Vendégbejegyzés - Trop (patak)

Nem volt ugyan érzéke a misztikumhoz, de valami kíváncsiság-féle azért felébredt benne a fényoszlopos ember iránt. Rászokott, hogy munkaidőben, a szokásos ellenőrzések után az ócskásnál lőtt színházi gukkerral végigpásztázza a város elé terülő szeletét, hogy lát-e még hasonlót. Látott. Főleg ugyanazt az ázsiai férfit, akit Johnnynak nevezett el, csak hogy magában hívni tudja valahogy. Na lássuk, mit csinál ma reggel Johhny, dünnyögte maga elé, miután letette a helyére az aktuális konténert vagy vasbeton-tömböt. És titkos megelégedésére Johhny általában semmi különöset nem csinált. Taxiba ült, hot-dogot evett, amit mindig ugyanannál az utcai árusnál vett, vagy lassan baktatott a Highland Avenue-n, aktatáskával a kezében. Néha cigarettára gyújtott, vagy újságot olvasott, és soha senkivel nem beszélt. Fénytörés, gondolta némi bűntudattal Trop. Ha nagyon süt a Nap, nem is látszik. Johnny pedig, mintha megsértődött volna, nem is jött egy jó darabig. Trop végezte a dolgát, ebédszünetben elfogyasztotta zsírpapírba csomagolt szalámis szendvicsét, leöblítette az üres kólás-flakonba töltött csapvízzel, aztán hazament és meccset nézett, vagy nem. Hetente egyszer elment Louise-hoz, végighallgatta a gyerekekkel kapcsolatos panaszkodást és igyekezett diszkréten unatkozni. Aztán megdugta, majd elaludt mellette, de csak rövid, felületes álma volt, mert Louise nem szerette Trop izzadtságszagát és horkolását, ezért addig fészkelődött és sóhajtozott mellette, míg Trop fel nem riadt. Ilyenkor bocsánatkérést dörmögött, aztán hazaballagott a fénytelenné fakult utcákon, és másnap reggel kezdődött minden elölről. Egyik nap olyan napsütés fogadta, hogy kénytelen volt kölcsönkérni Leonard napszemüvegét, különben nem tudta volna nyitva tartani a szemét odafent.

-          –Ray Ban – mondta neki Leonard jelentőségteljesen. -  Ha leejted, kitekerem a nyakadat.

Trop forgatta a szemüveget vastag ujjai között, aztán vállat vonva az orrára biggyesztette. Leonard felröhögött.

-          –Mint kecske seggén az Adidas – nyögte és megtörölgette a szemét.

-          –Vigyázz a száddal – morrant Trop, de mikor elfordult, elnyomott egy mosolyt ő is.

Ez volt a nap nyugodt része. Aztán kettőkor meglátta az újakat. Egy bringás csávót két normális nővel, akik a pályaudvar betonkerengőjében ácsorogtak, és még három másikat, akik közül a második az elsőre, a harmadik a másodikra ugrott rá. És hogy még csodálatosabb legyen, a háttérben Johhnyt is látni vélte, bár ebben már nem volt biztos, ahogy abban sem, hogy nem bolondult-e meg teljesen. Valahogy eltelt a munka, és Trop idegesen hazasietett haditervet kovácsolni. Nagy komolyan leült a konyhaasztalhoz, és lapátkezeit összefonva gondolkodni próbált. Orvos, vagy pap. Ez volt az első kettő, ami eszébe jutott, de a dokikat rühellte, mert egyszer hosszan szarakodtak a biztosításán, miközben egy megszaladt penge nyomán szép egyenletesen folyt a vér a szemöldökéből. A pap meg, amilyen ideges kis fickó, még kitalálná, hogy Trop az ördöggel cimborál. Felhívta hát Louise-t, és óvatosan megkérdezte, mit tenne, ha furcsa dolgokat látna.

-          –Furcsát? Bankrablást, vagy mit?

-          –Nem. Olyan…izé…túlvilágit.

-          –Szellemet? Joe, ne üvölts már ajóistenáldjonmeg!

-          –Nem tudom…valami olyasmit.

-          –Joe? Mit csinálsz azzal? Tedd le rögtön! Hívj fel valami jósnőt vagy halottlátót, tudom is én. Mennem kell.

-          –Jó. Köszönöm – Trop megfontoltan letette a kagylót.

További két napig ezoterikus újságokat nézegetett, először a biztonságos távolból, majd közelebbről, végül kiválasztotta azt, amelyikben a legtöbb hirdetés volt. Az első címen, ahová elment, egy erősre sminkelt nő fogadta átlátszó blúzban, amitől Trop majdnem félrenyelt. A nő feszt mosolygott, és felajánlotta, hogy cirka háromszáz dollárért elűzi a köré sereglett holt lelkeket. A második helyen is egy nő fogadta, aki lehunyt szemmel megragadta Trop kezeit, és fátyolos hangon suttogott hozzá.

-          –Maga halott lelkeket lát, akik nem képesek nyugodni.

-          –Ezt mondta a másik is – jegyezte meg nyugtalanul Trop, mire a nő megrezzent és mérgesen nézett rá, mielőtt újra lehunyta a szemét. – Hogy lehet, hogy ne lássam őket?

-         – Sehogy. Keresni fogják magát, mert tudják, hogy ki az, aki látja őket. Mondja nekik, hogy Isten szereti őket. Kérdezze meg, hogy mit segíthet!Trop tamáskodva fizette ki a huszonöt dolláros díjat. Hitte is, meg nem is, amit a nő mondott. Aztán egyik este a kocsmából hazafelé jövet szembejött vele egy fényoszlopos. Egy magas, nigga férfi, aki halványan ismerősnek tűnt Trop számára. Na most, gondolta, és kihúzva magát megállt a férfi előtt. Az megtorpant, és értetlenül nézett rá. Trop megköszörülte a torkát.

-          –Isten szeret téged – mondta nyomatékosan és lassan.

A fekete férfi szemöldöke megrezzent.

-         –Köszönöm – mondta.

Trop nagyot nyelt, és egy pillanatra lehunyta a szemét.

-          –Miben segíthetek?

A magas fickó csak nézte, Trop pedig rettentő kényelmetlenül érezte magát. Nagyon kellett már vizelnie és nagyon zavaró volt, hogy ezt érzi.

-          –Te látsz engem – mondta aztán lassan a fekete.

-         –Igen.

-          –Látsz más hozzám hasonlókat is?

-          –Volt már – bólogatott Trop, és magában ámuldozott. Nahát, beszélgetek egy halottal.

A hulla elgondolkodott.

-          –Hívj fel, ha legközelebb ilyenekkel akadsz össze – mondta aztán és egy névjegyet nyújtott felé.Trop bénultan elvette.

-          –Nekik ne szólj. Csak engem hívj. Rendben?

Trop bólintott, és a névjegykártyát forgatta az ujjai között. Aztán hazament, és végre kiengedte magából, ami a sörből megmaradt.