2010. december 8., szerda

Vendégbejegyzés - Gem

Valóságshow 1.



Még egy fél éve is jó pénzért el lehetett volna adni a programot-helyszínt gazdag városiaknak, - most megkapjuk nagy erőfeszítéseink jutalmaként. Jó levegő, fizikai munka egész nap, kreativítás, önismeret, csapatszellem. Kártyaparti, klubcsapat. Az ég egyformán szürke mindíg, kifakítja a legerősebb színeket is, rátelepszik a lelkekre. A fény hiánya olyan, mintha isten árnyéka tűnt volna el a világból: egyedül maradtunk. Nem beszélünk róla, de szerintem más is érzi, hogy ezekre a fárasztó, de viszonylag élhető napokra is sóvárogva fogunk emlékezni. Mintha már-már nyugalom lenne, szinte minden nap ugyanolyan. A kezdés jó, - felébredni Raven mellett, - de aztán beindul a gazdálkodj okosan, a miből_is_csináljak_ma_valami_ennivalót. Például sikerül-e pár doboz tejet "találnom" a reggelihez. Aztán ha a többiek félig üres hassal elszélednek, kitalálom az ebédet. Ha tegnap jó volt a
vadászszerencse és került vad vagy gomba, könnyebb a dolgom. Ha nem, nos, akkor szabadjára eresztem a fantáziámat és murvából, porból, ágakból kotyvasztok változatos sikerrel valami ehetőt. Eddig a kártyajóslást hívtuk megélhetési mágiának, de az semmi ahhoz képest, mint amit mostanában alakítok. Egyre kreatívabb vagyok, és egyre kétségbeesettebb. Főleg ha az jut eszembe hogy tavaszig ez már így lesz. A főzés szüneteiben - aktív pihenésképpen - gyűjtögetés az épületek körül, fegyverkezés minden elképzelhető módon random tárgyakkal. A naplóm már csak szótárhoz hasonlít: tegnap annyit írtam por-lőpor, ágak-virsli, holnap talán gyertya-dinamit. Utána csúzliedzés, szobabicikli.

Azt hiszem, bediliznék, ha nem lenne mindíg valami aktuális poén. Vagy Zed dobja be magát, gitározik és énekel-búg-dörmög tetszőleges halandzsanyelveken, vagy mint ma, én szállítok valamit. Most már ideje is készülni a késő délutánra, mikor visszatér a gombász és vadász csapat. Ma régi papírokból csinálok díszletet, nagy betűkkel már felírtam rá: (Ó, URAM,) CELEB VAGYOK, MENTS KI INNEN! Mindjárt ki is öltözöm a vetélkedős műsorvezetőnek - Spin vörös parókája, kellő sminkkel - aztán ha ettek majd végigkérdezem a fiatalokat: "...és
Önöknek, Mr. Zed, és Ms. Liza, mi hiányzik itt vadonban leginkább? Mr. Tobias, mit üzen rajongóinak? No és Mr. Raven, idekint hogy érzi magát?"

4 megjegyzés:

  1. Ááááá! Imádom ahogy írsz! Annyira a te hangod annyira te vagy! Nagyon szeretem ezt is. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. "A fény hiánya olyan, mintha isten árnyéka tűnt volna el a világból: egyedül maradtunk."
    szomorúságával együtt is meseszép ez a mondat...

    nagyon szeretem a humorod, mint Bride és mint Gem egyaránt :) még ha az utóbbié akasztófahumor is. és úúúúgy várom a "ma" estét, remélem lejátsszuk a celeb vagyok játékot!! megnéznélek vörös parókában :D

    VálaszTörlés
  3. Háháhá!:))
    Imádom, ahogy az utolsó bekezdés felülírja a megelőzők (szokás szerint ütős) kesernyésségét.

    "A naplóm már csak szótárhoz hasonlít: tegnap annyit írtam por-lőpor, ágak-virsli, holnap talán gyertya-dinamit."

    "Utána csúzliedzés, szobabicikli." :) - A Palladium Spa szeretettel várja Önt is. Hogy egy klasszikust idézzek pontatlanul: "Üdvözletem küldöm a havasokból, drágám. Minden nagyon szép, a levegő kellemes, bár Te is itt félnél."

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen! :) Szerintem is játsszuk le, készüljetek válaszokkal :D Úgyis üdvös lenne, ha végre megosztanánk némi infót egymással.

    VálaszTörlés