Vendégbejegyzés - Leeto (Patak)

Három saroknyira szállt le a bicikliről, de már érezte a szagát. Jellegzetes szag volt, kicsit édes, kicsit steril, kicsit poros. Leeto nyelt egyet, aztán odatolta a járgányt Jack standjához és behajolt az ablakon. Jack egy gasztronómiai magazint lapozgatott unottan, de Leeto látványára felderült.

-          – Hola, cimbora! – rikkantotta, és lecsapta a lapot a pultra. – Mi újság?

Leeto hátrébb lépett és megvárta, míg Jack kikászálódik a bódéból.

-          – Szevasz – kezet ráztak, aztán Leeto az óriás felé nyújtott két sörös dobozt.

-          – Hm – a vigyor nem olvadt le Jack arcáról. – Csak nem megint vigyázzak a kislányra?

Leeto zavartan a földet bámulta, aztán hunyorogva felpillantott.

-          – Megtennéd? Gyűlölöm csak úgy kikötni valahol.

-          – Persze, persze – Jack megveregette Leeto vállát, és tovább vigyorgott. – Szívem szerint megkérdezném, hová mész ilyenkor. Gondolnám, nő van a dologban, de ahhoz rövidek ezek a kiruccanások. Ezért aztán…

-          Hoztam marcipánt is – vágott a szavába Leeto, és a zsebéből kicsiny, alufóliába csomagolt testmeleg masszát húzott elő.

Jacket elnémította az áhítat.

-          – Ez…az? Amit ő is szeret?

Leeto bólintott.

-          – Ugyanonnan van. Nemrég vettem neki is.

-          – Ó – a nagydarab fickó óvatosan kibontotta a marcipánt és lehunyt szemmel beleharapott. Leeto nem bírta tovább, és elnevette magát.

-          – Ha ennyire odavagy érte, miért nem keresed meg?

Jack még mindig csukott szemmel a fejét rázta.

-          – Nem. Nem. Már próbáltam, tudod.

-          – De ember, az két éve volt! Azóta…

-          – Nem. Nem akarom, hogy rossz szívvel emlékezzen rám. Inkább csendben rajongok. A távolból. Eljárok oda, ahová ő, leülök a székére…

-          – Te nem vagy ép – Leeto megcsóválta a fejét. Jack kinyitotta a szemét és rákacsintott, mire Leetoból ismét kitört a nevetés.

-         – Oké. Én sem. – ismerte be, és a lányokra gondolt.

-          – Ez a beszéd – bólogatott Jack, aztán megragadta a bringa kormányát. – Gyere, kicsi. Majd én vigyázok rád, amíg a balfék gazdád nem tudom, mit csinál.

-          – Kösz, Jack.

-          – Hé! Leeto!

-         – Igen?

-          – El tudnád hozni az egyik ruhadarabját?

-          – Felejts el! – Leeto intett a vigyorgó óriásnak, aztán hátat fordított, és elindult.

Három sarok. Ötszázhét méter. Nyugalom.

Figyelte maga körül az embereket. Dolgozó férfiak és nők, suliból lógó kamaszok, hajléktalanok, sofőrök. Teljesen átlagos, hétköznap délelőtt. A szag újra megcsapta az orrát, most már erősebben.

Mitől félsz? Mi a franc zavar?

Százkét méterről már látta a lejáratot. Húsz lépcsőfok, tizenkét fokos lejtés. Emberek folyamatos áradata mind lefelé, mind kifelé.

Ötven méternél megbicsaklott a lába. Tíznél összeszorult a gyomra.

Lehet, hogy Maria-Luisának van igaza. Pánikbetegség. Pszichológushoz kellene járnia.

A szag minden eddiginél erősebben támadt rá. A tömeg magába vonta és vitte lefelé, Leeto pedig görcsösen igyekezett, hogy ne kapaszkodjon bele a korlátba, mint egy szaros kiskölyök. Az aluljáróban harmonikán játszott egy fiatal srác, a neonok piszkos fénye alatt ugyanaz az ember-halom, mint odafent. Leeto szeme megakadt egy magas, ragyogó vörös szövetkabátot viselő ázsiai nőn, és eldöntötte, hogy őt fogja követni lefelé. Tekintetét le nem véve a nőről elindult, és érvényesítette a zsebében gyűrögetett jegyet. A mozgólépcsőn kiverte a víz. Érezte, hogy elfogy a levegő, és fekete szikrák pattognak a szeme előtt. Mintha betömték volna a fülét, és levágták volna az ujjait. Nem érezte maga körül a távolságokat. Bámulta az ázsiai nőt kettővel alatta a lépcsőn, és igyekezett semmi másra nem figyelni. A szag betört a tüdejébe, és ordított odabent. Leeto keményen markolta a gumikorlátot, és kis híja volt, hogy el nem ájult. A mögötte állók lökték le a lépcsőről végül; valami dühöset oda is vágtak neki, de Leeto nem hallotta. Annyi ereje volt csak, hogy a legelső padhoz tántorogjon, és a nyakát behúzva lerogyjon rá. Meleg szélroham vágott az arcába. Motorok zaja. Csikorgás.

És még be sem szálltál, baszd meg. Még csak be sem szálltál.

A gondolatra, hogy felszálljon a metróra, felkavarodott a gyomra. Erőlködve lenyelte a szájába tóduló keserű epét.

-          – Semmi baj. Segítek.

Felkapta a fejét, és próbált fókuszálni. Karcsú, vörös, fekete. Végighúzta a tenyerét az arcán, és pislogott. Az ázsiai nő állt előtte, nyugodtan és mozdulatlanul.

-          – Hogy mondta?

A nő elmosolyodott, és hirtelen leguggolt elé. Leeto megbabonázva nézte, ahogy a kabátja szétnyílik a lábai között.

-          – Látom, mennyire szenvedsz. Segítek.

-         – Khm…köszönöm. Nem tud.

-          – Biztos vagy benne?

Leeto összeráncolta a homlokát és Szergej jutott az eszébe. Mennyire valószerű, hogy ez történjen? Mekkora esélyt adna ő maga neki?l

-          – Igen. Köszönöm. Nagyon kedves.

A nő arcán parányi csalódottság futott át. Ugyanolyan könnyed mozdulattal, ahogy leguggolt, kiegyenesedett, és végigsimította Leeto arcát. Leeto ösztönösen moccant és odébb húzódott, mire a nő egyik hegyesre reszelt körme megkarcolta a bőrét a szeme alatt.

-          – Sajnálom – mondta a nő, és szélesedett a mosolya; nem is mosoly volt már szinte, hanem vicsorgás.

-          – Az én hibám – mondta Leeto, és érezte, ahogy az adrenalin talpra állítja. – Semmi baj.

Kihasználva pillanat szülte erejét kifelé indult, és a bensőjében Szergej azt suttogta neki, hogy eszébe ne jusson hátranézni.