Zed Jurcek

Ravent gyerekkora óta ismerte. Kezdetben nagyon szerette. Azt gondolta a sötétbőrű srácról, hogy manó. Ravent eredetileg Burt Vlenternek hívták, de ez azóta nem számít mióta elkezdték Ravennek hívni. Zed szerette Raven magányát. A sajátjára emlékeztette. Aztán általánosban elkezdtek verekedni. Egymásnak háttal álltak és lassan forogva haladtak mint valami aratógép. Mindenkit megvertek. Fiúkat, lányokat, kisebbeket, nagyobbakat egyaránt. Aztán elkezdtek bandázni felsős korukban. Raven megkapta a Raven nevet és elkezdte komolyan venni a képességeit, amikkel komolyan halálra rémített mindenkit. Zed nem félt tőle. Látta a folyamatot az elejétől így nem gondolt soha mást róla, mint ami aztán lett is. Szerette ahogy megváltozott a szeme mikor bekattant és nagyon szerette ahogy kilőtt és zuhant le a házak között. A spéci polikarbon szárnyak csinosan feszültek a szélnek miközben egyre zsugorodott alakja az üvegtornyok között.

Zednek két húga volt és egy bátyja, három apja és legalább tizenkét anyja. A gyermekvédelmis Miss Carter ugyan szerette őt de azon nem segíthetett, hogy a húgai pokoliak voltak. Zed a bandázás közepette egy nap bekeveredett a Krughoff intézetbe. Jó, jó volt ebben kis Miss Carteri ráhatás is. Minden esetre a Krughoffban látott harcművészeti bemutatót is. Úgyhogy végül elment és elkezdett lejárni Verto mester óráira. Az öreg azt vallotta, hogy kétféle harc van. Az egyik két ütésből véget kell érjen, a másik pedig addig tart amíg mi akarjuk.Zednek tetszett a dolog és le is járt sokat, aztán mégtöbbet, aztán lement a capuerások edzésére is és lement a boxedzésekre. Végül már nem bandázott. Elköltözött a belvárosba Ravennel és igyekezett fenntartani magát mindenkitől függetlenül. Raven szinte soha nem volt otthon, így kedvére élhette a maga életét. Sok lányt megismert, kipróbált romsntikusat, vagányt, kislánzost, emosat, rockert, irodistát, autószerelőt, szakácsot és masszőrt is. Végül úgy döntött egyiket sem tartja meg és marad a kedvtelésből egy-két estére felszedett pányoknál. Még az sem baj, ha időnként fizetni kell érte.
Zednek két állása is lett mire betöltötte a tizennyolcat. Ravennek voszont kajája se bagyon. A rendőrök is keresték időnként, bár nem tünt egyáltalán drogosnak Yed aggódott érte. Raven volt a családja, még ha csak két-három naponta látta egy órára akkor is.

Jó volt a csaj. Feszes volt mint egy húr, mint egy felajzott íj. Fekete egyenes haja volt és férfiasn nagy keze. Tornász volt meg artista és nagyon akart valami kemény szexet Yeddel. Már éppen belemelegedtek olna mikor hazaesett Raven. Beviharyott a szobába és félrelökte Zedet a lányról. Aretta felpattant, eltépte a köteleket és nekiesett Ravennek. Zed csak lesett. Rave nem verekedett jól, de valahogy mindig kimozogta a lányt.
-Mi a afszt csináltok!- üvöltött rájuk Zed és indult volna rendetrakni, de azok kettehn egyszerre ránéztek. Aretta elmosolyodott és Zedre vetődött. Zed hárította ugyan a rohamot de elvesztette az egyensúlyát. Ahogy hanyattesett, mint annak idején az edzésen, ott feküdt és fel akart rugni a lány ágyékába, de megállt a mozdulat felénél. Raven felugrott föléjük mintha valami iszonyatos hasast akarna ugrani de nem érkezett meg. Zed annyit látott, hogz valami brutális szárnyfesztávú madár terpeszti ki magát felettük. Behúnyta a szemét egy pillanatra. A következő pillanatban az állólámpa rúdja érkeyett meg a füle mellé csattanva a parkettába. Aretta teste élettelenül feküdt Zeden. Raven felettük állt a rúddal.
-Kelj fel. - hallotta a barátja szenvtelen hangját. - Kelj fel, mert indulnod kell.
-Mi ez? Mi van? Ki? Miért? - makogta zavartan.
-Menned kell. Figyelek majd, de most indulj. -  ráült a tetemre. Szemében lassan kavarogtak az aranyszemcsék, amiket Zed annyira szeretett.
-Hátjó. Hova?

-Légy utcán. Ne menj be sehova ami fedett. Akkor biztonságban leszel.
-Mit akar ki?
Raven elmosolyodott.
-Nem téged akarnak, Zed. Engem.