Mindig összerakta, minden esés után. Nem tehette, hogy elkezdi lebeszélni a szárnypróbálgatásról. Mert így hívta ezt Raven. Mindketten hitték, hogy egyszercsak szárnyat bont. De ehhez próbálgatni kellett. Leugrani innen is, onnan is. Legtöbbször Raven összetörte valamijét. Ilyenkor Zed összefércelte annyira, hogy azért működőképes maradjon Raven. a maradékot a Spanyol Angyal elvégezte maga. Aztán egyszer nem sikerült. Raven ott feküdt a hátsó épület tövében a murván. Aranyló kavargás a szemében pislogás nélkül szegeződött a szürke égre. Mellette ott feküdt Zed, görcsökben rándulva össze. A felhők grafit szürkéje napok óta esőt ígért. A levegő moccanatlanságában bokakörül lebegett a por. Körbegyűrűzte a két férfi alakját. Zed hörgött és vonyított. Fogait összeszorítva próbálta túlélni a teste tiltakozását a mágia ellen. Raven úgy feküdt mint egy halott. A lába kitekeredve. Combjáról lezsaggatta a murva a húst. Arca egyetlen horzsolás, a keze szétterpesztett ujjai, mint egy virág szirmai feküdtek a karja végén.

Neil bepakolta a két fiút egy nagyobb igluba. Szeme szikrázott a dühtől. Vastag száját vonallá szorította össze. Zei és Szergej a sátor előtt ácsorogtak. A többiknek egyenlőre nem szóltak, hátha helyre tudják hozni a bajt. Szergej rágyújtott, aztán a cigit Zei kezébe nyomta és a kocsijához futott. a csomagtartóból egy nagy bőröndöt húzott elő, rajta megkopott vörös kereszttel. Zei idegesen vacogva állt egyik lábáról a másikra és mély slukkokkal szívta a cigit. A sátorban Neil egymás mellé fektette a két fiút és helyet csinált a harmadiknak.
Szergej bevonszolta a ládát a sátorba és felnyitotta, aztán ledobta  a ruháit és odafeküdt harmadiknak. Zei ekkor lépett be a sátorba és leült törökülésben a bejáratnál. Finoman megérintette Szergej talpát miközben kibújt a cipőjéből. A zokniját lassan húzta le, szeme lassan fókuszát vesztette. Finoman dőlt neki a sátorponyvának. Meztelen talpát már Neil igazította úgy, hogy Zed és Raven lábához is hozzáérjen, aztán belefogott a vad, intuitív és mocskos rituáléba, amit nagy hirtelen talált ki, és amiben vér és halál éppoly közel voltak, mint hit és akarat.

Trop fent ült a toronyban, mint mindíg. Lassan nézelődött körbe. A kopár és erőd csúcsok rajzolta határvonalat úgy ismerte már, mint pár hete a házak marta szögletes harapásnyomot az akkor még valószerűtlenül mély égen. A természetvédelmi terület ismeretlen terep volt neki, de a formákkal hamar megbarátkozott. Egyszer sem tette ki a lábát a bányaterületről. A toronyból is csak enni meg aludni mászott le. Most, ahogy lustán tett egy kört a szemével a bánya körül meglepetten horkant fel, olyasmi hangot hallatva mint egy rozsomák.
A torony tövében a hirtelen odanőtt kicsi félgömb sátor alatt valami csúnya, obszcén szövetségre lépett a már jól ismert fény és sötétség.
Neil, Szergej és a többiek fényoszlopai, melyek mindenhol megmutatták őket, mint valami hatalmas reflektor, bújjanak bármilyen mélyre a föld alá, most belevilágítottak a pokol ásító bugyraiba. Olyanokba, melyeket eddig csak a furcsa motorok körül és azon az istenverte raktárépület alatt látott Trop. A sátor ott állt a kis raktár mögött. Ott ahol Zed és Raven ugrálni szoktak, ott ahova Raven időnként kicsalogatja Gemet egy kis nyalakodásra. A konyhától egy percre, a busztól háromra.
Trop tenyere megnedvesedett. Lomha testével fészkelődni kezdett aztán inkább körbekémlelt, hátha ott van valaki a közelben. Liza éppen Tobit tanította csúzlival lőni, de láthatóan untatta a dolog. Trop bár nem használta még sosem a kis telefont, most ügyetlenkedve előszedte. Letette az ölében heverő agyonolvasott Playboyra és megnézte magának. nem volt bonyolult szerkezet. Egy gomb volt rajta és egy sor led.
-Hallo, telefonközpont! - szólt bele a kis buzi Bean nagja. Trop nyelt egyet.
-Liza kisasszonnyal kell beszélnem.
-Oké.
Trop látta ahogy liza összevont szemöldökkel nyúl a zsebébe hurcolt telefonért.
-Igen?
-Trop vagyok. Elnézést a zavarásért, kisasszony.
-Nem zavarsz.  Mi történt.
-Hm. Nem tom... A kis raktár mögött van egy sátor. Nem tetszik ahogy világít. Tudod mit csinálnak?
-Nem. - Trop látta ahogy Liza arckifejezése megváltozik.
-Nmmm. én nem akarok beleszólni... nem szoktam..
-Igen, tudom. Megnézem. És köszi, hogy szóltál.
-umm. Oké.
-Inkább szólj, mint sem, valami baj történjen.
-Oké. Akkor...
-Szia.
-umm.
Trop lenyomta az egyetlen gombot újra és visszagyömöszölte a zsebébe a készüléket. Figyelte ahogy Liza elindul a sátor felé. Látta ahogy érdeklődik, hogy van e bent valaki. aztán óvatosan bekukucskál és ahogy beront. Trop nyelt egyet. A sátor felett vitustáncot járó fények még jobban felkavarodtak.

