Ház!

Tobias leszállt a gyorsvonatról és lassan indult a hosszú peronon a vasútállomás épülete felé. A tömeg elrobogott mellette, mint kő mellett a patak. Nem sietett. Elgondolkodó arcot vágott és elnézett a vonatok felett az épület belső homlokzatára. Az indulásokat és érkezéseket jelző tábla alatt elszórtan várakoztak emberek. Tobias megtorpant egy kicsit, nézte a táblát. Mélyeket lélegezve igyekezett megnyugodni .
-Eddig minden oké. Eddig minden rendben,. - mondogatta magának, szeme ugyan nézett de látni nem látta a kijelző fényeit.- Oké. huh. Jobbra, ki. Parkolóház.
Állt és próbálta csillapítani a félelmét. Mögötte egymás karjába omlott egy párocska. A kutyájuk elkezdte csaholni Tobiast.
-Basszus. - kapta hátra a fejét Tobias. - Gyerünk.
Megindult lendületes léptekkel a jobb hátsó kijárat felé. Az újságos standnál megtorpant. A napilapok mellett egy jól öltözött japán úr állt. Kezében a Telegraph aznapi számával. Tobiasban meghűlt a vér. A férfi felnézett az árusra, aztán a karórájára nézett és gyorsan megvette a lapot. Úgy sietett el Tobias mellett, hogy rá sem nézett. Az arca nem hasonlított cseppet sem Hatake úréra.
-Gyáva pöcs. - korholta magát Tobias és folytatta a mérföldesnek tetsző utat a parkolóház felé.

Kettesével szedte a lépcsőket. A lépcsőfordulókban lélegzetvisszafojtva állt meg és fülelt, majd fuldokolva lihegett a szokatlan testmozgás miatt. A negyedik emeletnél megállt. Hátát a falnak vetette és fülelt. Lassan előhúzta a mobilját és várt. Úgy negyed óra múlva eltette a mobilt és kióvakodott a parkoló nyitott térségébe. A betonpárkányon túl egyik oldalon a pályaudvar karakteres tömbje a másik oldalon a város teljes látképe terült a szeme elé.
-Mindjárt. - suttogta és a csupasz fal felé fordult. Odalépett és bekopogott a fal közepén.
-Hallo!
A hang valahonnan a lépcsőház mellől jött. Tobias hátraugrott meglepetésében. Lassan lépett egyet jobbra a hang irányába de hallotta is a felé közeledő lépteket. Előrántotta a telefonját és mint valami nagyon hatásos fegyvert fogta két kézzel maga előtt.
A sarok mögül Neil lépett elő.
-Hello Tobias. - mosolygott szélesen.
Tobias leengedte a kezét és vallai is megrogytak.
-Gyere, ülj le hozzánk sörözni. - mutatott jó házigazdaként maga mögé a az óriás. a sarok mögött két kempingszék nézett a város felé, egy kábelorsón üres szendvicsdobozok és egy viharlámpa tanúskodott az éjszakai piknikről.
-Kösz...
-Mesélj, mi újság Oklahomába? - ült fel Neil a betonmellvédre.
-Rozsin úr!
-Üdv... - Rozsin szája sarkában mosoly bujkált.
Tobias leült a kempingszékre.
-Minden oké.
-Gondolom. - Neil komolyan nézte. Bal szeme lassú ritmusban szűkült és tágult.
-Hát. Igazából elhoztam amit kellett. Itt van az egész anyag. - A táskájáért nyúlt, de látta ahogy a két öreg pillantása egymásra villan. A keze megállt a táskában. Rozsin szólalt meg.
-Honnan tudod, hogy mi vagyunk? - arca kemény volt. szigorú, számonkérően kemény.
-Már hogy?...- Tobias teljesen megrémült. - Ismerlek titeket. Connor úrral sokszor találkoztam... Rozsin Úr, önnel is.
Neil ellökte magát a mellvédtől és odaguggolt Tobias elé. A fejük egy magasságban volt.
-Gyere be. Klónok mászkálnak. Nem hihetsz a szemednek.
-Mi?
-Nah, pikniknek vége. Munkára. - Rozsin hangja szomorú volt. Tobiast meglepte ennyi érzelem. Felálltak mindketten és automatikusan összecsukták a kempingszékeket. Neil a falhoz lépett, amin addigra megjelent a kopott vasajtó, rajta a jellegzetes graffitivel.
-Gyere be. Ide nem tud bejönni más, csak mi.
-Rozsin betolta Tobiast maga előtt és úgy húzta be az ajtót mintha üldöznék.
Tobias reszketett.
-De mi ez a klón dolog?
-El fogom mondani. Ráérsz? - Neil laza volt. Rozsin merev.
Tobias fújt egyet. Hova sietne ha nem ide?
-Bármeddig tudok maradni.
-Nagyszerű. - morgott Rozsin. - Van itt valami baszk húsos kaja. Edd meg. Aludd ki magad és aztán leülünk és átbeszéljükl az egészet.
-Oké. - Tobias bizonytalan volt. - nem vagyok fáradt.
Neil elnevette magát.
-Szergej, csak mi éjszakáztunk, Tobi nem.
-Akkor mi alszunk. - Tette a pontot a végére Rozsin és ledőlt az első ágyra.