Poliprovar

Liz lassan mászott le a porhanyós kőmorzsalékos hegyoldalon. Nem sietett sehova. Eredetileg csak azért mászott fel, hogy végre lásson távlatokat a soros völgy helyett. A hegytetőn erős szél volt és kicsit az eső is szemerkélt. A vad hegyek kopár csúcsai a szürke ég alatt egyáltalán nem töltötték el reménnyel vagy jókedvvel. Visszafele az ösvény mellett talált pár tojásdad követ és a morzsolódó hegyoldalon látott még párat amit érdemesnek ítált begyűjteni. Kileste Gem próbálkozásait, hogy kövekből csináljon tojást. Lizben felrémlett, hogy minél messzebb vannak térben és időben a civilizációtól annál nehezebb lesz egy tojástartó segítségével tojást varázsolni. Persze Gemnek sem is sikerült egyenlőre, de Szergej bátorított mindenkit ilyen próbálkozásra.
Ahogy meg-megcsúszott a bakancsa  a kőzúzalékon belassult egy-egy pillanatra az idő. Esett ugyan két nagyot, de az esések előtti belassulásért mindenképpen megérte az a két horzsolás a combja hátsó részén.
Az esések előtt kitágult az idő. Volt ideje maga alá pillantani, hogy mire fog ráesni, volt módja előre, lenézni a hegyoldalon végig, hogy ha csúszni kezdene milyen veszélyek várnak rá, és gondosan elfordította a csípőjét, hogy lehetőség szerint fenékre essen, ne oldalra.
A második esésnél már sikerült annyira felkészülnie a földet érésre hogy azonnal fel is pattant. Elégedetten kurjantott. Hangja sokszorosan visszhangzott a katlanszerű bányavölgyben. Körbepillantott vigyorogva, mint kit rajtakaptak valamin és szeme Szergej magányosan álló figurájára szegeződött.
Messze állt ugyan, de Liznek nem volt kétsége afelől, hogy a figyelme mindenre kiterjed. Szergej egy poros placcon állt a főépülettől északra, gondosan a fehér terület közepére állt, szemben a hegyoldalon lassan ereszkedő Lizzel.
Csak egy pillanat volt és nem kellett hozzá semmi más csak Lizben felgyűrődő indulatok Szergej felé. Azonnal tudta, hogy a pont ahol Szergej áll a völgy legvédtelenebb helye. Az az a pont ami szinte mindenhonnan látszik. Ekkor vette észre, hogy Szergej nekidől egy vas bójának. Kezei a háta mögött voltak. Olyan volt egy pillanatra mintha kivégző osztag előtt állna, hátrakötött kézzel.
Szergej lassan előre emelte a kezét és megálljt intett Liznek. Liz megállt a hegyoldalon egy biztosabb kövön és nézte Szergejt. A levegőben csípős szag terjengett. Szergej keze ott maradt a levegőben. Aztán előhúzott lassan egy csúzliszerű alkalmatosságot és Lizre célzott.
Liz ekkor értette meg, hogy valaki vagy valami van mögötte, akit nem látnak szívesen. Szíve egyre hevesebben dobogott ahogy teltek a másodpercek és Szergej meg sem moccant és ő maga sem tett így aztán egy mozdulatot sem. Végül nem bírta tovább és kezében egy tojásforma kővel megpördült. Mögötte a hegyoldalon a bozótosban egy elég nagy lény lesett rá.Liz kutyaméretűnek saccolta és egészen biztosan érezte, hogy valami démonikus teremtmény lehet. Hallotta a ciripelését és látta ahogy lassan kinyújtózkodik az a valami a bokor alatt. Kicsit olyan volt, mintha lehorgonyozta volna magát mélyen a sziklarepedésekbe, a földbe. Liz elkezdett óvatosan hátralépni az előzőleg megszemlélt lejtőn. Remélte, hogy Szergej közelebb jön a biztos találat reményében, de nem mert hátat fordítani annak a valaminek.
Aztán meglátta a kövek mozgását a hegyoldalban. Az a valami egyszerűen benyúlt a kőzuzalék alá. Úgy nyúlt Liz felé, mint valami féreg. A föld alatt nyomulva előre.
Felugrott és elkezdett leporzani a hegyoldalon. A lény pedig felvette vele a tempót, sőt meg is előzte. Pont mikor Liz leért a lejtőről a murvás területre, aminek a közepén Szergej állt, a murvából kitört egy ízelt csáp. A hegye szétnyílt mint valami virág és kicsapott belőle valami Liz felé. Liz hátrahőkölt és épp csak a szeme sarkából látta a közeledő Szergejt. Kezében ott volt a régi vas bója, mint valami halálos fegyver. A csáp észrevette őt és felé csapott. Szergej elvigyorodott és pajzsként maga előtt atrtva a nehéz bóját nekirohant a lénynek, majd elpaszírozta a bójával a csápot a tövénél. Ránehezedett és nevetett.
-Sok eszük nincs. - kiáltott oda Liznek. - Kipróbálod a csúzlit?
Lizben még dübörgött az adrenalin.
-Hogy a fenébe ne!? - kikapta Szergej kezéből a célszerszámot és a szütyőt. Egy másodpercet sem késlekedett, teljes erőből mászott fel az omladékony hegyoldalon a bozótig. Közben erősen markolta a csúzlit, másik kezével pefig benne tartotta a méretes csapágygolyót. A lény már nem volt a bokorban. A nyomai azonban jól látszottak a széttúrt kövek között, ahogy visszahúzta magát a kövek közé. Amikor Liz elég közel ért a polipszerű rovarlény felpattant köves rejtekéből és Liz fele lendült csápjait teljesen szétterpesztve, mint valami csapdaháló. Liz tett egy fordulatot, hogy kimozogja, majd visszafordult a meglepett rondaság felé, célra tartott és lőtt.
Az indulat, a félelem és a harag megpörkölte a levegőt a golyó nyomán és úgy csapódott a lénybe mint valami robbanólövedék. Nyikorgó hangot hallatott majd elterült az a lény, bármi volt is korábban. A feje, vagy azon része ami valószínűleg irányította apró szilánkokra esett szét. Lizen elégedettség söpört át és a győzelem mámoros érzése. Hátrafordult Szergej felé, de az ukrán már nem volt ott.
-Halo. - szólt bele még kicsit fújtatva a házi telefonjába.
-Telefonközpont. - hallatszott Bean fellelkesült hangja. - Mi történt?
-Szólj valamelyik fiúnak, légyszi, hogy lelőttem egy izét. Meg kéne vizsgálni hogy mi ez.
-Okké.
A kis szappantartó éppúgy nem adott ki statikus hangokat, vonalzúgást, mint egyébként, Liz azonban érezte, hogy Bean még ott van vele.
-Szergejt látod?
-Aha. Most ért be a konyhába.
-Kösz.

Este répás kukoricafőzeléket ettek. Ronda külseje ellenére igazán jól sikerült. Szergej szótlan volt és amint végzett az adagjával felállt az asztaltól. Liz látta a hogy cigit dugott a zsebébe, úgyhogy mikor ő is végzett utána ment.
-Kösz a csúzlit.- szólt utánna.
-Szívesen. Most legalább tudjuk, hogy a te kezedben hatékonyabb, mint az enyémben. - Szergej végigmérte, mint aki valamiféle bizalmat előlegezett meg a lánynak.- Gyakorolj vele, hogy biztosan álljon a kezedbe. Hm?
-Aha.