő mindezt egyben akart kipréselni, egyetlen emberből és csodálkozott hogy az a szerencsétlen majdnem belerokkant.
Emlékezett Szergejre aki elkapta a haját, hátulról, alattomosan. Belemarkolt a dús afro sörényébe és annál fogva emelte meg úgy sziszegett a fülébe.
-Lassan fojtod meg mint egy kígyó. Én is ilyen lassan foglak megölni. Most szólok először és utoljára.
Szergej iszonyatos volt. Minden konfrontálódásnál meghozta a döntését a fény felé és ennek mérföldes árnyékai volt az ára. A fagyos lehelet ami körülvette, a nyikkanó félelemé, akkor is ha nevetett. Zei mégis bízott benne. De akkor végre felnyílt a szeme és látta magukat kívülről. Neilt ahogy nyüszítve imádja őt és magát ahogy lassan kortyonként szívja ki a férfi erejét, sokszor a farkán át. az ereje csábította olyan közel, és az elszánt türelme, hogy véghez viszi amit kiagyalt. A lapátnyi kezei és a sötétsége amin átragyogott mégis a jóság. Zei nagyon nehezen értette meg, hogy minden sötét mellett ott kell legyen a fény és minden jóság összeláncolva jár a fájdalommal. Hosszú idő és sok bukás kellett mire megértette. Azóta nem akar jó lenni. Nem is próbálkozik. Fogott egy fickót és kifizettette vele a repülőjegyét, ahogy a másikkal, az öregedő angol ügyvéddel vetette meg a lakást amit most menedéknek használ. Anderst is hamar kiszúrta. Kedvelte mindig az ilyen nem túl maga kidolgozott testű, nem túl bonyolult lelkű fickókat. Neil más volt, minden értelemben, minden dimenzióban más.
Mindent egybevetve szép életet élt. Bár a fiúk marta hiány a szívében folyamatos síráskényszert idézett elő, és ha nem lett volna az elme nagymestere nem is tudta volna kordában tartani az érzelmeit ilyen hosszan.Az egyik lerakta a telefont mondat közben, mikor megpróbálta elmondani miért száll ki az életükből. A másik végighallgatta majd azzal köszönt el, hogy ez gyilkosság, és ezt ő is tudja. azóta is ott csengnek az ikrek benne mint egy harang. az egyik a szó, mikor a harangnyelv a bronzhoz ér, a másik a csend, a harangnyelv repülése két bamm között.
Mondható, hogy mindene megvolt. Andersnek az örökösei az előző házasságából, neki a jól karbantartott teste, az éles esze, a nyugalma és a pénze. Ideje is volt, ha úgy érezte szabadságra vágyik. Csak éppen saját magától nem mehetett szabadságra és mindenhol valami hiányérzet szorította ki belőle az önfeledtséget. Álmában gyakran húzogatott ki fiókokat, tépett fel ajtókat és fordított fel dobozokat keresve valamit. Az pedig nem volt sehol, és morzsáló szorongásként maradt vele egész nap. Álmában sosem tudta mit keres. Ébren pedig nem engedte meg magának hogy szentimentális álmodozással toltsön egy percet is arról, hogy Neil felhagy a démonhajkurászással és kicsit nagyobb távolságot tartva Szergejtől a keresésére indul és megtalálja őt és örök szerelmet fogadva szedi fel őt újra és újra, minden randevújukun. Úgy mint régen.
Mindent egybevetve szép élete volt, mégis ezer apróságról Neil jutott eszébe, és ugyanúgy kiszúrta a démonokat mint ők, és ugyanúgy védekezett a támadásaiktól, mint odaát tették együtt. Annyi volt a különbség, hogy most egyedül volt. Nem volt mellette a szerencse testet öltött bajnoka, Szergej Rozsin és a mindenek kapcsolatában gyönyörködő békés óriás, aki akkor is elkapta amikor még ő maga sem sejtette hogy zuhan.