Neil összpontosított. Branülöket helyezett el Zed és Szergej és Raven karján is. De időnként vissza kellett üsse Ravent az életbe. Vegyszerek nem álltak rendelkezésre az alap jódon és néhány ampulla lidokainon kívül. Meg sem hallotta mikor Liza a sátor előtt hahózott. azt sem vette észre mikor bemászott a sátorba, felháborodva és rémülten.
-Neil! Hé!
-Ja. szia.
-Mi folyik itt? - Liz értetlenül nézett hol egyik fickóra, hol a másikra. Zei szeme csukva voltak.
-Életmentés. Sürgősségi. Akarsz segíteni?
-Persze.
-Akkor kapd le a rucid és heverj oda Szergej mellé. Jó szorosan. Dobok rátok plédet is. Meg kapsz te is egy ilyen szart a karodba.
Neil rá sem nézett. Liz ledobált némi ruhát és némi bizonytalansággal ugyan de odapréselődött Szergej mellé. Szergej elfordult, így kénytelenek voltak amolyan sürgősségi kiskifli-nagykifli pózt felvenni. Neil elrendezte a srácokat is. Úgy feküdtek négyen mint a szardíniák. Liz figyelte hogy gyöngyözik Neil homloka és mennyire reszket Szergej. Nem mert kérdezni semmit. Tartotta a karját a branülhöz aztán várta az instrukciókat. Aztán instrukciók helyett megérezte a füle mellett Szergej lélegzetét. Minden szőrszála egyenként állt égnek. Aztán az ukrán jellegzetes akcentusával suttogni kezdett a fülébe.
-Zei tart minket kapcsolatban. Mindjárt leválik Neilről, hogy téged is be tudjon fogni. Neil megpróbál tőlünk életerőt áramoltatni a srácokba. Zei nincs ebben a körben. Ezt te meg én adjuk. Ha tudsz valamit segíteni akkor tedd meg.
-Mit tudok segíteni?- morrant hátra Liza. - Se az élet dolgokhoz se az agyban turkászáshoz nem értek.
Szergej karja úgy fúródott be Liz nyaka alatt és fogta át a mellkasát, mint egy kígyó.
-Add magad. Tedd bele magad. negyvenhetedik lecke. Életmentés. Mi jut erről eszedbe?
-Bikázógép.
-Az is van. Csinálj neki szívverést. - suttogta vissza Szergej és még szorosabban fogta a lányt. Liz nem mert ellenkezni. Neil ránézett, Liza visszanézett rá. Neil szomorú volt és ideges. A takaró a kezében úgy repült mint egy szemfedél. Mire megérkezett rájuk, Liz már nem volt tudatánál.

Trop látta a villanást és látta hogy tátongó torokként kezdi elnyelni a sátrat a sötétség.
-Ó azt a jókurva mindenségeteket! - kiálltotta és elkezdett lefele mászni a toronyból.

Szergej átfogta Lia testét. A lány ruganyos teste, az izzadságának és ágyékának illata teljesen elborította. Ezeket az érzéseket úgy engedte át magán, mint hosszútávfutó engedi el amgában a hűsítő vizet. Hagyta hadd menjen keresztül Zein, hadd jusson el a fiúkig ez az elemi erő, ez a nyers szexuális vágy. Átfogta Liza testét, érezte kemény melleit, izmos hasát, reszketését és izgalmát. Zei valahol a tudata peremén megbotránkozott. szergej nem szabadkozott. Liza lassan adta meg magát zeinek, de ahogy megvolt elharapóztak rajta is Szergej vágyai. Önkéntelenül is odapucsított a férfi ágyékának. Szergej elégedett morranással nyomta Liz fenekének a már egy ideje meredő farkát.
Zei átfogta őket, csomóba kötötte az elméjüket. Elvesztették az énjüket. Feloldódtak a másikban. Olyan szétkent másság vlt ez, mint egy tudathasadás. Szergej megértette Liza félelmeit, megtalálta benne az egykori szerelmek ízét, a romantikát amit mindig is szeretett volna, de amit erős akarattal és kikezdhetetlen erővel zárt el magától, a fájdalomtól és kiszolgáltatottságtól tartva. Liz pedig beleburkolózott Szergej végtelen magányára. Nyüszítő félelmére a pokloktól, és  abba a méltóságteljes áldozatkészségbe amit irántuk érzett. Látta a fényt amit ez a hely, ez a társaság világított a végső és teljes elkeseredés málló, penészedő pincéjébe. Látta magát szergej szemével, érezte a vágyát és érezte a szégyent, a bűnhődő szégyent egy olyan távoli múlt miatt, amit egy olyan ember követett el, élt meg akiből egyetlen atom sem azonos már azzal, aki Lizt ezen a fakó délutánon öleli.

