Dr. Fosse

Dr. Fosse visszatért a dolgozószobájába. Leült az íróasztala mögé és kényelmesen hátradőlt. Kezeit összefűzte a mellkasán és gondosan végignézett az irodáján. A polcokon számtalan kísérlet sebtiben kinyomtatott anyag szorította ki az eredetileg ott szorongó könyvtárát. A könyvek takaros tornyokban, gerinccel az íróasztal felé nézve sorakoztak a megüresedett terráriumon előtt. A terráriumok lakóit két hónapja eresztette el, titokban. szentimentális vénembernek csúfolta magát közben, de nem hagyhatta őket az üvegkalitkákban úgy, hogy nem tudott többé gondoskodni róluk. Volt apró gyík amit még Vietnámból hozott, volt pillangó Braziliából és egyetlen röpke kirándulásán válogatás nélkül begyűjtött szarvasbogara Horizontról. Nem beszélve a kisrágcsálókról a Zrahovi bunker falai közül. A kígyó amit Denverben talált az ágya alatt is mostanáig vele volt. Hosszú utazásia alatt Maurice gondoskodott róluk, ám őt tegnap széttépték a pokolkutyák. Jobb lábszárát és lábfejét immár Szergej Rozsin használja.

Dr. Fosse elmosolyodott. Rozsint jól ismerte. Rengeteg adat állt rendelkezésére a szökött ukrán zsoldosról. Személyesen emelte ki az idegenrendészet aktái közül és külön szűrést állíttatott be rá az információs központban. Így mindig tudta merre jár. Sajnálta, hogy Connor nincs vele, mert mindig abban a hitben élt, hogy ha egyszer valami nagy gond lenne, Connorral ők ketten csodálatos kutatópáros lehetnének. Ami őt magát kötötte gondolkodásban, világképben, az Connort nem zavarta, viszont Connor ad hoc ügyeit ő kiszámítható mederbe tudná terelni , műszerekbe zárni. Szergej katona volt, Connor tudós. A sors fintora, hogy ide, hozzá Szergej jut el véletlenül, és nem Connor. Másrészt a tény, hogy a kiugrott fizikus még él olyan örömmel töltötte el, amin maga is meglepődött.

Dr. Fosse beletúrt az asztalán nyitva hagyott dossziéba és kiemelt belőle három lapot. Szergej kis csapata gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt Dr. Fossenak. A futárfiút ugyan látta már az utolsó napokban. Rendszeresen kézbesített zavaró küldeményeket, de hamar kiderült, hogy nincs tudatában annak, hogy mi lapul a csomagokban. A firkásznőnek meg kellett volna halnia, mert címzettje volt egy téglának, ahogy a kis szőke csaj is célpont volt. De Fosse akkoriban nem értette mi alapján választ célpontot a szervezet. Most, hogy nyugodtan leülhetett és végiggondolhatta kik is ezek az emberek hirtelen súlyos felismerésekre tett szert. Kitöltötte a három adatlapot, nagy körültekintéssel és pontossággal. Sajnos fényképet nem tudott hozzá tűzni, de így is mire a végére ért sikerült minden részletet fejben körberágnia.

Újra hátradőlt és újra összefonta kezeit a mellkasán. Ha komolyan veszi a szövetséget, nem tarthat vissza információt Rozsintól. Ha komolyan veszi a szövetséget át kellene adjon mindent. Tudta, hogy erre nem képes. Rozsi technikailag egy terrorista, ő pedig a rend katonája. Háborús időket élnek ugyan ahol az ellenség ellensége szövetséges. De ez nem tűnt elégnek ahhoz, hogy az életét rábízza erre az őrült ukránra.

A negyedik emberük nagyon csendes volt és nem vett részt a műtétekben sem, sőt, szót sem vesztegettek a fiúra.

-Furcsa. - mondta ki hangosan a doktor és felpattant az asztala mögül. Utoljára rápillantott a frissen megírt aktákra majd becsúsztatta őket az asztalfiókba. Mégse legyen annyira szem előtt. Aztán mély levegőt vett és megigazította az öreg karórát a csuklóján, beállította 11 óra 50 percre és elindította. Ingzsebéből előhúzta a szemüvegét és felvette. Kilépett a folyosóra és hagyta hogy elragadja a rutin. Szemüvegének árnyalata kiszűrt bizonyos fényhullámtartományokat míg más tartományok számára törést biztosított, hogy a viselő felfoghassa azt. Végigsétált a laborfolyosón és váltott pár szót a tisztjeivel és a megmaradt katonákkal. Kedves volt, amennyire telt tőle. Figyelme azonban azokra irányult elsősorban akik Rozsinnal érkeztek. Ahogy gondolta is Parker, Zeinu és Crosby szépen világítottak azzal a különleges csipkeszerű fénnyel. Fosse megállt egy pillanatra és megnézte őket alaposan. Leeto talán észrevett valamit, de a két nő nem. Dr. Fosse halványan elmosolyodott és folytatta az emberei ellenőrzését. A fekete fiú aki Rozsinékkal jött a raktárosnak segített éppen. Fosse jól megnézte őt is. A raktáros, Boyle, láthatóan megörült a mikor észrevette.

-Uram, nagyszerűen állunk. Még majd egy évnyi élelmiszerünk van. - lelkesedett. - Természetesen csak akkor, ha ugyanebben a szigorúan beosztó rendszerben étkezünk.

Fosse bólogatott. a fiú nem nézett rájuk. Tovább pakolt egy ládába kisebb papírdobozokat. Fosse nézte őt és elengedte Boyle szavait a füle mellett.

-Rozsinnal jöttél?

-Igen uram. - a fiú felegyenesedett és Fossera nézett majd elkapta a tekintetét.

-Hogy hívnak? Olyan ismerős vagy nekem.

-Mark Connor, uram.

Fosse ereiben meghűlt a vér. A fiú nem világított. Adott ki magából valami sugárzást, de az inkább olyan volt, mint valami függöny mögül kiszűrődő fény. Az arca azonban annyira emlékeztette a fiatal Neil Connorra, hogy végső soron semmi meglepő nem lenne benne, ha a fia lenne. Fosset nem is ez döbbentette meg, hanem az az indulat szülte Napkitörés a fiú aurájában ami a nevének kimondásával járt.

-Mark Connor? Hm. Ismerem az apádat.

-Ő azonban nem ismeri Önt, igaz? - a hangja nyugodt volt és határozott, kissé talán fenyegető. Boyle keze megállt és rájuk meredt.

Fosse karján elkezdett csipogni a karóra. Levette a szemüveget és rápillantott az órára, mintha nem tudná mennyi az idő. aztán újra Markra nézett és maga sem tudta mit mondjon. Egy pillanatig nézte a fiút aztán ott hagyta őket pakolni.

Megállt egy pillanatra a műtő előtt ahol Rozsin lábadozott és olvasta a köldökpontról a jelentéseket, de végül nem ment be kérdőre vonni. Mit is kérdezhetne? Nyilván mérlegelte a rizikót amit ennek a fiúnak a közelsége jelent. Megcsóválta egy kicsit a fejét és visszatért az irodájába.