A ronin

Raven nézte a lába alatt kavargó esőt. A házból aranyfényű gyertyák lángja sütött fénypajzsot az ablakon át. Neil homályos alakját is látta ahogy elszántan vonszolja a napernyőt Szergej kedvenc pontjára, a murvás teherautó fordulóba. Most a sötét és az eső éppcsak sejtette Neil alakját. Raven vacogott és úgy kapaszkodott a szemöldökfába mintha az valóban biztos pont lenne.
Semmi nem volt az.
Mióta kidugta az orrát abból a sikátorból semmi nem volt biztos. Zed akkor úgy feküdt, mintha soha többé nem kelne fel. Kis srácok voltak, balhés kis srácok egy nagy verés után. A srácok hagyták Ravent elkúszni, mert meg voltak győződve róla, hogy eltört a lába. Hatake úr a sikátor elejében állt és nézte őket. Amikor Raven odaért Hatake lehajolt hozzá és felsegítette. Mire Raven kihúzta magát minden fájdalom eltűnt belőle.
-Megvertek? - kérdezte olyan lefitymálóan tőle a férfi, mintha a tanítványa lenne.
-Igen, uram. A barátom nagyon megsérült. Neki a'szem orvos kéne.
Hatake összevonta a szemöldökét.
-Jól van. -mondta és még mindig fogva Raven karját elindult vele a Shirling Over villogó reklámjai felé.
Többé nem volt napja Hatake úr nélkül. Zeddel sosem beszélte meg miért is kezdett hozzá tartozni. Pedig egyszerű volt a magyarázat. Nagyon biztosnak tűnt Hatake komoly férfi alakja Raven zűrzavaros életében. Végül pedig egyszerűen nem bírta ki a tudatot, hogy ne repüljön. Hatake még azon a nyáron megtanította repülni. Nem volt abban semmi hókuszpókusz.Felvitte a Stargazer tetejére és lelökte. Nem ment elsőre, de Hatake urat ez cseppet sem zavarta. Raven csak annyit vett észre, hogy újra és újra a tetőn áll Hatakéval szemben, aki egy tökéletes mellrugással lelöki őt.
A mozdulatai is olyan elegánsak voltak, mint maga az ember. A kortalansága, a mindig tökéletes öltönyei és a szeme. Raven a szemét szerette igazán. Abban a szemben volt minden. Bár cseppet sem tűnt emberinek, meg merte kockáztatni, hogy őt mégis szereti valahogy.
Mikor elkezdte kapizsgálni, hogy Hatake úr cseppet sem jófiú már késő volt. Akkor már a tetőn álltak és Hatake ismét megigazította az óráját, mielőtt rugott volna.
Raven el akarta hinni, hogy a város legnagyobb gengszterének dolgozik, de mikor elkezdte figyeltetni Keishat akkor rájött, hogy messze több ez, mint gengszterek egymást kigeciző belháborúja. Keisha egy sima kis egyetemista volt. Néha kurválkodott. Többnyire drogért vagy drága holmikért. Többnyire azonban valami arcoskodó macho mellett tanyázott. Hatake olyasmikre kérte, hogy figyelje meg a lány testtartását vagy hogy kire néz mikor ez vagy az történik. Az útmutatásoknak hála pár hét múlva Keisha Hatake nője volt és megkezdődött az ámokfutás véres testekkel, orgazmusból induló haláltusákkal és azzal a fajta mágiával amit Connor vagy Rozsin vagy Szreszkij művelt.
Raven akkor fordult el gondolataival Hatake ügyleteitől. Onnantól csak a repülés érdekelte az egészből. Mindeghy volt neki kit kell figyelni, pláne, hogy miért. Connort figyelni unalmas volt. Rozsintól sokat tanult, míg Keisha undorította. A gengszterek, rendőrök és ügynökök olyanok voltak mint patkányok a labirintusban. Fogalmuk sem volt a kapcsolódási pontokról.

A sötétből kihajolt Hatake jelenléte és Neil napernyője fölé tornyosult. Raven felnyögött. A zsákot, amit Hatake vonatkocsijából lopott el, már rég odaadta Neilnek. Remélte, hogy azzal, hogy átadja, Neil elhiszi, hogy nincsenek szándékai. Semmilyen szándékai sincsenek, csak repülni szeretne újra. Neil megnézte a cuccot. Kibontotta a fiolákat burkoló kis trezort. A bársonnyal bélelt panelek között ott volt a fiola. Ravennek elképzelése sem volt, hogy hova rejthette a fekete óriás, ahogy azt sem tudta, hogy Hatake számos kacatja közül ez vajon értékes e bárkinek, túl a civilizáción. Vagy hogy van e bármi köze a kis cuccnak bármihez. Súlyos volt ugyan, de simán lehetett nehéz a csomagolás, míg maga a kis fiola pillekönnyű.
Raven lába reszketett. Egyenlőre biztos volt benne, hogy Hatake nem foglalkozik vele. Zed mögötte állt a csukott ablak belső oldalán. Érezte a barátja feldúltságát és érezte a szeretet is ami folyton, mint valami emocionális Napból végtelen sugárban áradt belőle.
Raven nem mert elrugaszkodni.
Annyiszor ugrott itt már, annyiszor próbálta meg, és Zed minden alkalommal összerakta. Még Neil és Szergej, de még Liza és Zei is megmentették párszor. Raven utálta a gondolatot, hogy tartozik nekik, hogy mennyire sokkal tartozik nekik. Ha adódott volna alkalom, hogy megadja az adósságát talán jobb lett volna, de inkább tartozott nekik, semhogy ne tudja megmenteni az életüket. Még saját magát sem tudta megfoltozni, nem hogy szárnyakat növeszteni magának. Állt kicsit meggörnyedve az ablakmélyedésben. Vállát a szemöldökfának nyomta, míg a súlypontját a másik lábára helyezte át. Értette már miért az a kedvenc pontja Szergejnek, és pontosan értette a rezgéselméletet amit Neil magyarázott egyszer nekik, és amit egyedül Liz fogott fel a kis csapatból. Ott keringett benne a vérük, az eszenciájuk, a lényegük. Raven szeme lecsukódott az emlék erejétől. aztán benyúlt a nadrágzsebébe és elővett egy kis telefont, amit Troptól nyúlt le két napja. Biztos volt benne, hogy Trop jobban fogja szégyelni, hogy elhagyta, mint amennyire veszélyesnek gondolja a tényt, hogy elvesztette egy kiskaput Beanhez. A füléhez emelte és megfordult, hogy szembe álljon Zeddel. Érezte a talpa alatt nedvesen málló ablakpárkányt és érezte Hatake figyelmét, ahogy egyszerre rászegeződik. A pillanat megnyúlt és ő elengedte az ablakpárkányt, hogy hátranyúljon a derekához rejtett tárgyért.. Ott állt és egyensúlyozott a párkányon. Az ablak kivágódott és Zed kapott felé, hogy berántsa.
-Gyere be! Ez baromság! - kiálltotta, de a mozdulata megállt félúton, mikor észrevette Raven másik kezében a pisztolyt.
Hatake ott volt mögötte, Zed előtte. A telefon a kezében néma maradt. Zed hátra lépett és az arcán látszott a döbbenet, majd a döntés. Raven megkönyebbült kicsit és megcsodálta, hogy Zed pont olyan gyönyörű tökéletességgel rugja mellbe, mint évekkel ezelőtt Hatake tette.
Már zuhant mikor felhangzott a telefonban Bean meglepett hangja.
-Telefonközpont.
-Raven.