-Fiam, fogd e őseinktől ránk maradt eszközt és csikarj vagy könyörögj ki az istenektől valami ehetőt.
-Én nem tudok. - makogta Zed, maga sem tudva mi lenne a helyes.
-Én sem. - pillantott hátra Neil és miközben Zei háta mögött ellépve megsimította a nő hátát rávillant a szeme Ravenre.
A spanyol angyal elkapta a pillantását és a kezeit nézte inkább. Aztán amint Neil távozott ő az ablakhoz lépett és elkezdte az eget nézni.
-Raven? - Zei szelíd hangja belesimult Zed hülyéskedéseinek szüneteibe. Tobi és a prof egymást túllicitálták ősi gabonafohászok kántálásában.
-Raven?
A srác hirtelen kapta hátra a fejét.
-Szólnál ha baj lenne? - kérdezte Zei és Raven mellé állt az ablakhoz.
-Baj van.
Az eső nagy cseppekben esett. Kint a lassan befeketedő csillogó sötétség minden zajt elnyomott. Trop csöpögő kabátja lassan száradt a kemence pergősre száradt púpján. Raven nem vette le a szemét az ablak sötét négyzetéről úgy kapta fel a kabátot. A kemencéről lisztszerű finom mészpor szállt Raven arcára. Zei hátranézett rá.
-Veled megyek.
-Nem. - csattant a kelleténél sokkal hangosabban Raven hangja. - Senki nem jön. Egyetek. A kamrában a piros lábosban van sok alma. Került egy tál árpa is. Lakjatok jól. Hajnalra kiderül, hogy nektek is baj van e.
Feltépte az ajtót és nekiütközött Neilnek. A fekete óriás letépte róla Trop kabátját és megmarkolta a haját. Hangja reszelős volt, a száját alig nyitotta ki, miközben beszélt. Zei hátrált két lépést. Zed pedig átugorva a széket amin korábban Zei ült termett Neil és Raven mellett.
-Uram? - nézett reménykedve Neilre.
-Most szóltak ide, hogy Hatake itt van a bányában.
-Ugye nem...? - Raven szinte könyörgött.
-Nem. De mondd meg szépen miért ne?
-Add neki vissza és el fog menni. -Raven szinte vinnyogott. - Komolyan...
-Dehogy adom neki oda.
Neil rávillant Zedre.
-Vidd fel a toronyba és tedd ki az ablakba.
-De..
Neil eldobta Ravent és Zedre nézett.
-Itt van Hatake. Ha választanom kell, nem ezt a szarost választom, de vagyok olyan jófej, hogy adok neki egy esélyt.
-Esélyt? Mire? - A prof állt, kezében a kanállal.
Neil és a prof farkasszemet néztek, míg Zed elvitte Ravent.
-Repülni. - mondta Neil és leemelte a csúzlit a fogasról.
sistergősek az indulatok... jaj, haza kéne nagyon menni, csakhát feladatunk van :/
VálaszTörlés"Fiam, fogd e őseinktől ránk maradt eszközt és csikarj vagy könyörögj ki az istenektől valami ehetőt."
VálaszTörlés"Tobi és a prof egymást túllicitálták ősi gabonafohászok kántálásában."
Igen, ott a feszültség is, persze, de nekem most az volt ütősebb, ahogy marháskodnak az elején. A nagy, komoly túlélő arcok :) És az jutott eszembe, hogy mennyire számít, hogy kik élik az apokalipszist; hogy minden rémség ellenére lehet kicsit más a hangulat, mint a puszta, agyzsibbasztó rettegés...azokon múlik, akik benne vannak. Még ilyen helyzetben is lehet nevetni.
most a hsz-ed kapcsán megint elolvastam (és igen! a múltkor vinnyogtam a humorokon, csak aztán felülírta a feszkó-hangulat) -- és ez ragadta most meg a figyelmem:
VálaszTörlés"-Nem. - csattant a kelleténél sokkal hangosabban Raven hangja. - Senki nem jön. Egyetek. A kamrában a piros lábosban van sok alma. Került egy tál árpa is. Lakjatok jól." - milyen, nem is tudom, határozott és szinte arrogáns, és odacsap a hangjával-szavaival, de ugyanakkor meg milyen gondoskodó (vagy csak én látom bele?), végülis megeteti őket.
jelzem a medvénk nem tartott soká :) (mondjuk sok az éhes száj még így is, h négyen eljöttünk)