Addig

-Agnes, kérem, ne sírjon. Nem halok meg. Szerintem nem most. Illetve most még biztos nem. Khm. Agnes, kérem. - Dr. Prof. Lester Grandledge őszinte sajnálattal a hangjában simogatta idős házvezetőnője hátát. Nem  akarta megindokolni hirtelen távozását. Az idős asszony úgysem értené, megijeszteni pedig igazán nem lett volna lovagias. Ezzel együtt a professzor nem sok figyelmet szentelt már az asszonynak. Fejben az előtte álló útra koncentrált. Útvonalak veszélyességét latolgatta és a híreken rágódott. A furgon mögé gondosan odaerősítette az utánfutót, rajta az öreg jachtot, a Madonnát. A furgon anyósülését beterítették a térképek, kinyomtatott Google Maps oldalak és jegyzetek. A kupac alól egy notebook kandikált ki.  A kesztyűtartón egy pisztoly feküdt és a professzor kalapja.

Integetett a még mindig sírdogáló Agnesnek és lassan óvatosan manőverezve az utánfutóval kigördült a kertből a kihalt utcára. Amikor a főúthoz ért elégedett mosollyal nyugtázta, hogy forgalmasabb mint valaha. Besorolt a keletre hajtó oszlopba és felvette a menetoszlop sebességét.
Szeme sem rebbent mikor szemből megérkeztek a motorosok. Ügyesen, hidegvérrel manőverezett a rémüldöző sofőrök autói között. Csak a meltowni pihenőnél szállt ki megmozgatni elgémberedett tagjait. Ott vette elő a notebookot, majd összeszűkült szemmel vette tudomásul, hogy a készülék nem működik rendesen. Morgott kicsit, majd a fejébe nyomta a kalapját, visszaült és sokkal elszántabban vágott neki a hátra lévő majd száz kilométernek.

Mauseman felgyújtotta a kartonházat amiben meghúzta magát az elmúlt hetekben egy sírköves megüresedett műhelyében.. A telep ahol lakott  a régi temetőnek vetette a hátát. A főút elég kihalt volt amerre a bejárat nézett. Mauseman ezúttal is gondosan választott búvóhelyet magának. A falakat borító rengeteg jel és ábra leszedése túl sok időbe telt volna. Nem beszélve a szerves nyomokat amiket hagyott maga után. Hosszú, fenék alá érő copfja volt. Vékony, apró és meglepően erős teste volt. Kislányos finom arcában a kemény, fürkésző szemei úgy ültek, mint maszk mögül leselkedő vadászé. Öreg szemei voltak, amik keménységén a bájos kislányarc sem tudott enyhíteni.
Bepattant a kisbuszba. Tobi elmesélte neki a kommandósok rejtő autóját, Mauseman pedig azonnal megvalósította a buszán a mágneses, cserélhető feliratokat. Ki is egészítette a rendszert egy egy mozdulattal leszedhető kék csíkkal is a busz orrán és oldalán. A radarernyőket fent hagyta, ahogy a rádióamatőr antennát is és a green peace matricát is a hátsó ablakban.

Pár percig nézte a lángoló bodegát. Megbizonyosodott róla, hogy az utolsó szögig leég anélkül, hogy bármit felgyújtana maga körül. Majd beült a buszba, felnyitotta a notebookot és maga mellé tette az ülésre. A gépen a Kincsvadászok titkos csetszobája futott.
Mauseman: ég a házam, srácok! Uramisten! Ég a házam!
Hamarosan jött is a válasz a többiektől:Tobias: valdd be hogy élvezed!
LG: Mauseman, ön éves házégetése ezennel átlépte a megengedhető határát.
Spin: Az mennyi?
LG: Kettő. Attól tartok kettő.
Mauseman: nevessetek csak.
Elmosolyodott és elindult északra.

Mark letette az ölébe a magazint és feltette a napszemüvegét. Az előtérből üvöltözés zaja egyre erősödött. Az ideges utasok követelőző üvöltözése egyre fenyegetőbb lett. Mark lehajolt és megigazította a cipőjét. Közben alkalmat talált, hogy hátrakémleljen a széksor mögé a többi várakozóra. Az emberek idegesen topogtak, vagy mászkáltak a széksorok között. Az a pár szerencsés akinek ülőhely jutott basáskodva terpeszkedett. Mark mellett a hölgy teasüteményt majszolgatott a szatyrából. Minden falatkánál óvatosan körbepillantott, mint egy egér. Mellette egy nagydarab ír hajórakodó munkás ült. Széles termetét igyekezett a legkisebbre összehúzni. Mark másik oldalán egy lány aludt. Vékony kamaszteste szűk ruhába bújtatva mozdulatlanul ült immár órák óta. Jobb lábán a gipsz, ami biztosította számára a kivételezett ülőhelyet. Mark elnézett tovább a gipszes lány mögé. A két kis srác már elunta a rohangálást és már mindent megettek amit ki tudtak csikarni az anyjukból. Most összebújva pislogtak az anyjuk öléből.
Mark előrehúzta a sporttáskáját az ülés alól és felállt. Kinyújtózkodott. Az őrök hátra néztek a folyosóra. A stewardesek idegesen lestek az üvegajtón át. Egy öltönyös érkezett. Ugyanaz aki már korábban is. Kezében ott volt a köteg irat. Mark kivett a táskájából egy doboz üdítőt. A fickó ránézett, aztán egy pillanatnyi tépelődés után kilépett a folyosóról a váróba. Mark megfogta a táskáját és egyik kezében az üdítőt tartva odalépett a fickó elé.

-Kedves utasaink. A gépeink navigációs készülékei meghibásodtak a légköri feszültségtől. De felszáll egy régebbi típusú gépünk. 35 fővel a fedélzeten. Ezen a gépen nincs fedélzeti számítógép, így csak a saját felelősségükre szállhatnak fel rá. Légitársaságunk nem vállal felelősséget a célba jutásukért...
-Rendben. - mondta a fickónak Mark.
-Itt írja alá. - nyomta a kezébe a papírt a fickó. Mire a többiek eszméltek ő már a folyosón haladt. A gépen elhelyezkedett. Megvárta míg minden utas elfoglalja a helyét. Hallotta a zokogást és az imákat. Amikor már kellően magasan voltak és nagyjából elcsitultak a hangok is Mark kinyitotta az üdítőt és várt. Negyed óra múlva mindenki aludt a gépen. A pilótát viszonylag nehezen rángatta ki az ülésből. De mire a kritikus terület fölé értek már ő irányította a gépet.

Seal lehúzta a fickó bakancsát. A tetemnek nem volt meg a felsőteste, de a bakancsa nagyon jó állapotban maradt. Útközben szinte mindent össze tudott szedni hullákról vagy hulláktól. Nem zavartatta magát. Járműre nem volt szüksége. A lábai bárhova elvitték. Hosszú barangolásai a világ különböző tájain elég tudással felruházták, hogy különösebb nehézség nélkül eljusson az 55-ös úton Memphisbe. Onnan akart átvágni a nemzeti parkon át Kansasba. Nem állt szóba senkivel, így megesett, hogy hetekig nem szólt egy szót sem. Az 55-ös út amúgy ideális volt. A sok szétlőtt autó elég élelmet biztosított. A hátán pedig volt annyi cucc, amivel kemény telet vagy perzselő forróságot is kisebb kényelmetlenségek árán túlél.