Neil  egyetlen percet hagyott nekik, hogy túl tegyék magukat a sokkon. Ezalatt megsimította Zei lábát, megszorította Szergej kezét és hatalmas tenyerével megtámasztotta Zed talpát. Elkezdett zümmögni valami régi dalt, aminek a szövegére már maga sem emlékezett, és megindította a véráramlást a négy ember között. Meggyújtotta a jointot és becsippentette a mentőstáska kapcsába, mint valami füstölőt. aztán Raven fölé hajolt és elkezdte helyretenni a testrészeit.

Trop berohant a konyhára, de ott csak a Lizát váró Tobit találta, aztán lerohant a terrorista kisbuszhoz, de se Mause se Leeto nem volt ott. Trop köpött egy szaftosat és bezörgetett a profhoz. Az öreg álomittasan botorkált elő.
-Olyan jó itt a levegő, ne haragudjon, de elaludtam. - mosolygott, mint ki nem tud semmit a világvégéről, motor nagyságú rovarlényekről és démonokról.
-Valami baj van, uram. Ott hátul... egy sátorban. Jöjjön kérem és nézze meg.
-Hátha baj is van, kedves barátom, félő, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb személy a megoldására. De ha vár egy percet, míg kabátot veszek, megnézem mit tehetek.
Odasiettek a sátorhoz, de az többé nem volt sátor.

Zei fejében Szergej sokkal fiatalabb volt, de erre a képre rárakódott egy roncs is, egy összefércelt, ezer sebből lassan elfolyó Szergej, akit egyetlen cél űz tovább ebben az életben és rárakódott a szeretett tanár és a rettegett gyilkos arc is, aminek Liz látta őt. Liz mindet látta, és maga sem tudta melyiket is ismeri, vagy melyiket is érzi leginkább igaznak. A saját érzései beleoldódtak a többiekébe. aztán felbukkant még egy vetület. Egy kiváncsi, versengő és egyben tisztelő réteg is. Lassan alakult ki, ahogy Zeire is lassan került a boszorkány réteg, miközben Lizára is rávetült egy nagyon vonzó csupa energia nézet. A tudataik körébe lassan beúszott Zed.
Szergej ölelése nem enyhült, Zed reszketeg teste nekinyomódott Liznek. Csukott szemhéjaik mögött valahogy ők egybe álltak. Egyetlen organikus lénnyé lettek. Nem a tudatuk, nem a személyiségük. Valami ezeknél sokkal bensőbb darabjuk olvadt össze. Zed elméje mint egy adáshibás műsor hol felbukkant, hol elenyészett. A stabilitás Szergejben és Lizben állt. Zei  átengedte magát a kapcsolatoknak. Ő személytelen hídként volt csak jelen.
Az univerzum kitágult és alakjaikat feloldotta valamiféle fény. Homályos volt, mintha köd lenne és felnyitotta zártságukat és lassan összeolvadtak egyetlen fénycsóvává.

Neil zümmögte a dalt, keze tette amit kell, de nem látott már testeket, nem érzett húst, se a joint jellegzetes szagagát. Nem volt már sátor körötte és nem létezett idő sem. Mozdult, mert mozdulnia kellett, izmai összehúzódtak és elernyedtek, de céljukra már nem ügyelt az elméje. Aztán annyira elfárat, hogy évezredek alatt sikerült moccanásra bírnia az izmait. Hagyta magát aláhullani valami mély szürke égbe. Még érezte a földetérés lassú nyomását a mellkasán. aztán hagyta magát elillanni a semmiben.

Zei felkelt és betakarta Zedet és Ravent is. Neilt elgördítette a srácokról a saját addigi helyére. Neil is egyenletesen lélegzett ahogy a többiek is. Zeinek fogalma sem volt, hogy végül hogy sikerült megcsinálni, de mind a négyőjük egyben volt és nyugodtan aludt. Föltápászkodott és lassan kihúzogatta a branülöket a karokból. Kis vattadarabokat ragasztott a pici sebekre és leült a sarkára mikor végzett. Liza és Szergej egymást ölelték és bár halottsápadtak voltak, beesett szemekkel és a szemük alatt lila karikákkal, Zeinek úgy tünt mosolyognak. Zed keze néha megrándult, mintha álmodna, Raven pedig az oldalára fordult.
Zei ekkor vette észre, hogy a sátor ponyvája acéllemezekké változott, amiket cseresznyényi szegecsek fogtak össze. Zei felnyögött, aztán meglátta a bejárat helyén a nagy forgókilincset.
Szeretettel csóválta meg a fejét és megigazította a takarókat.
-Szergej... halálra rémítenek a reflexeid...