Zei

Keringőzött a városban. Kényszeresen végigjárta ugyanazokat az utcákat és kereste a régi szagokat. Az ízek megváltoztak, ugyan úgy, mint a zenék. A helyek füstje is megédesedett a marihuánától és az arcok is lárvaszerűbbek lettek az évek alatt. Zei elegáns volt, hiszen munka után volt már, de még nem bírt hazamenni. Az ügynökségi munka unalmas volt. A fiúk kikoptak az életéből, mintha sosem éltek volna vele. Sikerült őket Amsterdamba és Tokyoba küldenie egy-egy egyetemre. Négy hónapja élt újra itt.
Aznap mikor felült a repülőre nem volt magánál a félelelmtől. Alig bírta kimondani a város nevét mikor a jegyet vette. A térdei meg-megrogytak. Aztán csak ült és várta az indulást. A settenkedve becserkészők szaga ott áradt a csupaüveg váróban, ahonnan csak egy kijárat volt: a repülő belseje felé vezető.
Zsákutca.
Az elméjében a pánik tombolva borogatta a racionalitás kordonjait. A teste feszült volt és mozzanatlan. A szemét lehúnyta és a fülhallgatót bennhagyta a fülében, hadd higyje mindenki, hogy zenét hallgat. Pedig ez csak mégjobban kiélesítette a hallásást. Emlékezett Szergejre ahogy vigyorogva segíti őt át a lampionokkal teleaggatott kínai negyeden.Szergej nem félt, ő annál jobban. Motorosok üldözték őket egy lopott könyv miatt és ők alig hallották egymás szavát az ünnepi forgatagban.
-Ki hall a legjobban? - kérdezte Szergej. ( Istenem de fiatalok voltunk )
-A doktorok. - válaszolta minthegy magának, hiszen Szergej aligha hallhatta a ricsajban.
-Mit használnak hozzá?
-Sztetoszkópot. - suttogta Zei.
-Mi hasonlít ahhoz a tárgyink közül legjobban? - állt elé Szergej és Zei látta a szemén, hogy nem hallotta a válaszokat. A motoros befordult az utcába, a kínaiak és a túristák utat engedtek neki. Zei kivette Szergej zsebéből az mp3 lejátszót és a fülhallgatót a saját fülébe illesztette. Szergej komolyan bólintott és bedugta az egyik fülét a rágójával. (Mennyire utáltam az igénytelenségét, és mennyire hasznos volt sokszor ez a rugalmassága a tárgyakkal) Zei elengedte Szergej kezét. A zajok elmúltak, csak a motoros zihálása hallatszott a sisakban és Szergej dünnyögése.
-Ügyes lány vagy. Menni fog. Kersd meg és hívd a kórházhoz, ahogy megbeszéltük.
Zei bólintott és teljes erejéből elrohant a halpiac melleti sikátoron át, ki a széles főútig.
Mennyi éve már!
Zei rótta köreit a városban. Elegáns volt a nadrágkosztümjében. Olyan volt, mint ki most lépett ki az autójából. Semmi nem volt nála csak egy apró kézitáska. Visszért az ügynökség épülete elé. Az aktuális trendnek megfelelően egy kiürített ipartelep mellett, egy kiállítási terület szomszédságában álló, egykori újrapapír présüzemben dolgozott. Trendi friss karton és gipszfalak között. MacBookok és rózsaszíninges fiúk társaságában. Az irodaházban egy szoftwercég és egy brókercsapat dolgozott még az ügynökségen kívül. A söröző direkt miattuk nyílt. Volt rá kereslet. Lábai zsibongtak, le kellett üljön. A kocsmából kiáradó szagok egyvelegében ismerős érintések illata vegyült. Lement és a pulthoz ült. A piáspolc tükrén át vizsgálgatta a tömeget.
Járt itt.
Nem rég járt itt.Uram Isten, mit várok tőle?
Kért egy koktélt.

Akkoriban még nem állt itt ez a kocsma. Akkoriban lazán járta az utcákat, bátran, mint ki semmitől sem fél. Mindig volt nála esernyő, ahogy Szergej tanította és mindig tudta merre jár Neil. Esténként mellette aludt míg a másik szobából Szergej horkolása hallatszott át. Véletlennek tűnő találkozásik a városban mindig játékosak voltak. Neil újra és újra felszedte, metrón, kávézóban vagy simán leszólította menet közben az utcán. Mindig úgy csináltak, mint ha akkor látnák egymást először. Ha összekaptak, a vége felé egyre gyakrabban, béküléseik is az utcán zajlottak. Olyankor Neil úgy lépett mellé, mintha csak telefonálni lépett volna hátra, mintha egy félbemaradt mondatot fejezne be éppen. Zei imádta ezt. Folytonosságot és örök megbocsájtást ígértek ezek a jelenetek.

Foto: text.freeblog.hu

Aztán Mia  meghalt és Szergej szétesett. Ahogy Szergej szétesett, úgy szűnt meg Neil számára a szabadság. Beállt Szergej helyére és kettejük helyett is dolgozott. Aztán megjelentek az első bibliák a polcon, az első látnokok lejegyzett szövegei, az első átvirrasztott éjszaka a diktafon felett. Megkezdődött az őrület.

Zei lassan forgatta a koktélospoharat.
Mit várok tőle?
A tetovált futárforma srác odalépett mögé és merőn nézte. Zei tudta, hogy a teste sok férfit vonz és azt is tudta, hogy pont annyival idősebb ennél a srácnál, hogy a test mindegy legyen. Rávillantotta a szemét. Sokszor elég volt ennyi is, hogy békén hagyják. Az nem moccant. Zei orrába pedig bekúszott a futár izomzatának szaga mellett egy ismerős íz, egy semmivel össze nem keverhető lélek haldokló illata. Megremegett a gyomra. Újra érezni akarta. Magával vinni valahova messze, ahol nem érvényesek többé a próféciák. Ölelni, körülölelni, hogy ne figyeljen többé máshova, csak rá.
Érints meg! 
A futár zavartan ácsorgott. Egyértelmű volt, hogy nem csajozni akar.
Küldte volna valaki? Ő küldte?
Aztán eszébe jutott Szergej: Tégy gesztusokat melyek határesetek. Olyanokat tégy amik ha figyelnek kiütközik, ha nem figyelnek belefér. És légy bátor, de ne vakmerő.
Sosem volt bevetésen. Sosem csinált semmi veszélyeset azon az egyetlen kínai negyed beli lopáson kívül.
Túl gyáva voltam hozzád.
-Csókolj kezet. - mondta a futárnak, aki nagyon érzékien és iszonyatosan lassan meg is tette.
Úgy távozott hogy senki nem figyelt fel rá, és úgy szorította az arcához a kézfejét mintha az az illat lenne az utolsó korty levegő amit vehet.