Kinnt állt a teraszon a szakadó esőben. A haja rátapadt az arcára. Az agya ösztönös állatias kis része lázasan küldte a jeleket Neilnek. Minden ébren töltött percben kiáltozott a férfi után.a tudatos része pedig gondosan elnémított minden kiáltást, elhallgatott minden nyüszítést. amióta nélkülük élt a félelem is messzebb maradt. A magány jött közelebb. Minden nappal egyre közelebb.
Zei időnként mélységesen szégyellte magát, máskor szilárdan hitte, hogy helyesen cselekedett. Amikor elhagyta a kontinenst, amikor elhagyta a világot amiben démonok és varázslók próbálják a tudásukat valami körvonaltalan, homályos célnak alávetni. És néha maga is elhitte, hogy jó döntés volt Neilt elhagynia. Vannak szerelmek meg vannak szeretők mindenki életében, vannak barátok is, és vannak futó gyönyörű románcok. Ő mindezt egyben akart kipréselni, egyetlen emberből és csodálkozott hogy az a szerencsétlen majdnem belerokkant.
Emlékezett Szergejre aki elkapta a haját, hátulról, alattomosan. Belemarkolt a dús afro sörényébe és annál fogva emelte meg úgy sziszegett a fülébe.
-Lassan fojtod meg mint egy kígyó. Én is ilyen lassan foglak megölni. Most szólok először és utoljára.
Szergej iszonyatos volt. Minden konfrontálódásnál meghozta a döntését a fény felé és ennek mérföldes árnyékai volt az ára. A fagyos lehelet ami körülvette, a nyikkanó félelemé, akkor is ha nevetett. Zei mégis bízott benne. De akkor végre felnyílt a szeme és látta magukat kívülről. Neilt ahogy nyüszítve imádja őt és magát ahogy lassan kortyonként szívja ki a férfi erejét, sokszor a farkán át. az ereje csábította olyan közel, és az elszánt türelme, hogy véghez viszi amit kiagyalt. A lapátnyi kezei és a sötétsége amin átragyogott mégis a jóság. Zei nagyon nehezen értette meg, hogy minden sötét mellett ott kell legyen a fény és minden jóság összeláncolva jár a fájdalommal. Hosszú idő és sok bukás kellett mire megértette. Azóta nem akar jó lenni. Nem is próbálkozik. Fogott egy fickót és kifizettette vele a repülőjegyét, ahogy a másikkal, az öregedő angol ügyvéddel vetette meg a lakást amit most menedéknek használ. Anderst is hamar kiszúrta. Kedvelte mindig az ilyen nem túl maga kidolgozott testű, nem túl bonyolult lelkű fickókat. Neil más volt, minden értelemben, minden dimenzióban más.
Mindent egybevetve szép életet élt. Bár a fiúk marta hiány a szívében folyamatos síráskényszert idézett elő, és ha nem lett volna az elme nagymestere nem is tudta volna kordában tartani az érzelmeit ilyen hosszan.Az egyik lerakta a telefont mondat közben, mikor megpróbálta elmondani miért száll ki az életükből. A másik végighallgatta majd azzal köszönt el, hogy ez gyilkosság, és ezt ő is tudja. azóta is ott csengnek az ikrek benne mint egy harang. az egyik a szó, mikor a harangnyelv a bronzhoz ér, a másik a csend, a harangnyelv repülése két bamm között.
Mindent egybevetve szép élete volt, mégis ezer apróságról Neil jutott eszébe, és ugyanúgy kiszúrta a démonokat mint ők, és ugyanúgy védekezett a támadásaiktól, mint odaát tették együtt. Annyi volt a különbség, hogy most egyedül volt. Nem volt mellette a szerencse testet öltött bajnoka, Szergej Rozsin és a mindenek kapcsolatában gyönyörködő békés óriás, aki akkor is elkapta amikor még ő maga sem sejtette hogy zuhan.
Kinnt állt a teraszon a szakadó esőben. A haja rátapadt az arcára. Az agya ösztönös állatias kis része lázasan küldte a jeleket Neilnek. Minden ébren töltött percben kiáltozott a férfi után.a tudatos része pedig gondosan elnémított minden kiáltást, elhallgatott minden nyüszítést. amióta nélkülük élt a félelem is messzebb maradt. A magány jött közelebb. Minden nappal egyre közelebb.
