Anders a dolgozószobában állt és italt töltött magának. Zei jelenléte apró tárgyakban volt vele bárhova is ment. A nyakkendőit ő választotta, az óráját tőle kapta. A nő úgy simult az életébe ahogy mindig is vágyott rá. Szinte észrevétlenül sokszor, de ha szüksége volt rá ott volt, izgalmasan, kívánatosan, vagy stabilan és csendesen, mikor mire volt szüksége. Nem kérdezett tőle butaságokat és nem követelt semmi képtelenséget. Nagyobb szabadságot várt el mint amit a kollégái feleségei, de cserében diszkrétebb volt bárkinél és szinte olvasott a gondolataiban, olyan jól ismerte a vágyait. Tökéletes választás volt. Annyira tökéletes hogy Anders néha magándetektívet állított rá, hogy felfedjen valami titkot, szeretőt, mocskot, bármit. A magándetektív - ezeddig kettő - azonban semmit nem talált, csak egy lakást ahova elhúzódott Zei, és a világon semmi titkot nem, pedig bepoloskáztatta mindkét lakást és véletlenszerűen lenyomoztatta egy egy hetének minden percét. Eredménytelenül.
Zei múltját nagy homályok övezték. Voltak évek amikről egy szót sem mondott. Volt egy hoszabb kapcsolata valami gengszterrel ami megviselte, de hogy a fickó verte e vagy meghalt, hiány emészti vagy a rettegés, sosem derült ki. Anders hálás volt Zeinek, hogy nem kell vele lelkizzen. Képtelen lett volna bármely nő lelkébe lebukni. A saját érzelmei jólbehatárolhatóak voltak és kezelhetőek. A nőké, kivéve Zeit mind kaotikusak, túlhabzóak mint a pezsgő, amit mind úgy szeretett. Zei bort ivott, száraz fehéret, keveset és csak kiváló minőségűt. Zei más volt. Sosem lett az övé, még ha hozzá is ment, de mindig vele volt, ha szüksége volt rá.
Eszébe jutott, hogy mikor aznap hazaért Zei sálja az előszobában a huzattól a lába elé kunkorodott. Olyan volt mint egy jel. Felvette és beleszagolt, bár nem szokta szagolgatni a felesége ruháit. Visszatette a fogasra és kibújt a cipőjéből. Órák múlva, túl az italon amit rendszeresen a dolgozószobában kortyolt el, egyedül feküdt le. Zei a másik lakásban maradt. Röpke sms tudatta vele tízóra tájban hogy felesége házon kívül kíván éjszakázni. A nyomozók óta tudta, hogy ezeken az estéken egyedül kuporog egy fotelban és ülve alszik tizennégy vagy tizenhat órát. Drogokra utaló jeleket nem találtak a nyomozók, így Aners megnyugodott. Azon az éjjelen is gy alhatott tőle pár utcányira, mikor Anders heves csengetésre riadt fel.
-Jó estét, uram. Elnézést a zavarásért. Dreier hadnagy vagyok. Az ön felesége Zai Anders?
-Zei Nabatu Anders, igen.
-Szólna neki?
-Nincs itthon.
-Hol van?
-Nem tudom. - maga sem tudta miért hazudik. Persze hivatalosan nem tudta hol van Zei lakása, oda ő soem tette be a lábát, hiszen Zei sosem hívta. De természetesen többszáz fényképet őrzött a trezorjában róla és pontos alaprajza is volt, nem hogy a címe.
-Mikor jön haza?
-Gondolom a holnapi nap folyamán. Mire a munkából hazaérek itthon szokott lenni.
-Megvárnám. - mondta a rendőr és hívatlanul is belépett, nyomában két egyenruhás. A kommandósok a ház előtt vártak. Majd a rendőr előkapott egy papírt. - Házkutatási parancsom van, legyen kérem türelemmel.
Anders nyelt egyet és hátralépett. Sosem jártak rendőrök a házában, nem hogy kommandósok. Elképzelése sem volt mit akarhatnak a feleségétől, de Zei múltja lehetőséget adott bármire. Hirtelen bármit el tudott képzelni róla. Bármit.
