Raven

Már zuhant mikor felhangzott a telefonban Bean meglepett hangja.
-Telefonközpont.
-Raven.
Nem tudta hogy csinálja, csak a repülés ízét idézte fel mindig magában mikor lugrott valahonnan. Úgy döntött ezúttal máshogy lesz. Elképzelte magát ahogy azzá válik ami repül. Tudta jól, hogy ő egyé vált a repüléssel, hát arra gondolt, hogy ő maga a repülés. Nem fog leesni. Nem fog földet érni. Repülni fog.
Olyan volt mint hanyatt esni egy medencében. Nagy csattanással ért bele a nedves levegőbe. A szussz is megakadt benne, de a telefont és a pisztolyt úgy szorította mintha az élete múlna rajta. A szemét szorosan becsukta és belélegezte a vizet.
-Raven? - Bean meglepett és izgatott hangját lassú mormolássá torzította a víz. Raven lélegzett pár fájdalmasat, majd elkezdte keresni a lentet és a fent. Természetesen ehhez ki kellett nyissa a szemét, még ha a jéghideg vízben ez komoly erőfeszítést jelentett is. A csattanástól még csengett a füle.
Valami tó alján feküdt. Felette valahol messze hullámzott a víz. Valahol felette a hullámzó víz felett ragyogóan sütött a Nap.
-Bean? - suttogása krákogássá torzult a furcsa víz alatt.
-Itt vagyok, hallak. Nagyon jól nyomod, cimbora! Neil tökre örülni fog.
Mire Bean szavai eljutottak Ravenhez, ő már elindult felfelé, a fény felé. A víz lassan átalakult és ő szabadon tudta lélegezni. Bár elég ijesztő és bizar volt, ahogy a feje felett valahol nagyon magasan kacsák úszkálnak, kis lábaikkal sebesen hajtva magukat előre.
Raven megállt és lebegett.
-Maradj velem Bean... Kérlek.
-Oookéé. - hallatszott a belassult reszelés.
Raven megpróbált nyugodt maradni, aztán úgy döntött ez semmiképpen nem lehet Hatake műve. Mivel igazából semmije sem fájt már, mitán megszokta a víz belégzés, és stabilan tudott helyet változtatni, inkább megállt lebegve a vízben és a füléhez szorítva a telefont megpróbálta végiggondolni a helyzetét.
-Valahol ott vagyok aközelben, hiszen hallak és hallasz, még ha nagyon eltorzulva is. - mondta a telefonba.
-Itt víz van. Nagyon sok víz. Valahol felettem van fény. Arra indulok.
-Tarts a füleden. - hallotta a szavakat amiket remélhetőleg Bean küldött felé.
Raven elkezdett emelkedni. Kezdetben lassan, majd egyre gyorsabban, ahogy egyre jobban vágyott fel, a napsütésbe. Végül kiemelte a fejét és megpillantotta a bányát. A napsütéstől vakító fehér volt minden, de a szemét nem bántotta. A fény valahogy nem az égből jött, hanem Neilből, aki ott ült a teherautóforduló közepén egy napernyő alatt. Raven közelebb ment és undorodva tapasztalta, hogy a tó amiben eddig alámerülve evickélt nem tó, hanem valamiféle ragacsos, zselés anyag, ami mint valami olajos bevonat mindenre rá van tapadva. A hely amiben alámerült alig volt mélyebb pár centinál. A torony ahonnan leugrott ott volt mögötte, de a konyhaablakból nem áradt fény. Nyelt egyet és belehalózott a telefonba. Hamarosan megérkezett a válasz hallo is.
-Látom Neilt. Odamegyek.
-Hatakét látod? - kérdezte a monoton gépiesnek tűnő hang.
-Nem. Nem látom. Közelebb megyek.
Neil árasztotta a fényt magából, úgy, ahogy a köd száll le az erdőben. Nem mint egy világítótorony, inkább mint a Nap egy felhő mögött. Raven odament mellé és körbejárta. Aztán megállt előtte és nézte.
Az az ember Connor volt. Ehhez nem fért kétség, de vonásaiban nem hasonlított rá igazán. Három szeme lehunyva pihent. A kezei hatalmasak voltak, az ujjai hosszúak és több izből álltak, mint egy humanoidé. Kicsit pocakos volt és valahogy lüktetett a belseje. Raven elhátrált tőle. A lábához lassan odafolyt az a ragacsos anyag. Raven figyelte ahogy terjed. Aztán észrevette, hogy párolog el Neil közeléből a cucc.