A rendőrök körbefutották a házat pár perc alatt, minden heélységbe benéztek, minden szekrénybe benyitottak és minden ágyneműtartót felnyitottak. Majd a nyomozó leült a nappaliban és várt. Anders megkínálta gyümölccsel és dadógósan zavarba jött. Nem mert üzenni Zeinek, nem is akart. Inkább megpróbált visszaaludni. Hajnalban felébredt valami menekülős rémálomból. Ült az ágya szélén lábai a papucs mellett. Nézte az egyszinű papucsot és Zeire gondolt, a testére ahogy mozog rajta és a csendre ahogy hallgattott mellette mindig. Jelenléte volt, még alva is. A múltja egy ködös erdő volt, amiben nem volt kronológia, vagy legalábbis Anders nem tudta a töredékeket linerásian felfűzni. Felnőtt éveiről pedig alig mesélt pár szót csupán a kapcsolatuk elején. Valami titkos jelrendszer egyetlen elemét mesélte nevetve egy összetört leveses tál felett egy alpesi panzióban Ott mesélte el Andersnek, hogy, a barátjuk felkapcsolta a kapu feletti lámpát és a nyitott ablakba tett egy sor könyvet, mintha azzal támasztaná ki az ablakszrányakat, ha ellenséges banda vagy rendőrök közelítettek a házukhoz.
Anders sóhajtott egyet. Egész életében statisztikai elemzésekből dolgozott. Vagy kapta vagy készítette őket. A statisztikai valószínűség sarkallta mikor nyomoztatni kezdett a felesége után. A statisztikai valószínűség indokolta hogy súlyos titkokat sejtsen a felesége múltjának szakadékaiban. És most már azt is tudta, hogy miért pont ezt az egyetlen epizódot mesélte el neki Zei. Ezt az egyetlen egyet a gengszterfőnökről akivel élt. Sóhajtva kelt fel és nyúlt a köntöséért. Leslattyogott a földszinte és kinyitotta a bejárati ajtót. Megállt a hajnali derengésben és nézte a kihalt utcát. Felkapcsolta a kinti villanyt és sóhajtozott. A rendőr mellé lépett.
-Gondolom tudja hogy figyeljük mindketejük telefonját.
-Ó? Nem gondoltam.
-Az övé ki van kapcsolva. Ön pedig nagyon helyesen nem használta.
-Igen. Nem. -Anders szomorúan bólogatott. - Attól tartok többé nem látom őt, tudja. Kommandósok, telefonlehallgatás és még csak meg sem indokolja. - sóhajtott és a csóvált.
-Sajnálom uram, interpool.
-Megkínálhatom esetleg még valamivel? - intett Anders a konyha felé. - Nem éhes esetleg. Van szendvics és talán még egy kis sült is maradt ebédről. - A konyha felé terelgette a férfit úgy, hogy az ne vegye észre az égve maradt kapuvilágítást. Le is ültette és takarosan eltett sültet tett elé némi rízzsel.
-Köszönöm, nagyon kedves. Igazán nem kellene, de tudja, ha már ilyen kedvesen kínálja. Nagyon örülök, hogy nem olyan ideges.
-Tudja nem vagyok egy hisztis ember. - mkosolygott szomorúan Anders. - Ha nem bánja most lefekszem. - Fent sarkig tárta az ablakot és saroktól sarokig könyvekkel támasztotta ki. Aztán lefeküdt és az éjjeli szekrényen kötelezően kitett esküvői képüket nézte. Nem érzett semmit csak azt a fajta jóleső fáradtságot, amit jutalom utak végén hazafele a repülőn szokott. Kellemes volt, jó volt, de vége.
Zei reggel korán felébredt, régi szokása szerint. Nyolcra otthon akart lenni, hogy rendben elkezdhesse a napi rutinját. Főzni akart Andersnek estére valamit. Metróval ment, bár telt volna taxira, vagy akár sofőrre is. A metrotól felgyalogolt a lugasos, fasoros utcákon a házukig. A sarkon azonban megtorpant. A házuk feljebb állt és bár már fent volt a nap a kaujuk felett égett a világítás. Anders autója nem állt a ház előtt, de az emeleti ablak, a hálószobaá nyitva volt. Benne kitámasztásnak egy méter lexikon feszült. Zei torka összeszorult. Jól kondicionálta a férfit. A jel bevésődött és most Anders elég veszélyesnek vélt valamit hogy jelezzen. Az ilyesmivel nem lehet kockáztatni. A telefonja lemerült, a töltő a házban. Zei már vette is elő és bedobta az első kukába. Nem sietett, csak lendületesen haladt Alina kávézójáig. Becsengetett. Bent aztán felhívta azt az egy számot amit bár bemagoltatta vele Neil még sosem hívott fel. Ahogy azt Neil mondta a hang az első csöngés előtt beleszólt.
-Hello itt az ördög beszél.
Zei nyelt egyet.
-Zei Nabatu vagyok.
-Tudom.
-Segítségre van szükségem és nem tudom jó számot hívtam e.
-Add meg a bankszámlaszámod és a pinkódod, Zei.
Zei várt egy pár pillanatot, mérlegelte a lehetőségeit aztán begépelte a kagylóba a számokat.
-A nyugati autópálya mellet a nagy parkolóban áll egy kamion. DDY-934 a rendszáma. A sofőr Szekeres Zita, egy magyar nő. Vár téged. Elvisz Budapestre, ha odaértek ott ad egy mobilt, arról hívj fel újra. Később átveszed az új bankkártyád.
-Minden pénzem elviszed?
-Nem. Csak annyit amibe ez a három dolog kerül. A többit szivességből csinálom.
-Nem szeretek tartozni.
-Nem tartozol. Ha elbújsz ott ahol mondom nekem is szivességet teszel és te is megmenekülsz. Kvittek vagyunk. Most pedig bontom a vonalat. Jó utat Zei.
-Kösz.
Zei letette a telefont. Emlékezett a sztorira. A dot pont com poénra, amin Szergej és Neil annyit nevetett. Minden virtuális szál ehhez a fickóhoz vezetett, aki magát Tasmán ördögnek hívta, de csak Dotként emlegették. Minden címben, minden url-ben ott lapult. dot a pont, a kiindulás és a vég. Neil sokat köszönhet neki mégsem került soha egy fillérjébe sem. Cserébe oyasmiket cselejkedett amiknek sem látszott rögtön az értelme. Szergej rajongott a maga módján ezért a dotért, Zei mulatségosnak tartott a gépben lakó szellemet aki matat a fizikai világban szolgálatok által. Álmában sem gondolta, hogy valaha rá fog szorulni.
Zita tényleg várta a parkolóban. Tényleg nem kérdezett semmit és valóban örült, hogy nem kell egyedül átszelje a kontinenst. Az első útja volt, mint kamionsofőr. Előtte taxis volt Budapesten. Zei felhúzott térdekkel kuporgott az ülésen és nem mert belegondolni, hogy hogyan tovább.
Zei múltját nagy homályok övezték. Voltak évek amikről egy szót sem mondott. Volt egy hoszabb kapcsolata valami gengszterrel ami megviselte, de hogy a fickó verte e vagy meghalt, hiány emészti vagy a rettegés, sosem derült ki. Anders hálás volt Zeinek, hogy nem kell vele lelkizzen. Képtelen lett volna bármely nő lelkébe lebukni. A saját érzelmei jólbehatárolhatóak voltak és kezelhetőek. A nőké, kivéve Zeit mind kaotikusak, túlhabzóak mint a pezsgő, amit mind úgy szeretett. Zei bort ivott, száraz fehéret, keveset és csak kiváló minőségűt. Zei más volt. Sosem lett az övé, még ha hozzá is ment, de mindig vele volt, ha szüksége volt rá.
Eszébe jutott, hogy mikor aznap hazaért Zei sálja az előszobában a huzattól a lába elé kunkorodott. Olyan volt mint egy jel. Felvette és beleszagolt, bár nem szokta szagolgatni a felesége ruháit. Visszatette a fogasra és kibújt a cipőjéből. Órák múlva, túl az italon amit rendszeresen a dolgozószobában kortyolt el, egyedül feküdt le. Zei a másik lakásban maradt. Röpke sms tudatta vele tízóra tájban hogy felesége házon kívül kíván éjszakázni. A nyomozók óta tudta, hogy ezeken az estéken egyedül kuporog egy fotelban és ülve alszik tizennégy vagy tizenhat órát. Drogokra utaló jeleket nem találtak a nyomozók, így Aners megnyugodott. Azon az éjjelen is gy alhatott tőle pár utcányira, mikor Anders heves csengetésre riadt fel.