-Neil?
-Bean. - szólt bele a srác a telefonba.
-Nagyon más itt minden...
-Hol vagy? Zed azt mondja kiestél az ablakon.
Raven elmosolyodott.
-Mindenhol kerestünk, de ebben a sötétben nem találunk. - folytatta Bean.
Raven körülnézett és észrevette a hátz kösrül matató alakokat. Mindről tudta ki, de a legkevésbé sem emlékeztettek magukra.
-Oké. Ne gyertek közelebb Neilhez, ok?
-Ok. - hangzott a válasz. Majd Raven megérezte a szagot. Füstöt és napperzselte aszfaltét, vasét és vízpáráét. Érezte a parázs forróságát hallotta a kövek gördülését és megdermedt.
-Hatake. - suttogta.
-Ott van? Tűnj el onnan Raven, tünj el.
Raven lassan körbefordult, fülén a telefonnal, kezében a pisztollyal. Érezte Hatake jelenlétét.
-Hol vagy? - kiálltotta - Nincs nálam a holmid!
-Raven! - Bean hangja reszelősen kapart a dobhártyáján. Aztán valahol a füle mellett felhangzott Hatake fonom baritonjának halk duruzsolása.
-Elvittél tőlem valamit és ennek az embernek adtad?
-Igen.
-Vedd vissza tőle.
-Nem.
-Vedd vissza tőle, mert sem az övé, sem a tied és sem az enyém.
Raven hátán égnek állt a szőr.
-Nem tudom hol van.
-Látnod kell, ember. Itt van előtted.
-Nem látom.
-A fényt látod? A lüktető fényt?
-Igen. Neiből jön. - mondta ki majd elindult Neil felé.
-Nyúlj bele és vedd ki. Nem fog belehalni.
Raven bólintott és Neil mögé lépett. Meg akarta érinteni a robosztus test vállait. Ahogy az izmai moccantak, hogy megtegye eszébe jutottak a szárnyak, a repülés amit Hatake adott neki és amit el is vett tőle. Eszébe jutott Neil aki ugyan nem bízott benne mégsem ölte meg és szabadon is engedte ebben a kis terráriumban amit A bányának neveztek. Repülni akart. Nem tudta kihez legyen hűséges és nem tudta melyikőjüktől mit remélhet. Azt viszont tudta, mohón és sóvárgón, hogy repülni akar.
Szüksége volt mindkét kezére, úgyhogy egy kicsit a vállával fogta a fejéhez a kis készüléket. Ahogy lenézett a kezeire megtorpant. Döbbenten meredt a végtagjaira. Ugrott egyet aztán megrázkódott. A telefon leesett a földre.
-Raven? - hallotta belőle a furcsa, morgó hangot. Lehajolt és felvette. Odatartotta a füléhez és beleszólt.
-Minden Oké. - mondta nyugodtan és hátrapillantott, mintha Hatake ott állna mögötte. A telefont zsebre dugta, aztán felkapta Neilt, ahogy annak idején Hatakét és felreppent vele magasra, olyan magasra ahol már csak a csillagok égtek, ahonnan az eső és a bánya tűhegynyi pont volt csupán. Olyan könnyen fogta azt a hatalmas elernyedt testet, mintha egy darab rongyot tartana. Visszapillantott, de nem a Földet látta. Hatalmas tavakból nőttek birodalmak, és egymásba folytak buborékvilágok, amiken a gravitáció és a fizika másképpen működött. Úsztak az égben felhőlények és rémületes ocsmányságú entitások. Kapkodtak utánuk ragacsos istenei sosemvolt királyságoknak. Raven sokat megismert közülük. Soknak a nevét is tudta. Végül úgy döntött elég ebből és elkezdett Neillel zuhanni vissza a bányához. A ragacsosság eltűnt. A tó és a murva egymással versengve csillogott. Neilt visszaültette a székre és a telefonért nyúlt.
-Hallasz, Bean?
-Igen.
-Esik még?
-Igen, de Hatake elment.
-Tudom. - vigyorgott Raven a busz felé ahol Bean vacka volt odafent a fizikai világban.
-Mondd meg Neilnek, hogy sikerült.