-Jó estét, uram. Elnézést a zavarásért. Dreier hadnagy vagyok. Az ön felesége Zai Anders?
-Zei Nabatu Anders, igen.
-Szólna neki?
-Nincs itthon.
-Hol van?
-Nem tudom. - maga sem tudta miért hazudik. Persze hivatalosan nem tudta hol van Zei lakása, oda ő soem tette be a lábát, hiszen Zei sosem hívta. De természetesen többszáz fényképet őrzött a trezorjában róla és pontos alaprajza is volt, nem hogy a címe.
-Mikor jön haza?
-Gondolom a holnapi nap folyamán. Mire a munkából hazaérek itthon szokott lenni.
-Megvárnám. - mondta a rendőr és hívatlanul is belépett, nyomában két egyenruhás. A kommandósok a ház előtt vártak. Majd a rendőr előkapott egy papírt. - Házkutatási parancsom van, legyen kérem türelemmel.
Anders nyelt egyet és hátralépett. Sosem jártak rendőrök a házában, nem hogy kommandósok. Elképzelése sem volt mit akarhatnak a feleségétől, de Zei múltja lehetőséget adott bármire. Hirtelen bármit el tudott képzelni róla. Bármit.
A rendőrök körbefutották a házat pár perc alatt, minden heélységbe benéztek, minden szekrénybe benyitottak és minden ágyneműtartót felnyitottak. Majd a nyomozó leült a nappaliban és várt. Anders megkínálta gyümölccsel és dadógósan zavarba jött. Nem mert üzenni Zeinek, nem is akart. Inkább megpróbált visszaaludni. Hajnalban felébredt valami menekülős rémálomból. Ült az ágya szélén lábai a papucs mellett. Nézte az egyszinű papucsot és Zeire gondolt, a testére ahogy mozog rajta és a csendre ahogy hallgattott mellette mindig. Jelenléte volt, még alva is. A múltja egy ködös erdő volt, amiben nem volt kronológia, vagy legalábbis Anders nem tudta a töredékeket linerásian felfűzni. Felnőtt éveiről pedig alig mesélt pár szót csupán a kapcsolatuk elején. Valami titkos jelrendszer egyetlen elemét mesélte nevetve egy összetört leveses tál felett egy alpesi panzióban Ott mesélte el Andersnek, hogy, a barátjuk felkapcsolta a kapu feletti lámpát és a nyitott ablakba tett egy sor könyvet, mintha azzal támasztaná ki az ablakszrányakat, ha ellenséges banda vagy rendőrök közelítettek a házukhoz.
Anders sóhajtott egyet. Egész életében statisztikai elemzésekből dolgozott. Vagy kapta vagy készítette őket. A statisztikai valószínűség sarkallta mikor nyomoztatni kezdett a felesége után. A statisztikai valószínűség indokolta hogy súlyos titkokat sejtsen a felesége múltjának szakadékaiban. És most már azt is tudta, hogy miért pont ezt az egyetlen epizódot mesélte el neki Zei. Ezt az egyetlen egyet a gengszterfőnökről akivel élt. Sóhajtva kelt fel és nyúlt a köntöséért. Leslattyogott a földszinte és kinyitotta a bejárati ajtót. Megállt a hajnali derengésben és nézte a kihalt utcát. Felkapcsolta a kinti villanyt és sóhajtozott. A rendőr mellé lépett.
-Gondolom tudja hogy figyeljük mindketejük telefonját.
-Ó? Nem gondoltam.
-Az övé ki van kapcsolva. Ön pedig nagyon helyesen nem használta.
-Igen. Nem. -Anders szomorúan bólogatott. - Attól tartok többé nem látom őt, tudja. Kommandósok, telefonlehallgatás és még csak meg sem indokolja. - sóhajtott és a csóvált.
-Sajnálom uram, interpool.
-Megkínálhatom esetleg még valamivel? - intett Anders a konyha felé. - Nem éhes esetleg. Van szendvics és talán még egy kis sült is maradt ebédről. - A konyha felé terelgette a férfit úgy, hogy az ne vegye észre az égve maradt kapuvilágítást. Le is ültette és takarosan eltett sültet tett elé némi rízzsel.
-Köszönöm, nagyon kedves. Igazán nem kellene, de tudja, ha már ilyen kedvesen kínálja. Nagyon örülök, hogy nem olyan ideges.
-Tudja nem vagyok egy hisztis ember. - mkosolygott szomorúan Anders. - Ha nem bánja most lefekszem. - Fent sarkig tárta az ablakot és saroktól sarokig könyvekkel támasztotta ki. Aztán lefeküdt és az éjjeli szekrényen kötelezően kitett esküvői képüket nézte. Nem érzett semmit csak azt a fajta jóleső fáradtságot, amit jutalom utak végén hazafele a repülőn szokott. Kellemes volt, jó volt, de vége.
Zei reggel korán felébredt, régi szokása szerint. Nyolcra otthon akart lenni, hogy rendben elkezdhesse a napi rutinját. Főzni akart Andersnek estére valamit. Metróval ment, bár telt volna taxira, vagy akár sofőrre is. A metrotól felgyalogolt a lugasos, fasoros utcákon a házukig. A sarkon azonban megtorpant. A házuk feljebb állt és bár már fent volt a nap a kaujuk felett égett a világítás. Anders autója nem állt a ház előtt, de az emeleti ablak, a hálószobaá nyitva volt. Benne kitámasztásnak egy méter lexikon feszült. Zei torka összeszorult. Jól kondicionálta a férfit. A jel bevésődött és most Anders elég veszélyesnek vélt valamit hogy jelezzen. Az ilyesmivel nem lehet kockáztatni. A telefonja lemerült, a töltő a házban. Zei már vette is elő és bedobta az első kukába. Nem sietett, csak lendületesen haladt Alina kávézójáig. Becsengetett. Bent aztán felhívta azt az egy számot amit bár bemagoltatta vele Neil még sosem hívott fel. Ahogy azt Neil mondta a hang az első csöngés előtt beleszólt.
-Hello itt az ördög beszél.
Zei nyelt egyet.
-Zei Nabatu vagyok.
-Tudom.
-Segítségre van szükségem és nem tudom jó számot hívtam e.
-Add meg a bankszámlaszámod és a pinkódod, Zei.
Zei várt egy pár pillanatot, mérlegelte a lehetőségeit aztán begépelte a kagylóba a számokat.
-A nyugati autópálya mellet a nagy parkolóban áll egy kamion. DDY-934 a rendszáma. A sofőr Szekeres Zita, egy magyar nő. Vár téged. Elvisz Budapestre, ha odaértek ott ad egy mobilt, arról hívj fel újra. Később átveszed az új bankkártyád.
-Minden pénzem elviszed?
-Nem. Csak annyit amibe ez a három dolog kerül. A többit szivességből csinálom.
-Nem szeretek tartozni.
-Nem tartozol. Ha elbújsz ott ahol mondom nekem is szivességet teszel és te is megmenekülsz. Kvittek vagyunk. Most pedig bontom a vonalat. Jó utat Zei.
-Kösz.
Zei letette a telefont. Emlékezett a sztorira. A dot pont com poénra, amin Szergej és Neil annyit nevetett. Minden virtuális szál ehhez a fickóhoz vezetett, aki magát Tasmán ördögnek hívta, de csak Dotként emlegették. Minden címben, minden url-ben ott lapult. dot a pont, a kiindulás és a vég. Neil sokat köszönhet neki mégsem került soha egy fillérjébe sem. Cserébe oyasmiket cselejkedett amiknek sem látszott rögtön az értelme. Szergej rajongott a maga módján ezért a dotért, Zei mulatségosnak tartott a gépben lakó szellemet aki matat a fizikai világban szolgálatok által. Álmában sem gondolta, hogy valaha rá fog szorulni.
Zita tényleg várta a parkolóban. Tényleg nem kérdezett semmit és valóban örült, hogy nem kell egyedül átszelje a kontinenst. Az első útja volt, mint kamionsofőr. Előtte taxis volt Budapesten. Zei felhúzott térdekkel kuporgott az ülésen és nem mert belegondolni, hogy hogyan tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése